A Wachau szelíd dombjai felett lágy köd terül el, miközben a reggeli nap fénye folyékony aranyban fürdeti a Dunát - ez a kép nemcsak a tájat, hanem az osztrák művészet lelkét is áthatja. Ausztriában a művészet mindig az ellentétek tükre: Alpesi tisztaság és barokk pompa, császári pompa és polgári meghittség, melankólia és életöröm találkozik itt. Ennek az országnak a művészeit mindig is a természet, a zene és a társadalmi változások inspirálták - és olyan alkotásokat hoztak létre, amelyek messze túlragyognak a határokon.



Ha az osztrák festészetre gondolunk, azonnal érezzük a hagyomány és az újrakezdés közötti vibráló feszültséget. Gustav Klimtet például, akinek "A csók" című képét ma a szecesszió megtestesítőjének tartják, a bizánci mozaikok éppúgy inspirálták, mint a bécsi szalonok érzékisége. Aranyosan csillogó olajfestményei nemcsak dekoratívak, hanem vágyakozásról, erotikáról és az abszolútum kereséséről is szólnak. Egon Schiele, Klimt fiatal kortársa még tovább merészkedett: Ideges vonalakkal és expresszív színekkel úgy leplezte le az emberi létet, mintha a legbelsőbbet akarná kifelé fordítani. Akvarelljei és rajzai mind a mai napig áramütésszerűek - nyersek, sebezhetőek, kompromisszumok nélküliek.



De Ausztria művészettörténete sokkal többről szól, mint a bécsi modernizmus híres neveiről. Már a 19. században olyan festők, mint Ferdinand Georg Waldmüller és Rudolf von Alt új módszereket kerestek az alpesi tájak fényének és hangulatának megragadására. Akvarelljeik és gouache-jaik szinte fotografikus pontosságúak, mégis olyan csendes költőiség árad belőlük, amely a hétköznapokat a magasztossá emeli. Később, a 20. században Bécs radikális kísérletek színhelyévé vált: A Günter Brus által vezetett bécsi akcionisták például rajzokkal és grafikákkal feszegették az ábrázolható határait, és megkérdőjelezték a művész szerepét a változó társadalomban.



A fotográfia már korán lelkes támogatókra talált Ausztriában. A legendás Wiener Werkstätte, az iparművészet egyik központja már 1900 körül kísérletezett a fotogramokkal és kollázsokkal. Később olyan fotósok, mint Trude Fleischmann, alakították ki a modern nő képét, míg Inge Morath a világot járta fényképezőgépével, és képein mindig megmaradt egy csipetnyi osztrák melankólia. Kevésbé ismert, de annál izgalmasabb: az 1970-es években Grazban jött létre Európa egyik első fotógalériája, amely ma is az innovatív fotóművészet egyik központjának számít.



Az osztrák művészet a színek, formák és érzelmek kaleidoszkópja - néha finom és csendes, néha felkavaró és provokatív. Mesél az identitáskeresésről a felfordulások közepette, a természet és a zene szeretetéről, a díszítés iránti vágyról és a redukció erejéről. Aki ezzel a művészettel foglalkozik, nemcsak egy ország történelmét érzékeli, hanem a művészek csillapíthatatlan vágyát is, hogy láthatóvá tegyék a láthatatlant. Az osztrák életérzés minden ecsetvonásban, minden vonalban, minden fényvisszaverődésben tovább él - ez az érzés újra és újra felfedezhető a grafikákban, reprodukciókban és fényképekben.