A Boxer

Egy bokszolótól mozgást várnánk, talán egy ütést, egy kitérést, vagy legalábbis a harcra való látható készséget, de Konstantin Andrejevics Somov 1933-ban szokatlan nyugalommal ábrázolja a fiatalembert: frontálisan és szinte egyenes testtartásban, tekintete kissé a néző mellett halad el. A meztelen test kitölti a kép magasságát, az egyik keze az alhas előtt zárul össze, míg a másik oldalra nyúlik ki a dekoltázsból; a testtartás összeszedettnek tűnik, de egyáltalán nem laza, hiszen a vállak, a mellkas és a has feszültség alatt maradnak. Éppen ezt az ellentétet találom izgalmasnak, mert a motívum így inkább pszichológiai portrénak tűnik, mint sportjelenetnek. Az alak mögött nem egy bokszring tárul fel, hanem egy tompított belső tér tükörrel, sötét tárgyakkal és részben látható bútorokkal, amelyek barna, olíva színű és fekete részei körülveszik a világos testet. A fény balról elölről éri az arcot és a felsőtestet, átsiklik a kulcscsonton és a mellkason, majd a jobb oldalon az árnyékban veszik el, így a testi erő egyértelműen kiemelkedik, anélkül, hogy a kép tényleges témájává válna. Szomov a „Mir Iskusstva” köréhez tartozik, ahhoz az orosz művészegyesüléshez, amely különösen komolyan veszi a pózokat, a kifinomult képi hatást és a pszichológiai árnyalatokat; itt is a döntő cselekvés nem annyira egy elmesélt mozdulatban rejlik, mint inkább az önuralom, a feszültség és a sebezhetőség közötti, nehezen megragadható hangulatban.

Ebben a műben Lychorida a visszafogott portrét egy észrevehető kerettel határolja: a fekete szín körülveszi a világosbarna homorú peremet, belül pedig egy keskeny arany szegély jelzi az átmenetet a képfelület felé. A valódi hangulatot azonban a Leonardo (Satin) vászon határozza meg, hiszen lágy fénye nem egyenletesen osztja el a beeső fényt, hanem egyes pontokon életre kelti azt. Nincs üveg, amely elválasztaná a tekintetet a nyomtatott felülettől. A bal mellkason és a has mentén lágy fényvisszaverődések láthatók, amelyek felfedik a nyomtatott ecsetvonásokat, míg a test mögötti mélybarna területek nagyrészt sötétek maradnak; a jobb vállívnél viszont egy keskeny fénycsík jelenik meg, amely a nézőponttól függően kissé eltolódik. Ez nem teljesen matt ábrázolás, és éppen ezért az alak oldalról nézve észrevehetően megváltozik: a homlok, az arc és a mellkas kissé világosabban emelkedik ki, anélkül, hogy zárt tükörfény borítaná az arcot. A kép alsó széléhez közel a fényvisszaverődés a comb világos részein gyűlik össze, a sötét árnyékban megszakad, és csak az arany belső szélén jelenik meg újra - és mégis végül a testtartás az, ami megragadja a figyelmet: nem a cselekvés, hanem ez a csendes, felgyülemlett feszültség, amely a figurát a keretbe foglalt állapotban sem engedi el.