Renard, a róka, 1800 körül, 1922

Elölről, a sötétből egy rókafej néz a nézőre. Test nélkül, táj nélkül, zsákmány nélkül - csak a hegyes pofa a fekete orral, két felálló fül a világos belső szőrzettel és a borostyánszínű szemek, amelyek mindegyikében egy-egy apró fénypont látható. A háttér mély vörösesbarna, amely a szélein szinte feketévé válik, és a fejet mintha egy maszk lenne, lebegve ábrázolja. A szőrzet ezernyi rövid vonalból áll: arany színű csúcsok rézvörös alapon a homlokán, sötétebb vonalak az arcán, fehéres csillogás a szemek alatt. Philip Reinagle, aki 1749-ben született és 1833-ban halt meg, kora brit állatfestői közé tartozik, és a részlet közelsége jól mutatja, milyen alaposan tanulmányozta az állatot. Renard, a középkori mesetradícióból származó név adja a kép címét - itt azonban a ravasz róka nem mesemondó, hanem egy szótlan szemlélő, aki figyel.

Ez a fej egy Dürer akvarellkartonon ül, és éppen a szőrzetet érdemes közelebbről megnézni: A karton szemcsézettsége hordozza a szőrzet vonalait, és enyhe érdeséget kölcsönöz nekik, így a homlokon lévő arany színű hegyek nem simán fekszenek, hanem úgy tűnnek, mintha száraz ecsettel húzták volna őket egy texturált felületen. A sötét háttér sem marad élettelen folt - a barna színben egy felhős mintázat rajzolódik ki, amelyet a karton hoz magával, és amely inkább növeli a háttér mélységét, mintsem zavarja azt. Nincs előtte üveg, a matt felület szabadon látható a keretben. Nem hittem volna, hogy egy 20 x 25 cm-es kis lap ilyen erőteljes keretet elbír, de a 37 mm-es Lana úgy kezeli a motívumot, mint egy festményt, és a lap bírja a terhelést: kívül egy barna lasírozott fából készült szegély, amelyben a pórusok sötét vonalakként láthatók maradnak, majd egy fekete, hornyolt szakasz, belül pedig egy keskeny arany szegély, amely közvetlenül a kartonhoz illeszkedik. A fa barnája csupán néhány árnyalattal tér el a róka prémjétől, a fekete megismétli az alapszínt, az arany szegély pedig ugyanolyan árnyalatú, mint a homlokán és a füleken látható fénycsúcsok.

Oldalról nézve látható a keret fokozatos mélysége, és az arany szegély világos vonalat vet a sötét karton szélére, pontosan ott, ahol a háttér a legsötétebb. Ezen a ponton megakad a tekintetem: a róka valóban a sötétben ül, és a keret ebből nem egy kivágást, hanem egy üreget alkot.