Athletes

Két fiatal sportoló egymás mellett áll sötét háttér előtt, és együtt tartanak egy ezüst trófeát. Fekete mezek, fehér nadrágok, csupasz lábak, világos zoknik. A testtartásuk komoly, szinte merev. Nincs ujjongás, nincs diadalmas gesztus. Úgy tartják a kupát, mintha olyan tárgy lenne, amit nem szabad elejteni. Pont ebben rejlik a kép feszültsége: a győzelem megvan, de senki sem ünnepli. Ferenczy Károly, a magyar modernizmus egyik meghatározó festője és a nagybányai művésztelep vezető alakja, 1915-ben lágy, széles ecsetvonásokkal festette meg a két alakot. Az arcok vázlatosak maradnak, a testeket kevés színfelület alkotja. A fény elölről és laposan esik, a háttér elnyeli minden mellékeset. Ami marad, az két alak, egy kupa és sok csend. Egy sportolókról szóló képhez képest ez meglepően hősiességtől mentes - és éppen ezért állunk meg előtte.

Ezen a festményen a kupa maga foglalkoztatja leginkább a nézőt. Ferenczy az ezüstöt nem részletként ábrázolja, hanem egy maroknyi világos és sötét foltként - egy fehér villanás a falán, alatta egy meleg barna árnyalat, amely visszatükrözi a környező kezeket. A nyomat pontosan megőrzi ezt az elmosódottságot, anélkül, hogy kisimítaná. Látszik, hol végződik az ecsetvonás és hol kezdődik a felület, és a két sportoló ujjai hitelesen fogják meg a trófea talpát, bár alig rajzoltak kontúrt. A fekete mez és a sötét háttér közötti átmenet is jól követhető marad - két különböző sötétség, nem pedig egy színtömeg. A Leonardo vászon szaténszerű felülete gondoskodik arról, hogy a mély tónusok ne vesznek el. A Fenja, egy keskeny, finom gyöngyös szegéllyel ellátott aranykeret, 25 x 36 cm-es méretben keretezi a kis képet anélkül, hogy elnyomná; a hűvös, szinte ezüstös hatású arany jól illeszkedik a visszafogott színvilághoz. Ez egy olyan alkotás, amelyben a befektetett munka látható marad.

Egy kép két győztesről, amely inkább a komolyságról, mint a dicsőségről mesél - ebben a kicsi, koncentrált kivitelezésben ez még sűrűbb hatást kelt. Ha az ember előtte mozog, visszafogott csillogás fut végig a szaténszerű felületen, és rövid pillanatra pontosan azt a helyet világítja meg, ahol Ferenczy a fehér fénypontot helyezte el a kupán. Hogy az anyag és a motívum itt ugyanazt teszi, ez a műalkotás csendes szerencséje.