Az aranypinty, 1654

Egy vékony lánc lóg le a madár lábáról, és eltűnik a madáretető alatti félhomályban - alig vastagabb, mint egy ceruzavonal, és mégis a kép teljes történetét hordozza magában. A sárgarigó a madáretető felső rúdján ül, fejét kissé elfordítva; vörös arca és sárga szárnycsíkja az egyetlen élénk szín a világos, foltos fal előtt. Carel Fabritius 1654-ben festette meg, abban az évben, amikor a delfti lőporrobbanás mindössze 32 évesen elvette a festő életét, és műveinek nagy részét megsemmisítette - a kis madár azon kevés festmények közé tartozik, amelyek megmaradtak. Fabritius Rembrandt legtehetségesebb tanítványa volt, de saját utat járt be: világos háttér sötét helyett, sötét motívum világos háttér előtt. A láncra kötött pinty - amely akkoriban népszerű háziállat volt, és megtanult egy apró vödörrel vizet meríteni - ebben a csendes jelenetben sem aranyosnak, sem anekdotikusnak tűnik, hanem furcsa módon komolynak. Alul a „C FABRITIVS 1654” aláírás látható finom szürke betűkkel a világos háttéren, az utolsó számjegyig jól olvasható.

Leonardo szaténszerű felülete ebben a kivitelezésben pontosan úgy viselkedik, ahogyan az a motívumnak jól áll: Elölről nézve a felület nyugodt és szinte matt marad, csak akkor, ha oldalról haladunk el a mű mellett, borul egy lágy csillogás a világos falhátterre - nem tükröződés, inkább egyfajta felderülés, amely életben tartja a szürkésbarna felületet. Szembetűnő, milyen eltérően reagál a kép és a keret ugyanarra a fényre: a Lychorida keskeny arany szélét kemény tükröződés jellemzi, a mellette lévő fekete profil szinte mindent elnyel, és közöttük helyezkedik el a festményfelület tompított csillogásával, mintha egy harmadik, önálló fényszint lenne. Az arany és a fekete között a világosbarna Hohle közvetít, anélkül, hogy előtérbe lépne. Fel lehetne hozni azt az ellenérvet, hogy egy ilyen kis méretű alkotáshoz egy visszafogottabb keret illett volna - a mű megtekintésekor azonban éppen ez a kontraszt győz meg. Ha közelebb lépünk, a szögletes fény enyhén kiemeli a kép hordozójának szerkezetét a tollazat alatt, és a madár kézzelfogható testiséget nyer - ez a matt fekete, a villogó él és a selymesen nyugodó képfelület közötti játék teszi a falon lógó kis művet meglepően jelenlévővé.