| Született | 1748 (Paris) |
| Elhunyt | 1825 (Brüssel) |
| Nemzetiség | Franciaország |
| Korszakok | Klasszicizmus |
| Műfaj | történelmi festmény, arckép, allegória, tájkép, szakrális művészet |
| Foglalkozás | festőművész, politikus, építészeti műszaki rajzoló |
| Család | Apja: Louis Maurice David Anyja: Marie-Geneviève Buron Házastársa: Charlotte David Gyermeke: Charles-Louis Jules David, Laure Émilie Félicité David, Eugène David, Pauline Jeanne David |
| Tanította | Joseph-Marie Vien |
| Tanítványa | François-Édouard Picot, Henri François Riesener, Christoffer Wilhelm Eckersberg, Johan Ludwig Lund, Léopold Robert, Jean-Baptiste Isabey, François Gérard, José de Madrazo y Agudo, Antoine-Jean Gros, Jean-Baptiste Wicar, Juan Antonio de Ribera, François-Marius Granet, Nanine Vallain, Constance Marie Charpentier, Benjamin de Rolland, Jean-Auguste-Dominique Ingres, Eberhard von Wächter, Pierre Jean David d’Angers, Georges Devillers, Jean-Baptiste Collet, Albert Paul Bourgeois, Jean Biard, Jean-Claude Rumeau, Alexandre Abel de Pujol, Édouard Liénard, François Souchon, Bertaud, Louis Prot, Adèle Kindt, Antoine Alexandre Morel, Joachim Sotta, Michel Martin Drolling, Julie Hugo, Ludwig Wilhelm Wichmann |
| Tagságok | Académie royale de peinture et de sculpture, Holland Királyi Tudományos Akadémia, Académie des beaux-arts |
| Ismert művek | Der Tod des Sokrates (1787), Der Schwur der Horatier (1784), Der Tod des Marat (1793), Le Sacre de Napoléon (1807), The Intervention of the Sabine Women (1799) |
| Múzeumok | Art Institute of Chicago, Metropolitan Museum of Art, J. Paul Getty Museum, Nationalmuseum Schweden, Belvedere (Oesterreichische Galerie) |
Jacques-Louis David francia festő leginkább klasszicista történelmi festménysorozatáról ismert. A Nemzeti Konvent és a Biztonsági Bizottság jakobinus tagjaként a francia forradalom politikai színpadának kiemelkedő szereplője volt. A felfordulás e korszakának festett kommentárjai közül a legjelentősebb a "MŰVÉSZETI TÉR0" (1793). Később Dávid a császárkorszak átformálójává vált olyan műveivel, mint a "MŰVÉSZETI TÉR1" (1806).
A művészettörténészek azonban különösen Dávidot kapcsolják a klasszicizmus áttöréséhez a festészetben. 1785-ben hatalmas sikerrel mutatták be a nagyközönségnek Dávid "MŰVÉSZTÉR2" című olajfestményét (1784). Az addig uralkodó rokokó festészet játékosságával szöges ellentétben az elszántságot és tettrekészséget hirdető festmény egy patetikus jelenetet ábrázol a korai római történelemből: A Horatius család három testvérének Rómáért kell élethalálharcot vívnia Alba Longa ellen. A harc előtt az apa leteszi fiairól a fegyveresküt, és a kezébe veszi a kardjukat. Ezzel a négyes csoporttal szemben, amelyet az energia és a harc feszültsége határoz meg, Dávid a gyászba burkolózó nőket állította. A sötét háttér és az antik árkádos elemek teszik teljessé a kompozíciót. A ma már meglehetősen merevnek tűnő képen Dávid kortársai utólag a forradalomra való felhívásra spekuláltak.
A forradalmárként kiközösített festőt 1815 után a restauráció elűzte Franciaországból. Száműzetésben, Brüsszelben halt meg 1825-ben, 77 éves korában.
