| Született | 1748 (Paris) |
| Elhunyt | 1825 (Brüssel) |
| Nemzetiség | Franciaország |
| Korszakok | Klasszicizmus |
| Műfaj | történelmi festmény, arckép, allegória, tájkép, szakrális művészet |
| Foglalkozás | festőművész, politikus, építészeti műszaki rajzoló |
| Család | Apja: Louis Maurice David Anyja: Marie-Geneviève Buron Házastársa: Charlotte David Gyermeke: Charles-Louis Jules David, Laure Émilie Félicité David, Eugène David, Pauline Jeanne David |
| Tanította | Joseph-Marie Vien |
| Tanítványa | François-Édouard Picot, Henri François Riesener, Christoffer Wilhelm Eckersberg, Johan Ludwig Lund, Léopold Robert, Jean-Baptiste Isabey, François Gérard, José de Madrazo y Agudo, Antoine-Jean Gros, Jean-Baptiste Wicar, Juan Antonio de Ribera, François-Marius Granet, Nanine Vallain, Constance Marie Charpentier, Benjamin de Rolland, Jean-Auguste-Dominique Ingres, Eberhard von Wächter, Georges Devillers, Jean-Baptiste Collet, Albert Paul Bourgeois, Jean Biard, Jean-Claude Rumeau, Alexandre Abel de Pujol, Édouard Liénard, François Souchon, Bertaud, Louis Prot, Adèle Kindt, Antoine Alexandre Morel, Joachim Sotta, Michel Martin Drolling, Julie Hugo, Pierre Jean David d’Angers, Ludwig Wilhelm Wichmann |
| Tagságok | Académie royale de peinture et de sculpture, Holland Királyi Tudományos Akadémia, Académie des beaux-arts |
| Ismert művek | Der Tod des Sokrates (1787), Der Schwur der Horatier (1784), Der Tod des Marat (1793), Le Sacre de Napoléon (1807), The Intervention of the Sabine Women (1799) |
| Múzeumok | Art Institute of Chicago, Metropolitan Museum of Art, J. Paul Getty Museum, Nationalmuseum Schweden, Belvedere (Oesterreichische Galerie) |
Jacques-Louis David francia festő leginkább klasszicista történelmi festménysorozatáról ismert. A Nemzeti Konvent és a Biztonsági Bizottság jakobinus tagjaként a francia forradalom politikai színpadának kiemelkedő szereplője volt. A felfordulás e korszakának festett kommentárjai közül a legjelentősebb a "MŰVÉSZETI TÉR0" (1793). Később Dávid a császárkorszak átformálójává vált olyan műveivel, mint a "MŰVÉSZETI TÉR1" (1806).
A művészettörténészek azonban különösen Dávidot kapcsolják a klasszicizmus áttöréséhez a festészetben. 1785-ben hatalmas sikerrel mutatták be a nagyközönségnek Dávid "MŰVÉSZTÉR2" című olajfestményét (1784). Az addig uralkodó rokokó festészet játékosságával szöges ellentétben az elszántságot és tettrekészséget hirdető festmény egy patetikus jelenetet ábrázol a korai római történelemből: A Horatius család három testvérének Rómáért kell élethalálharcot vívnia Alba Longa ellen. A harc előtt az apa leteszi fiairól a fegyveresküt, és a kezébe veszi a kardjukat. Ezzel a négyes csoporttal szemben, amelyet az energia és a harc feszültsége határoz meg, Dávid a gyászba burkolózó nőket állította. A sötét háttér és az antik árkádos elemek teszik teljessé a kompozíciót. A ma már meglehetősen merevnek tűnő képen Dávid kortársai utólag a forradalomra való felhívásra spekuláltak.
A forradalmárként kiközösített festőt 1815 után a restauráció elűzte Franciaországból. Száműzetésben, Brüsszelben halt meg 1825-ben, 77 éves korában.
