A szürkében

Három centiméternyi fehérség választja el a színes motívumot a fekete külső széltől - egy egyértelmű szünet, mielőtt a tekintet belemerülne a vonalak, csúcsok és íves formák sűrű hálójába. Az oldalain feketével keretezett vászon is része ennek a határolásnak, így a kompozíció már önmagában is zárt egészet alkot, mielőtt Friedegarde körbeveszi azt. A szaténfelületű Leonardo vásznon mind a szürke képtér finom árnyalatai, mind Kandinsky grafikai vonalai egyértelműen olvashatók: A fekete íves vonalakban és éles átlókban húzódik át a felületen, a vörös erőteljes akcentusokat ad, míg a kék, a rózsaszín, a zöld és a sárgás részek felvillannak közöttük. Vaszilij Kandinszkij 1919-ben festette az „Im Grau” című művet, egy olyan időpontban, amikor művészetében már régóta végbe ment a tárgyaktól való elszakadás, és a szín, a forma és a ritmus vette át a főszerepet. A szürke itt egyáltalán nem csupán háttérként szolgál; egy nyugodt, helyenként felhős teret nyit meg, amelyben a formák találkoznak, egymásra rétegződnek vagy taszítják egymást. Bal oldalon a történések szinte csomós formarohammá sűrűsödnek, jobbra az egyes alakok több teret kapnak, anélkül, hogy emiatt egyértelműen tárgyi jelleget öltenének, és az egész kompozíciót áthatja egy belső mozgás, amely hol zenére, hol pedig egy zavaros beszélgetésre emlékeztet.

Éppen ezt a fehér szegélyt találom erőteljesnek ebben a motívumban, mert egy pillanatnyi távolságot teremt a formajátékhoz, és egyúttal látható színátmenetet képez Kandinsky törött szürkéje és a keret mély feketéje között. A felső sarkoknál jól nyomon követhető, ahogy a kép hűvös szürkéje először a világos vászonfehérre , és csak utána olvad át a sötét keretbe, aminek köszönhetően még a szélén lévő kék és piros vonalak is élesen kirajzolódnak. A 60 x 44 centiméteres méretekkel a mű áttekinthető szélességet tart meg, de a vízszintesen elrendezett kompozíció ki tudja játszani sokféle mozgásirányát; a vásznat egy ékkeret tartja, előtte nincs üveg. Friedegarde a kép külső szélén egy mindössze 15 milliméter széles és 14 milliméter magas fekete vonalat húz, amely egyenes és elég keskeny ahhoz, hogy ne versengjen Kandinsky formáival. Feketéje azonban nem áll kapcsolat nélkül a kép mellett, hiszen ugyanaz a sötétség belül is újra és újra megjelenik kontúrként, háromszögként, ívként vagy kompakt felületként a közepén. Végül egy ellentmondás marad, ami nem hagy nyugodni: az „Im Grau” cím csendet sugall, a kép maga viszont tele van mozgással és feszültséggel.