Egyetlen hófödte hegycsúcs emelkedik ki a ködből - ez a kép mélyen bevésődött Svájc kollektív tudatába. De aki azt hiszi, hogy a svájci művészet az alpesi tájak fenséges ábrázolására korlátozódik, az alábecsüli azt a komplexitást és kísérletező kedvet, amely a Genfi-tó és a Bodeni-tó közötti műtermekben kibontakozott. A svájci művészek többször is feltárták azt a kérdést, hogy mit jelent az otthon, az identitás és a természet - és sokkal többet alkottak, mint képeslap-idillt. A svájci művészettörténet színek, formák és ötletek kaleidoszkópja, amely folyamatosan újra és újra összeáll, és újra és újra meglepő arcokat tár fel.



Elég egy pillantást vetni Alexandre Calame "Luzerni tó" című akvarelljére, hogy érzékeljük, mennyire a természet szolgált inspirációs forrásként - és mégsem a puszta ábrázolás, hanem a fény, az atmoszféra és a hangulat összjátéka teszi műveit olyan különlegessé. Calame, a romantika mestere, tudta, hogyan kell a felhők drámáját és a víz csillogását finom színrétegekben megragadni. De míg ő a természetet ünnepelte, mások, mint például Ferdinand Hodler, egy lépéssel tovább merészkedtek: Hodler monumentális olajfestményeit szinte misztikus szimbolizmus jellemzi, amelyeken az emberek és a tájak az élet példázatává válnak. Ritmikus kompozíciói, amelyek hullámokként futnak végig a képen, egy mély belső mozgás kifejeződései - és azt mutatják, hogy a svájci művészet mindig a lényeg keresése.



Svájc a 20. században új irányzatok felé nyitott. A Bernben született Paul Klee a fantázia és az absztrakció határátlépőjévé vált. Gouache-jai és rajzai olyanok, mint a zenei kompozíciók, amelyekben a vonalak táncolnak és a színek rezonálnak. Klee kísérletezett a technikákkal, anyagokkal és vizuális nyelvekkel, inspirációt merítve a gyermekkori emlékekből, álmokból és idegen kultúrákból. Művei Svájc nyitottságát tükrözik - egy olyan országét, amely földrajzilag Európa szívében helyezkedik el, de művészileg mindig is saját határain túlra tekintett. A fotográfia is korán termékeny talajra talált itt: Robert Frank, aki Zürichben nőtt fel, forradalmasította fényképezőgépével a világról alkotott képet. Bár híres "Az amerikaiak" című sorozata az Egyesült Államokban készült, a mindennapok pontos, olykor melankolikus látásmódja az árnyalatok és a nem látványos dolgok iránti svájci érzékenységben gyökerezik.



A svájci művészetet talán éppen a hagyomány és az újítás, a csend és az újrakezdés szembeállítása teszi oly egyedivé. Giovanni Giacometti grafikáin a színek úgy ragyognak, mint a frissen hullott hó, míg Meret Oppenheim rajzai szürreális elemekkel játszanak, és elmosják az álom és a valóság közötti határokat. A svájci művészetben újra és újra találkozunk azzal a késztetéssel, hogy megkérdőjelezzük a láthatót és láthatóvá tegyük a láthatatlant - legyen szó egy metszet finom vonalvezetéséről, egy olajfestmény merész színfelviteléről vagy a fotográfiával és a kollázzsal való kísérleti játékról. Svájc, bármennyire is kicsinek tűnik a térképen, a művészet terén egy hatalmas, meglepetésekkel teli ország, ahol a hagyomány és az avantgárd, a természet és az ötletek, a kézművesség és a látásmód lenyűgöző egységet alkot. Aki erre az utazásra indul, nemcsak képeket, hanem egész világokat fedezhet fel - és talán önmagából is egy darabot.