Az angyalok Szűzanyja

Ez egy olyan kép, amelynél a műhelyben egy pillanatra csend áll be. A jobb felső sarokban egy hegedűvonó fekszik keresztben egy angyal fehér ujján, olyan finoman, hogy alig szélesebb, mint az alatta lévő szövet egyik szála. Onnan a tekintet a középpont felé vándorol: egy gyermek alszik anyja ölében, fejét oldalra fordítva, öklét félig kinyitva. Mária világos fátylat és mélykék ruhát visel, amely egy kőtalapzaton át a földön fekvő fűszálakig ér. Három angyal áll közvetlenül mögötte, hegedűvel és mandolinnal, és olyan halkan játszanak, hogy senki se ébredjen fel. A háttér szinte fekete marad, csak a szárnyak fogják meg kissé a fényt. William-Adolphe Bouguereau 1881-ben festette meg a jelenetet, a francia szalonfestészet csúcspontján. Sima bőr, tiszta kontúrok, minden ránc a helyén. Ezt hűvösnek is nevezhetjük. Én elsősorban azt látom, milyen nyugodt a csoport - és minden alkalommal a vonón akad meg a tekintetem.

A festmény kicsi, 20 x 29 cm, és ez illik ehhez a csendhez. A Ria, egy keskeny bronzkeret, elöl mindössze 23 mm széles, de 41 mm-re áll ki a falból. Így a képből egy testtel rendelkező doboz lesz. Elöl dombornyomott levelekből álló szalag húzódik, közöttük sötét patina, a végeken pedig réz látszik ki. Ezt a hüvelykujjával is érezni lehet. A „Leonardo” című vászon nyíltan mutatja szövetszerkezetét: a gyermek arcán a bőr árnyalatai révén kirajzolódik a szövés szerkezete, a fekete háttérben pedig úgy fekszik, mint egy durva szövet. A szaténfény visszafogott marad, nincs üveg a közben. A hegedű testén a nyomatréteg a szövet felett egy vékonyka bőrrétegként látható, a fa erezetének mintázata továbbra is kivehető. Itt valakinek különleges ízlése van - és jó szeme a kerethez. A levélsor a sarkoknál egy kis eltolódással végződik, ami balra lent látható, ahol a kabát kékje a bronzhoz ér. Engem ez nem zavar. Ez azt mutatja, hogy itt kéz munkája látható.