Oldal 1 / 7
| Született | 1748 (Paris) |
| Elhunyt | 1825 (Brüssel) |
| Nemzetiség | Franciaország |
| Korszakok | Klasszicizmus |
| Műfaj | történelmi festmény, arckép, allegória, tájkép, szakrális művészet |
| Foglalkozás | festőművész, politikus, építészeti műszaki rajzoló |
| Család | Apja: Louis Maurice David Anyja: Marie-Geneviève Buron Házastársa: Charlotte David Gyermeke: Charles-Louis Jules David, Laure Émilie Félicité David, Eugène David, Pauline Jeanne David |
| Tanította | Joseph-Marie Vien |
| Tanítványa | François-Édouard Picot, Henri François Riesener, Christoffer Wilhelm Eckersberg, Johan Ludwig Lund, Léopold Robert, Jean-Baptiste Isabey, François Gérard, José de Madrazo y Agudo, Antoine-Jean Gros, Jean-Baptiste Wicar, Juan Antonio de Ribera, François-Marius Granet, Nanine Vallain, Constance Marie Charpentier, Benjamin de Rolland, Jean-Auguste-Dominique Ingres, Eberhard von Wächter, Pierre Jean David d’Angers, Georges Devillers, Jean-Baptiste Collet, Albert Paul Bourgeois, Jean Biard, Jean-Claude Rumeau, Alexandre Abel de Pujol, Édouard Liénard, François Souchon, Bertaud, Louis Prot, Adèle Kindt, Antoine Alexandre Morel, Joachim Sotta, Michel Martin Drolling, Julie Hugo, Ludwig Wilhelm Wichmann |
| Tagságok | Académie royale de peinture et de sculpture, Holland Királyi Tudományos Akadémia, Académie des beaux-arts |
| Ismert művek | Der Tod des Sokrates (1787), Der Schwur der Horatier (1784), Der Tod des Marat (1793), Le Sacre de Napoléon (1807), The Intervention of the Sabine Women (1799) |
| Múzeumok | Art Institute of Chicago, Metropolitan Museum of Art, J. Paul Getty Museum, Nationalmuseum Schweden, Belvedere (Oesterreichische Galerie) |
Jacques-Louis David francia festő leginkább klasszicista történelmi festménysorozatáról ismert. A Nemzeti Konvent és a Biztonsági Bizottság jakobinus tagjaként a francia forradalom politikai színpadának kiemelkedő szereplője volt. A felfordulás e korszakának festett kommentárjai közül a legjelentősebb a "MŰVÉSZETI TÉR0" (1793). Később Dávid a császárkorszak átformálójává vált olyan műveivel, mint a "MŰVÉSZETI TÉR1" (1806).
A művészettörténészek azonban különösen Dávidot kapcsolják a klasszicizmus áttöréséhez a festészetben. 1785-ben hatalmas sikerrel mutatták be a nagyközönségnek Dávid "MŰVÉSZTÉR2" című olajfestményét (1784). Az addig uralkodó rokokó festészet játékosságával szöges ellentétben az elszántságot és tettrekészséget hirdető festmény egy patetikus jelenetet ábrázol a korai római történelemből: A Horatius család három testvérének Rómáért kell élethalálharcot vívnia Alba Longa ellen. A harc előtt az apa leteszi fiairól a fegyveresküt, és a kezébe veszi a kardjukat. Ezzel a négyes csoporttal szemben, amelyet az energia és a harc feszültsége határoz meg, Dávid a gyászba burkolózó nőket állította. A sötét háttér és az antik árkádos elemek teszik teljessé a kompozíciót. A ma már meglehetősen merevnek tűnő képen Dávid kortársai utólag a forradalomra való felhívásra spekuláltak.
A forradalmárként kiközösített festőt 1815 után a restauráció elűzte Franciaországból. Száműzetésben, Brüsszelben halt meg 1825-ben, 77 éves korában.