A preraffaeliták a 19. századi angol művészeti mozgalomra utalnak. A Pre-Raffaelita Testvériség (PRB) megalapításával jött létre, amelyet William Holman Hunt, John Everett Millais és Dante Gabriel Rosetti művészbarátok hoztak létre. Az elnevezés a választott programot vázolja - a modell az olasz reneszánsz művészet volt Raffaello (1483-1520) festő és építész kora előtt. Ennek oka az a meggyőződésük volt, hogy a művészi naivitás elveszett, és hogy a mindenütt jelenlévő manierizmus nem kínál fejlődési lehetőséget. Később olyan művészek csatlakoztak a csoporthoz, mint Collinson, Deverell, William Michael Rosetti, Solomon, Stephens és Woolner. A közösség időnként kiadta a The Germ, később a Art and Poetry című folyóiratot. A PRB 1853-ban feloszlott, a művészek egy része később a Hogarth Clubban találta magát. Az egyik hangsúly a természet minél pontosabb ábrázolásán volt. Amit a művészeti akadémia tanított, azt le kellett győzni, a művészetet fel kellett szabadítani. Itt volt egy párhuzam az Overbeck körül összegyűlt német nazarénusokkal. A motívumok egyik forrása az irodalom volt, különösen Blake, Shakespeare és a késő romantikus Tennyson művei. Nosztalgikus vágyakozásukban a preraffaeliták a tiszta és hamisítatlan, az iparosodás és a stabilitás által még érintetlen tájat keresték. A Művészeti Akadémia sérelmezte a preraffaeliták festészeti stílusát, és kizárta őket a kiállítótermeiből. A kritikusok megvetették műveiket, míg más művészek szimpatizáltak velük. Csak Ruskin 1851-es, a The Timesban megjelent esszéje után vált szalonképessé a festészeti stílus - a nagyra becsült William Turnerrel való párhuzamokat és a festői új megközelítéseket most már elismeréssel fogadták. Ezek közé tartoztak a tiszta, világító színek, a ragyogó fény, a természet legpontosabb, tisztelettudó tanulmányozása és a legapróbb részletek ábrázolása. A tartalom a lélek életében a misztikumról szólt, az igazi szenvedély előnyben részesítéséről a szépséggel vagy eleganciával szemben. Ez a szemlélet egyértelműen befolyásolta az angol művészetet; a hatások például Burne-Jonesnál, de Morgan-nél, Morrisnál vagy Stanhope-nál is megfigyelhetők.