A fenyőgyanta illata és az ágak lágy reccsenése a lábunk alatt - így kezdődik egy kanadai reggel, amikor a köd még mindig finom fátyolként terül el a végtelen tavak és erdők felett. Ebben a kék és ezüst között csillogó fényben mintha maga a természet kezelné az ecsetet. A kanadai festészet e végtelenség visszhangja, kísérlet arra, hogy megragadja a tundra és a Csendes-óceán, a prérik és az Atlanti-óceán között húzódó mérhetetlenséget. Bárki, aki valaha is állt Lawren Harris egyik festménye előtt, érezheti az északi tájak hűvös tisztaságát, mintha a szél átfújná a vásznat. A híres "Hét csoport" művészei nem egyszerűen motívumokat kerestek, hanem identitást - Kanada lényegét akarták megjeleníteni, túl az európai hagyományokon. Olajfestményeik nem egyszerű ábrázolások, hanem a fény, a színek és a csend költői sűrítményei, amelyek az országot a maga eredetiségében ünneplik.



Kanada művészettörténete azonban sokkal több, mint fenséges tájképek. Montréal vibráló utcáin, ahol francia és angol hatások találkoznak, egy olyan szcéna alakult ki, amely a kísérletezésnek szentelte magát: a Paul-Émile Borduas körüli automatistákat álmok és belső impulzusok vezérelték, gouache-jaik és rajzaik olyanok, mint egy másik világból származó jegyzetek - spontán, vad, energiával teli. Eközben az olyan őslakos művészek, mint Norval Morrisseau, felfedezték a festészetet mint nyelvet, hogy ősi mítoszokat és történeteket meséljenek el élénk színekkel és erőteljes vonalakkal. Morrisseau gyakran temperával vagy akrillal papírra festett művei ablakok egy olyan spirituális világba, amelyben az állatok, az emberek és a természet elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Ez a művészet nemcsak kifejezés, hanem ellenállás is - a kulturális függetlenséghez való ragaszkodás egy gyakran áthallásos hangon.



Végül a fotográfia Kanadában sajátos varázslatot fejlesztett ki. A fényképezőgép eszközzé vált az ország tágasságának dokumentálására, de a társadalmi változások megörökítésére is. Yousuf Karsh, akinek Ottawában volt a stúdiója, olyan intenzitással ábrázolt személyiségeket, mintha lelküket tárta volna fel - Winston Churchilltől Albert Einsteinig. Ugyanakkor az olyan művészek, mint Jeff Wall, a fotográfiát olyan megrendezett jelenetek létrehozására használták, amelyek a mindennapi pillanatokat nagyszabású elbeszélésekké változtatták. A kanadai grafika, például Betty Goodwin munkái megmutatják, hogy a metszetek és litográfiák milyen kifejezőek tudnak lenni: Nyomdái gyakran melankolikus szépségűek, amelyek az élet múló és sebezhető aspektusait örökítik meg.



A kanadai művészet a fény, a színek és a történetek kaleidoszkópja. Jellemző rá a tágasság utáni vágyakozás, az identitáskeresés és az ellentétek ötvözésének ereje: Természet és város, hagyomány és modernitás, csend és újrakezdés. Bárki, aki kapcsolatba kerül ezzel a művészettel, minden ecsetvonásban, minden fényképen és minden rajzban egy olyan ország lüktetését fogja érezni, amely újra fel akarja fedezni magát.