Táj paraszttal

A jobb alsó sarokban a keskeny arany szegély tiszta, ferde vágással illeszkedik össze; a patinán látható finom, sötét nyomok miatt a profil kevésbé tűnik újnak és simának. Ez a korai keretdíszítés jól illeszkedik Henri Rousseau 1896-os „Táj paraszttal” című festményéhez, éppen azért, mert maga a motívum is olyan egyszerűen van megfestve. Tetszik ez az ellentét: Noemi ünnepélyességet kölcsönöz a vidéki jelenetnek anélkül, hogy túlterhelné azt. Az előtérben egy magányos paraszt, vállán a kapával, fiatal fák között halad egy ösvényen. Mögötte sárga, zöld és rozsdavörös lombkoronák emelkednek fel a lejtőn. Közöttük áll egy fehér, vörös tetős ház, míg feljebb egy templomtorony magasodik a barna dombok és a halvány égbolt előtt. Bal oldalon egy sötét fa kopasz ágait szélesre terjeszti a képmezőben, és ezzel a legmarkánsabb kontrasztot képezi a világos mezőkkel. Rousseau tiszta formákkal és egyszerűsített perspektívával ábrázolja ezt a tájat. Egyedi, gyakran naivnak nevezett képi nyelvezete a paraszt mindennapi útját nem nagy eseményként ábrázolja, hanem egy csendes pillanatként, amelyben minden háznak, minden fatörzsnek és minden dombvidéknek megvan a maga meghatározott helye.

A kép felakasztásakor látszik, milyen jól illeszkedik a 82 x 57 centiméteres méret a széles tájképhez. A 17 milliméter széles és 18 milliméter magas Noemi közel marad a kép széléhez. Belül a valódi fa profilon egy sima, bemélyített arany sáv húzódik, kívül pedig egy sor apró, ferde elrendezésű díszítés következik. A sarkoknál látható legjobban a kivitelezés minősége: a gérvágások egyenes vonalban záródnak, a díszsor egészen az illesztésig fut, és egy keskeny, sötét fugavonal választja el a belső élt a képtől. Kis fekete pontok és szabálytalan vonalak húzódnak át az aranyfelületen - ezek a patinához tartoznak, és megakadályozzák, hogy a profil fényes szalagként hatjon. Az ívelt külső szél végső keretet képez, de elég keskeny ahhoz, hogy Rousseau fatörzsei szinte közvetlenül a keret mentén folytatódjanak. A matt felületű Salvador vászon a feszítőkeretre van feszítve; az oldalirányban tükröződő motívumfolytatás üveg és paszpartu nélkül is lezárja a képet. Közelről nézve elsősorban a vékony ágak és a lombozatban elhelyezkedő, egymást követő színes foltok ragadják meg a figyelmemet, valamint a paraszt pontos körvonala: Ez a részlethűség megőrzi Rousseau sajátos nyugalmát anélkül, hogy a jelenetet mesterségesen kisimítaná.