Horgászat, Könyvtányér

Két látótengely határozza meg a part menti jelenetet: az álló nő a vízre tekint, míg az ülő horgász a finom horgászbotját követi a tekintetével. Közöttük a karcsú fatörzs nyugodt függőleges vonalat alkot; a behajtott napernyő a tekintetet ferdén visszavezeti a fűbe. A világos ruhák kiemelkednek a sötétzöld háttérből, a folyón pedig halványkék, lila és sárgás fénycsíkok keverednek. A legélénkebb hatást a lombozat kelti, amelyet Wilfred Gabriel de Glehn rövid, mozgásos ecsetvonásokkal szór szét a jeleneten. E festői nyugtalanság ellenére a motívum megőrzi nyugodt hangulatát: a horgászat nem annyira cselekvés, mint inkább a megpihenésre való alkalom. De Glehn, egy brit művész, 1919-ben örökítette meg ezt a pillanatot. A „könyvborító” megnevezés egyrészt illusztrációs jelleget kölcsönöz a képnek, másrészt az erőteljes festési stílus teljesen nélkülözi a narratív magyarázatot.

Közelről nézve ez a mű egy második, szinte tapintható réteget nyer. A szatén felületű Leonardo vásznon a szövés szerkezete jól látható marad: a világos vízben a finom rács végigfut a levendulaszínű szöveteken, csakúgy, mint az ülő nő ujján, kalapján és masniján. Éppen ott, ahol rövid nyomok követik az ecsetvonásokat, a kép és a szövet összefonódik - és pontosan ezeken a helyeken akad meg a tekintet. A kalap karimáján lévő világos akcentusok sűrűbbnek tűnnek, míg a horgászbot vékony vonalai szinte zavartalanul keresztezik a domborzatot. Az alsó szél sötét részein sem tűnnek el a szálak; szemcsés mélységet kölcsönöznek a zöld és barna árnyalatoknak. Mivel nincs előtte üveg, ez a felület nyíltan tárul a szem elé. Patricia, egy aranyszínű fa keret szorosan körülveszi a vásznat, anélkül, hogy eltakarná annak anyaghatását.

Így is lóghatott volna a mű a keletkezés idején. Távolról a keretezett jelenet nyugalmát sugározza a térbe; aki közelebb lép, a látható szövetben újra és újra új részleteket fedez fel - ez a kombináció jól illik a motívumhoz.