A szövet finom szálai húzódnak Mária homlokán, és még a világos bőrön is tapintható rendként láthatók. Onnan a tekintet a csukott szemhéjakon át lefelé vándorol a két gyermek felé: bal oldalon térdel a fiatal János a keresztpálcával, jobb oldalon pedig a kis Jézus ül az ölében, és felé emeli a kezét. Mária nyugodt testtartásával köti össze a két alakot; vörös ruhája képezi a középpontot, a sötét köpeny pedig körülöleli a vállakat és a gyermekeket. A csoport felett kék ég tárul fel, a horizonton egy keskeny sávnyi táj látható. Így jön létre egy tiszta háromszög alakú kompozíció, amely közelséget teremt anélkül, hogy a jelenetet a mindennapiságba húzná. Raffaello 1503-ban festette a „Diotalevi-madonnát”, tehát még pályafutása elején. Már itt is megmutatkozik az a rend, amely később madonna-képeit jellemzi: a tekintetek, a kezek és a testek csendesen párbeszédet folytatnak egymással. Leghosszabb ideig a gyermekek közötti kis távolság ragadja meg a néző figyelmét. Kezeik mozgása szinte áthidalja azt, de egy kis rés marad fenn, és a találkozásnak várakozással teli jelleget kölcsönöz.
A kép felakasztásakor feltűnő, milyen határozottan érvényesíti helyét ez a kis festőfelület. Széles keret veszi körül, mély leveles díszítéssel; domborulatok, bevágások és pontozott minták rétegeződnek az egész felületen. A dombormű helyenként messzire kiugrik, úgyhogy az ujjakkal végigkövethető lenne a indák vonala. A legmagasabb pontokon kopásnyomok és apró mélyedések láthatók, alattuk sötétebb, valamint vörösesbarna rétegek tűnnek elő. Ez a patina nem tűnik simán megrendezettnek, inkább használtnak - ami jól áll a műnek. Egy keskeny, gyöngyszerű kiemelkedésekkel díszített sáv közvetít a dús külső szél és a vászon között. Félhetnénk, hogy ez a keret elnyomja a motívumot, de éppen fizikai súlya teszi a csendes jelenetet eredeti értelemben vett áhítati képpé. Üveg nélkül a felület közvetlen marad: Mária arcán a szövet szerkezete finoman látszik, a fekete részeken erőteljesebben tűnik ki, az égen pedig a nyomatrétegek minden apró domborulatot követnek. Forgatáskor nem annyira a szín változik, mint inkább a tapintás; hol egyes szálak lépnek elő, hol pedig újra összeolvadnak a képpel. Mária szemhéjain, vékony ujjain és a keresztnyélen a reprodukció tiszta vonalakkal őrzi meg Raffaello vonalait - ez a pontosság közelről is meggyőző.