A mélyen elhelyezett vázából a csokor laza, szinte körkörös mozdulattal emelkedik fel; az egyes szárak elvésznek a barnás-zöld alapon, míg a virágok szétszórt színfoltokként emelkednek ki belőle. A vörös mákvirágok határozzák meg a felső ívet, s sötét közepükkel határozott tekintetfogó pontokat alkotnak. Közöttük fehér, rózsaszín és sárga virágok állnak, részben szélesre nyílva, részben még összezárva. Alakjuk lágy marad, néha csupán megsejtetve, mintha csak a nézés során keletkeznének. Alul egy világos asztali sáv keretezi a szürkéskék vázát, de itt sem láthatók éles határok. Redon nem botanikai pontossággal rendezi el a csendéletet: a szín, az emlék és a látszat összefonódik. Különösen a mákfejek közötti apró kék foltok ragadják meg a tekintetet - ezek hűtik a tompa vöröset, és a dús csokornak egyfajta elgondolkodtató jelleget kölcsönöznek, anélkül, hogy elvennék tőle fizikai jelenlétét.
Ezen a Salvador című, vászonra készült alkotáson a matt szövetfelület döntő szerepet játszik abban, hogy a kép mennyire közelinek tűnik. A szövet maga is kirajzolódik a vörös mákszirmok és a szürkésbarna háttér közepette; különösen a jobb felső sarokban finom rácsa a látszólag zárt színfelületeket sok apró domborulatra bontja. A fehér és rózsaszín virágok sem tűnnek simán nyomtatottnak: a világos rétegek vizuálisan sötétebb nyomok felett helyezkednek el, míg az egyes lila vonalak mintha utólag felvitt ecsetvonások lennének. Az ember legszívesebben végigsimítaná őket, bár már a látható szemcsésség is eleget árul el az érintésérzetről. Üveg nélkül ez a felület érintetlen marad; a Noemi ezért csupán egy keskeny arany szegélyt húz az egész köré. A nyomtatásnak nincs valódi színreliefje, de a szövet és a nyomtatási rétegek közelről olyan mélységet teremtenek, ami engem is meglepett a fotók megtekintésekor. Így a kivitelezés elsősorban azt a tapogatózó egymás mellettiséget őrzi meg a kompozíció kialakítása és a korrekció között, amely a csokrot keletkezésének pillanatában élettel telinek láttatja.