Egy nő lóg a kopár fán, mintha az befogta volna. Teste egybeolvad az ágakkal, haja a gallyak között lobog, miközben egy csecsemő a melléhez nyúl. Körülötte csak hó, egy sík síkság a láthatárig, mögötte egy hegygerinc lila ködben. Az ég halvány rózsaszín és sárga árnyalatokban tündököl, bal oldalon további bokrok emelkednek ki a fehérségből. Segantini 1894-ben festette meg „A rossz anyák” című festményét egy legenda alapján, amely olyan nőkről szól, akik megtagadták az anyaságot, és ezért egy jeges köztes világban bűnhődnek. Pontosan ez az ellentét adja a kép erejét: egy szinte csendes téli táj, amelyben egy rendkívül kemény motívum jelenik meg. Különösen izgalmas a test és a fa összekapcsolódása, szinte mint egy börtön, míg a gyermek egyszerre tűnik vádnak és megváltásnak. A mű az európai szimbolizmus egyik főművének számít, az eredeti a bécsi Belvedere-ben látható. Segantini ecsetkezelése a színeket finom, párhuzamos szálakként helyezi egymás mellé, így még a hó is csillog - a néző tekintete újra és újra megakad az egyes vonalakon.
Ez a változat 68 x 35 cm-es méretben készül, és keret nélkül lóg a falon, ami jól illik a motívumhoz. A halvány rózsaszín és lila árnyalatok átfolynak a tükröződő éleken, és szinte feloldódnak a fehér falon - a hófedte táj ott találja meg saját folytatását. A szaténos Leonardo-vászon enyhén csillog, ennél több nem is kell. Szembetűnő, milyen pontosan adja vissza a reprodukció Segantini ecsetvonásait: A hegyvonulatban a lila és okkerszínű vonalak egyenként is kivehetők, és a nő lobogó haja sem olvad össze egyetlen felületté. Ennél a festőnél minden ezen a vonalélességen múlik, és ez itt meg is van. A hátoldalon egy fogazott akasztó található.