Obersee Berchtesgaden közelében

A sötét hegyoldalak között kilátás nyílik egy világos víztükörre, amely mélyen a völgymedencébe vezet. Előtérben sziklák, alacsony növényzet és szórványos fák láthatók, szinte árnyékban; mögöttük balra egy meredek fal emelkedik, amelynek szürke részein a napfény siklik át. Jobb oldalon egy keskeny vízfolyás zuhan le a magasból, míg a felhők és a köd csak részben engednek betekintést a távoli csúcsokra. August Wilhelm Leu az Obersee-t tiszta térbeli lépcsők sorozataként rendezi el: a nehéz előtértől a tó nyugodt kékzöldjén át a kivilágosodó égig. Így nem pusztán egy hegyi kilátás jön létre, hanem a szűk és a tágas tér váltakozása. A táj hatalmasnak tűnik, de nem taszító; nekem leginkább a parton álló apró facsoportok maradnak meg az emlékezetemben, amelyek emberi léptéket adnak az egésznek.

A kép felakasztásakor kiderül, miért illik a szaténos vászon ehhez a reprodukcióhoz. Felülete reagál a helyszínre: elölről nézve a sötét részek mélyek és nyugodtak maradnak, oldalról pedig lágy fényvisszaverődés fut végig a világos sziklafalon és a vízen. Különösen ott, ahol a tó a hegyfal alatt megcsillan, a fény nem kemény tükröződésként ül a motívumon, hanem követi a már eleve megrajzolt fényútvonalat. A felhős ég egyes részei emiatt szinte ezüstösnek tűnnek. Üveg nincs, így nincs további tükröződő felület, amely elválasztaná a tekintetet a nyomatról. Trina fekete kerettel keretezi be az 58 x 47 cm-es képet; a keret felületei többnyire mattak, csak a ferde éleken rajzol a fény keskeny vonalakat. Ha megváltozik a nézőpont, először az égbolt, majd a tó változik - a sötét előtér viszonylag állandó marad.

Ez a változó fényerő Leu hegyvidéki világát meglepően jelenlévővé teszi a térben. Mivel a mű adatai nem határozzák meg pontosan a keletkezés időpontját, a tekintet mentes marad a biográfiai kerettől - és éppen ez illik egy olyan tájhoz, amely teljes mértékben a fényről, a távolságról és a domborzatról szól.