A művészettörténet aranycsarnokaiban olyan művészek történeteit találjuk, akik műveik és élményeik révén váltak halhatatlanná. Ilyen történet Karl Mediz, az Ausztria-Magyarország mélyéről származó virtuóz, aki 1868-ban Hernalsban látta meg a napvilágot, és végül az 1945-ös téli Drezdában találta meg végső nyughelyét.

Karl Mediz története nem egy műterem pompás folyosóin kezdődik, hanem nagybátyja retzi vegyeskereskedésében, ahol megtanulta a szakmát. A sorsnak azonban más tervei voltak vele. Miután a neves Friedrich von Amerling igazolta rendkívüli művészi tehetségét, Mediz elmerült Bécs, München és Párizs művészeti tengerében, ahol olyan tekintélyes mesterektől tanult, mint a MŰVÉSZET0 és a MŰVÉSZET1. Útja végül a dachaui művésztelepre vezetett, az inspiráció és a szerelem helyére, ahol megismerkedett lelki társával és későbbi feleségével, Emilie Mediz-Pelikannal. A bécsi művészélet azonban nem volt könnyű út. A prominens személyiségek elismerése ellenére nem tudott érvényesülni a hazai művészeti életben. Drezda, ez a csillogó német város azonban hívta őt és feleségét, és ennek a hívásnak nem tudtak ellenállni.

A művészvilágban töltött idő alatt Mediz csatlakozott a Hagenbundhoz, kiállította műveit az európai művészeti fővárosokban, végül Rómában talált különleges színpadot művészetének. Karrierjének csillogó homlokzata mögött azonban személyes szenvedés húzódott. Szeretett felesége, Emilie 1908-ban bekövetkezett tragikus halála után visszavonult a világtól. Pályafutásának különleges pillanata volt, hogy 1944-ben felkerült a Reichministerium Gottbegnadeten-listájára. Aki Mediz lenyűgöző műveiről művészi lenyomatot keres, annak egy ilyen remekmű reprodukciója sejteti, milyen mélységgel és ragyogással dolgozott. Kiterjedt hagyatéka, egy több mint 1180 műalkotásból álló valóságos kincsesbánya, végül a radebeuli Gerhart Hauptmann Múzeumban kapott helyet, amely az Osztrák Köztársaság ajándéka és páratlan tehetségének örökös bizonyítéka.