Firenze 1420 körül - a korai reneszánsz kezdete. Egy művész pedig különösen nagy feltűnést keltett ebben az időben. Giovanni di Paolo nemcsak a konzervatív gótikus vonal hatása alatt állt, mint korának legtöbb művésze, hanem éppen azért szerzett nevet magának - bár kevés - megrendelői körében, mert művészetében elkülönítette magát másoktól, és mindig szívesen segített magának a furcsa és a másságban. Ami minden művén közös szálként húzódik végig, az a sok egyenes vonal, a hosszúkás formák és alakok, valamint az erős színek, amelyek izgalmas statikusságot kölcsönöznek egyéni művészetének. Bár az "izgalmas" és a "statikus" alapvetően ellentétesen hangzik, ezek a részletek mégis egészen rendkívüli, szinte robbanásszerű módon élénkítik meg minden egyes festményét.
A sienai iskola nyomot hagyott az olasz művészetben, különösen a 15. században. Ott, szülővárosában di Paolo is egyedülálló művésszé fejlődött. A korai reneszánsz klasszikus stílusát azonban a maga személyes módján értelmezte, és kompozícióiba - sok más sienai festővel ellentétben - egyértelműen expresszionista vonásokat épített be. Az alakok erős arckifejezései, amelyek gyakran vallási események részesei, sok kifejezést kölcsönöznek művészetének. De ami ma gúnyt és gúnyt váltana ki, az Giovanni di Paolót a maga korában mesterré tette. Egyéni festészeti stílusa ugyanis egyáltalán nem jöhetett volna létre anélkül, hogy ne másolta volna művésztársai - köztük nagyon híres művészek - munkáit. Különösen Toszkánában értékelték vásárlói azt a képességét, hogy más művészek, például Duccio di Buoninsegna - a késő középkor egyik legjelentősebb festője - azonos jeleneteit manipulálja, és rendkívül kreatív módon egyénivé teszi.
Művészi pályafutása során Giovanni di Paolót, bár egyes mecénások nagyra értékelték részletekben eltérő művei miatt, mindig is alárendelt és alacsonyabb rendű művésznek tekintették. Giovanni di Paolo csak később, az 1920-as évek elejétől kezdve szerzett nagyobb hírnevet torz-vallásos és expresszionista stílusával. Nemcsak ennek van ma nagy jelentősége, hanem első műveinek színes formái, alakjai és tájképei, valamint nyers kompozíciói egyértelműen tükrözik a festő változó felfogását, ahogyan művészként fejlődött. Giovanni di Paolo haláláig soha nem hagyta el szülőhelyét, Sienát. Többek között azt mondják, hogy di Paolo késői életében nehezen tudott festeni, ezért asszisztenseket fogadott fel, hogy segítsenek neki befejezni műveit. A képzelőerő és a kreativitás hiánya azonban soha nem jelentett problémát.
Firenze 1420 körül - a korai reneszánsz kezdete. Egy művész pedig különösen nagy feltűnést keltett ebben az időben. Giovanni di Paolo nemcsak a konzervatív gótikus vonal hatása alatt állt, mint korának legtöbb művésze, hanem éppen azért szerzett nevet magának - bár kevés - megrendelői körében, mert művészetében elkülönítette magát másoktól, és mindig szívesen segített magának a furcsa és a másságban. Ami minden művén közös szálként húzódik végig, az a sok egyenes vonal, a hosszúkás formák és alakok, valamint az erős színek, amelyek izgalmas statikusságot kölcsönöznek egyéni művészetének. Bár az "izgalmas" és a "statikus" alapvetően ellentétesen hangzik, ezek a részletek mégis egészen rendkívüli, szinte robbanásszerű módon élénkítik meg minden egyes festményét.
A sienai iskola nyomot hagyott az olasz művészetben, különösen a 15. században. Ott, szülővárosában di Paolo is egyedülálló művésszé fejlődött. A korai reneszánsz klasszikus stílusát azonban a maga személyes módján értelmezte, és kompozícióiba - sok más sienai festővel ellentétben - egyértelműen expresszionista vonásokat épített be. Az alakok erős arckifejezései, amelyek gyakran vallási események részesei, sok kifejezést kölcsönöznek művészetének. De ami ma gúnyt és gúnyt váltana ki, az Giovanni di Paolót a maga korában mesterré tette. Egyéni festészeti stílusa ugyanis egyáltalán nem jöhetett volna létre anélkül, hogy ne másolta volna művésztársai - köztük nagyon híres művészek - munkáit. Különösen Toszkánában értékelték vásárlói azt a képességét, hogy más művészek, például Duccio di Buoninsegna - a késő középkor egyik legjelentősebb festője - azonos jeleneteit manipulálja, és rendkívül kreatív módon egyénivé teszi.
Művészi pályafutása során Giovanni di Paolót, bár egyes mecénások nagyra értékelték részletekben eltérő művei miatt, mindig is alárendelt és alacsonyabb rendű művésznek tekintették. Giovanni di Paolo csak később, az 1920-as évek elejétől kezdve szerzett nagyobb hírnevet torz-vallásos és expresszionista stílusával. Nemcsak ennek van ma nagy jelentősége, hanem első műveinek színes formái, alakjai és tájképei, valamint nyers kompozíciói egyértelműen tükrözik a festő változó felfogását, ahogyan művészként fejlődött. Giovanni di Paolo haláláig soha nem hagyta el szülőhelyét, Sienát. Többek között azt mondják, hogy di Paolo késői életében nehezen tudott festeni, ezért asszisztenseket fogadott fel, hogy segítsenek neki befejezni műveit. A képzelőerő és a kreativitás hiánya azonban soha nem jelentett problémát.
Oldal 1 / 2