Ez a festmény üveg nélkül készült, ami jól illeszkedik egy ilyen földhözragadt táncjelenethez: a vászon nyíltan tárul a szem elé, textúrája a legsötétebb részekig is érezhető. A fekete szoknyákon és kabátokon kiemelkedik a szövet szövetfonata, a vörös kendők sűrű nyomatrétegekként fekszenek rajtuk - még az eredeti festmény paszta-szerű ecsetvonásai is felismerhetők, például a hímzések apró festékfoltjaiban. Az egészet Alia keretezi, egy egyenes vonalú profil a Woodland sorozatból, ébenfa-sötét erezetű, amely a sarok gérvágásában látható marad. Pont ezt a kontrasztot szeretem: egy ilyen élénk jelenet egy ilyen nyugodt, sötét keretben - így a tekintet a figurákon és színeiken marad.
Maga a motívum Carl Bantzer 1898-as „Schwälmer Tanz” című műve: a képterületet táncosok kör alakú csoportja tölti ki, férfiak sötét szoknyában és prémes sapkában, nők a schwalmi népviseletben, vörös fejdísszel, nehéz szoknyával és hímzett vállkendővel. Bantzer ezt nem folklóros képeslapként festette meg, hanem mozgástanulmányként - a kinyújtott karok, a lehajtott fejek, a kép alsó szélén felkavarodó szoknyaszegély szinte fizikai vonzerőt kölcsönöznek a jelenetnek. A sötét alakok között cinóbervörös, arany, valamint néhány zöld és lila folt villan fel; éppen ezeket az erőteljes színárnyalatokat hordozza a szaténos vászon, amelynek Leonardo meglepően nagy anyagszerűséget kölcsönöz. Bantzer, a 19. század végének német festője, aki hosszú ideig kapcsolatban állt a willingshauseni festőtelepüléssel, újra és újra a hesseni paraszti életet ábrázolja. A 68 x 39 cm-es, vízszintes formátum egyébként pontosan lefed a tánckör szélességét - ami megmarad, az egy darab ünnepi kultúra, amelyben a közösség és a regionális hagyományok jelentik a valódi témát.