Variationen (progresszívek Motiv)

Klee képzett hegedűművész volt, mielőtt festő lett, és ez jól látszik ezen az 1927-es alkotáson: Amit itt a felületen látunk, inkább egy kotta, mint egy jelenet: egy motívumot felvetnek, megismétlik, eltolnak, és egyre új pozíciókban játszanak végig. Nem mesél el semmit - ehelyett egy alapgondolat fejlődik tovább finom párhuzamos vonalakból mezőről mezőre, hol vízszintesen rétegezve, hol átlósan megdöntve, néha kis oromfalakká és keresztező négyzetekké sűrűsödik, mígnem a közepén szinte valami építészeti alkotás áll össze pusztán variációkból, körülvéve egy kékkel, amely felfelé haladva egyre sötétebbé válik, mint egy állványzat mögötti esti égbolt. A 42 x 42 cm-es négyzetes formátum még egyszer magába zárja ezt a rendet, és valami zárt, szinte meditatív jelleget kölcsönöz neki. Érdekesnek találom, hogy a kép a sok ismétlés és eltérés ellenére soha nem tűnik nyugtalannak - Klee, aki akkoriban a Bauhausban a ritmusról, a szerkezetről és a forma belső törvényszerűségeiről tanított, mindent egy kontrollált, szinte zenei egyenletességben tart, amelyben minden eltérés tudatos modulációnak tűnik.

Sinead, egy egyszerű tölgyfa furnérból készült keret díszítés nélkül keretezi ezt a művet, és látható faerezetével nyugodt ellentétet képez a motívum absztrakt rendjével. Ennek a kivitelezésnek azonban a valódi érdekessége maga a felület: A Leonardo vászon szaténos, szemcsés szövetével jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a nyomtatott vonalak úgy hatnak, minthamintha közvetlenül egy durva festőalapra lennének rajzolva - aki közelebb lép, láthatja, hogy minden egyes vonal követi a szövet apró domborulatait, enyhén megszakad, és ezáltal pontosan megőrzi azt a kézzel rajzolt szabálytalanságot, amely Klee rajzát jellemzi. Különösen a kép közepén található rozsdavörös részeknél a nyomás és a dombornyomás úgy fonódik össze, hogy az anyag szerkezete a motívum részévé válik, ahelyett, hogy csupán hordozóként szolgálna. A festményt feszítőkeretre feszítették, és a szélein tükrözve a kép pontosan a tölgyfa keretig ér. Így végül egy olyan művet látunk, amelynél szinte szemmel követhetjük, ahogy egy egyetlen gondolat több variációban fejlődik tovább - és minden pillantásnál egy kicsit továbbhaladni látszik.