Oldal 1 / 7
| Született | 1748 (Paris) |
| Elhunyt | 1825 (Brüssel) |
| Nemzetiség | Franciaország |
| Korszakok | Klasszicizmus |
| Műfaj | történelmi festmény, arckép, allegória, tájkép, szakrális művészet |
| Foglalkozás | festőművész, politikus, építészeti műszaki rajzoló |
| Család | Apja: Louis Maurice David Anyja: Marie-Geneviève Buron Házastársa: Charlotte David Gyermeke: Charles-Louis Jules David, Laure Émilie Félicité David, Eugène David, Pauline Jeanne David |
| Tanította | Joseph-Marie Vien |
| Tanítványa | François-Édouard Picot, Henri François Riesener, Christoffer Wilhelm Eckersberg, Johan Ludwig Lund, Léopold Robert, Jean-Baptiste Isabey, François Gérard, José de Madrazo y Agudo, Antoine-Jean Gros, Jean-Baptiste Wicar, Juan Antonio de Ribera, François-Marius Granet, Nanine Vallain, Constance Marie Charpentier, Benjamin de Rolland, Jean-Auguste-Dominique Ingres, Eberhard von Wächter, Georges Devillers, Jean-Baptiste Collet, Albert Paul Bourgeois, Jean Biard, Jean-Claude Rumeau, Alexandre Abel de Pujol, Édouard Liénard, François Souchon, Bertaud, Louis Prot, Adèle Kindt, Antoine Alexandre Morel, Joachim Sotta, Michel Martin Drolling, Julie Hugo, Pierre Jean David d’Angers, Ludwig Wilhelm Wichmann |
| Tagságok | Académie royale de peinture et de sculpture, Holland Királyi Tudományos Akadémia, Académie des beaux-arts |
| Ismert művek | Der Tod des Sokrates (1787), Der Schwur der Horatier (1784), Der Tod des Marat (1793), Le Sacre de Napoléon (1807), The Intervention of the Sabine Women (1799) |
| Múzeumok | Art Institute of Chicago, Metropolitan Museum of Art, J. Paul Getty Museum, Nationalmuseum Schweden, Belvedere (Oesterreichische Galerie) |
Jacques-Louis David francia festő leginkább klasszicista történelmi festménysorozatáról ismert. A Nemzeti Konvent és a Biztonsági Bizottság jakobinus tagjaként a francia forradalom politikai színpadának kiemelkedő szereplője volt. A felfordulás e korszakának festett kommentárjai közül a legjelentősebb a "MŰVÉSZETI TÉR0" (1793). Később Dávid a császárkorszak átformálójává vált olyan műveivel, mint a "MŰVÉSZETI TÉR1" (1806).
A művészettörténészek azonban különösen Dávidot kapcsolják a klasszicizmus áttöréséhez a festészetben. 1785-ben hatalmas sikerrel mutatták be a nagyközönségnek Dávid "MŰVÉSZTÉR2" című olajfestményét (1784). Az addig uralkodó rokokó festészet játékosságával szöges ellentétben az elszántságot és tettrekészséget hirdető festmény egy patetikus jelenetet ábrázol a korai római történelemből: A Horatius család három testvérének Rómáért kell élethalálharcot vívnia Alba Longa ellen. A harc előtt az apa leteszi fiairól a fegyveresküt, és a kezébe veszi a kardjukat. Ezzel a négyes csoporttal szemben, amelyet az energia és a harc feszültsége határoz meg, Dávid a gyászba burkolózó nőket állította. A sötét háttér és az antik árkádos elemek teszik teljessé a kompozíciót. A ma már meglehetősen merevnek tűnő képen Dávid kortársai utólag a forradalomra való felhívásra spekuláltak.
A forradalmárként kiközösített festőt 1815 után a restauráció elűzte Franciaországból. Száműzetésben, Brüsszelben halt meg 1825-ben, 77 éves korában.