A Nightwatch

Egy világos csík húzódik a padlón, és az arcok, kalapok és felemelt fegyverek alkotta tömeg közepébe vezet. „Az éjjeli őrjárat” első pillantásra drámai utcai jelenetnek tűnik, valójában azonban Rembrandt van Rijn egy amszterdami lövészszázad csoportportréját ábrázolja. Ahelyett, hogy tagjait szépen egymás mellé állította volna, mozgásba hozza a csoportot: a középen álló két férfi előrelép, kezeik különböző irányokba mutatnak, a puskák átlós vonalakat alkotnak, jobbra pedig a dobos várja a jelzést. Éppen ezt az ellentmondást találom izgalmasnak: egy hivatalos csoportkép valójában merevséget sugallna, itt viszont szinte pillanatfelvétellé válik. Rembrandt, a 17. századi holland festészet egyik központi alakja, 1642-ben fejezte be a művet. Fénye nem rang és sorrend szerint osztja el a figyelmet; kiemeli az egyes arcokat, kezeket és fémfelületeket, és a világos hajú lányt hirtelen kiemeli a sötét tömegből.

A szaténszerű felületű Leonardo vásznon ez a fényjáték érzékelhető alapot nyer. Különösen a figurák feletti sötét részeken látható a szövet: a lánc és a vetülék szűk rácsot rajzol, amely barna, fekete és tompított arany színekben folytatódik. A nyomtatási rétegek nem fedik el ezt a textúrát - ennek köszönhetően még a nyugodt felületek is kissé mozgásban tűnnek, míg a vonalak, mint például a hosszú lándzsa vagy a kalapok kontúrjai, tisztán olvashatók maradnak. Az alsó sarokban nyomon követhető, milyen egyenletesen ér el a nyomtatott szövet a keretig; oldalról a motívum tükörképként folytatódik a feszítőkeretre feszített vászonon. A Lola keret keskenyen keretezi a művet, passepartout és üveg nélkül. 70 × 58 cm-es méretével a mű jól érvényesül a falon, anélkül, hogy uralná a teret. Távolabbról nézve a lövészszázad zárt csoportként jelenik meg, közelről viszont a látható domborzat újra sok egyedi mozdulatra bontja őket - pontosan ebben rejlik ennek a kivitelezésnek a térbeli ereje./p>