Mókusok, 1512 (tempera pergamen)

25 x 30 cm-es méretével ez a mű kellemesen kicsi marad - szinte olyan, mintha egy személyes megfigyelést rögzítenénk a falra. A Riana díszkeret - egy vörösesbarna, 17 milliméter széles és 18 milliméter magas keskeny fa szalag - paszpartu nélkül keretezi a lapot egészen a belső széléig; a keret meleg barna színe közel áll az állatok szőrzetének árnyalataihoz, anélkül, hogy túlságosan előtérbe kerülne. A képen Albrecht Dürer 1512-es „Mókus” című alkotása látható: Két állat világos, szinte üres háttér előtt. A jobb oldali egy diót tart az elülső mancsai között, feje lehajlik, bozontos farka a teste mögött emelkedik; a bal oldali elfordul, háta sötét kontrasztot képez. Az alsó szélén diófélék és héjak hevernek szétszórva, felettük kicsiben látható a monogram és az évszám. Dürer nem kiegészítőként ábrázolja a hétköznapi állatot, hanem a koncentrált tekintet tárgyaként - a fülek, a bajuszok, a karmok és az egyes szőrszálak ugyanolyan figyelmet kapnak, mint a testtartás és a tekintet iránya.

Pontosan ez tetszik nekem ebben a műben: egy tulajdonképpen nem túl látványos állatmotívumot itt teljesen komolyan vesznek, és a néző rájön, milyen pontosan kellett Dürernek megfigyelnie a témát. A Salvador (Matt) vászon alátámasztja ezt a visszafogott jelleget - a matt felület elnyeli a tükröződéseket, és jól illeszkedik az eredeti finom hangulatához. Mivel a művet üveg nélkül keretezték, nincs üveglap, amely elválasztaná a tekintetet a szőrtől és a szétszórt dióhéjaktól; igazán közel lehet lépni hozzá, és éppen ekkor mutatja meg a kis méret az erejét. Néhány lépésről máris felismerhető a csoport, de ahogy közeledünk, a tekintetünk a lehajtott fejnél és a mancsoknál akad meg. Végül is ez nem egy nagy történet, hanem egy meghitt pillanat: két állat, teljesen önmagukkal elfoglalva, akiket egy művész örökített meg, aki szinte szeretetteljes pontossággal figyeli őket.