Pihenjen az egyiptomi repülésben, 17. század.

A Szent Család egy széles lombkorona alatt pihen egy sziklás ösvény szélén. Mária a középtől jobbra ül, és a gyermeket az ölében tartja; mindkét alakot világos ragyogás veszi körül, elválasztva őket a sötét erdei talajtól. József a lova mellett áll, karját a fa felé emelve, míg a juhok és kecskék a kövek és az alacsony bokrok között pihennek. Bal oldalon a táj távoli dombokra és sárgás égboltra nyílik. Ez az oldalról érkező fény megérinti a fatörzseket, a lombot és az egyes állatok testét, de gyorsan elvész a barna, az olajzöld és a fekete színek között. A vörös szín csak helyenként jelenik meg: József köpenyén, Mária ujján és a letett csomagokon. Nicolaes Pietersz. Berchem az 1640-ben készült jelenetet több mélységi rétegből építi fel. A szabad ég ellentétet képez a védett pihenőhellyel, míg az út és a várakozó állat a még be nem fejezett menekülésre emlékeztet. A nyugalom és a bizonytalanság így egyszerre maradnak meg a képen - pontosan ez a feszültség teszi érdekessé a jelenetet.

Ezen a festményen a szatén felületű vászonon Leonardo üveg nélkül ábrázolja a motívumot; Alia a 81 x 58 cm-es méretet széles fa profilba foglalja. Az ébenfa fólia nem fedő feketének tűnik: A lécek mentén finom barna erezet húzódik, amely az alsó szélen jobban kiemelkedik. Aki meg akarja vizsgálni a kivitelezést, az leginkább a felső sarokra nézzen - a gérvágás egyenes vonalban zárul, és a fa erezetének iránya ott tisztán megváltozik. Kívülről a profil egy egyszerű, enyhén lekerekített éllel végződik. Belül egy keskeny lépcsőzet következik, mielőtt Carlee sötét filé formájában közvetlenül a képfelülethez csatlakozik. Két finom barázdája egyértelmű határt húz a motívum körül; a sarokban eltolódás nélkül találkoznak egymással, ami ilyen keskeny profiloknál egyáltalán nem magától értetődő. A külső profil és a fillet között látható marad egy keskeny árnyékfug, amelynek mélysége a bal felső sarokban egyértelműen kirajzolódik.