Csók

A függőleges vonalakból álló mező közepén két test egyesül egy sötét, alig tagolható alakká. A fejek egymás felé hajlanak, de Edvard Munch nyitva hagyja a kérdést, hogy hol végződik az egyik arc és hol kezdődik a másik: világos részek jelzik a homlokot, az arcot és a kezeket, míg maga a csók feketébe merül. Még a karok is feladják önállóságukat, és a közös sziluettben néhány ívvé zsugorodnak. Körülöttük szürke vonalak húzódnak lefelé, mint egy fal; jobbra csupán egy kis ovális erezet szakítja meg egyenletes futásukat. A jelenet ezért nem annyira két konkrét emberről szól, mint inkább arról a pillanatról, amikor a közelség feloldja az egyén határait. Meghitt, igen, de egy kicsit nyugtalanító is, teljesen Munch szellemében, aki az expresszionizmus úttörőjeként nem festi ki az érzelmeket, hanem egyszerű formákba és erős ellentétekbe sűríti őket. Az 1902-es változatban a csóknak már nincs semmi anekdotikus jellege. Csak egy emberi élmény marad, tömören és szinte testileg megfogalmazva.

Ennél a kivitelezésnél a 110 g-os Kozo Natural jelenti a valódi különbséget, és ezt már az első érintéskor is érezni lehet. A papírmaulberryfa hosszú rostjaiból készült japán papír tapintása száraz, puha és enyhén szálas; nem sima, mint a modern nyomdai papír, inkább olyan, mint egy vékony lap, amely az ujjhegyek alatt meglepően sok tartalommal bír. Aki fotópapírra számított, annak egy kicsit át kell szoknia. Ez leginkább a nyomtatás nélküli széleken és a világos arcfelületeken látszik: A meleg természetes árnyalat felváltja a tiszta fehéret, a kis szálak és a finom egyenetlenségek pedig minden steril zártságot eltávolítanak a felületekről. És ez jobban illik Munch vonalaihoz, mint azt korábban gondoltuk volna. Ezek nem csupán a háttérre helyezkednek el, hanem úgy tűnik, összeolvadnak vele, így az egymásba átmenő arcok még kevésbé tűnnek elkülönített portréknak. Passepartout nélkül a lap közel kerül a fekete kerethez; üveg nélkül matt felülete nyitottan fekszik. A falon ez a szinte négyzet alakú mű elég súlyos ahhoz, hogy bizonyos távolságból kompakt alakként hatjon, és megközelíthetővé válik, amint elég közel állunk ahhoz, hogy lássuk a papírszálakat. Ez a távolról és közelről való megfigyelés közötti ingadozás ragadja meg a figyelmet.

Dacey ezért csak egy keskeny fekete szegélyt alkalmaz, és teret hagy a lapnak. Ha oldalról esik a fény a Kozo Naturalra, nem keletkezik éles tükröződés a motívumon; ehelyett az egyes rostok halványan felderülnek, és éppen ez a halvány pislákolás illik jól Munch összeolvadó arcaihoz.