A fény megvilágítja a jelenetet. A sötétségből Matthäusra és az angyalra esik, közöttük egy meredek tekinteti tengely húzódik. Az evangélista az asztalnál ül, és a tollat a kinyitott könyv fölé tartja. Feje felemelkedik, teste viszont még mindig írás közben van. Fölötte lebeg az angyal, kezei és ruhája mozgásba lendülnek - az ujjai mintha a gondolatokat számolnák. Alul a szent narancssárga ruhája meleg foltot képez a fekete térrel szemben. Az asztal, a szék és a láb szögletes alapot alkotnak, felettük az angyal alakja szinte feloldódik a fényben és a szövetben. Így az ihlet nem tűnik távoli vagy elrugaszkodottnak. Hirtelen történik, és Máté testileg reagál rá, látható feszültséggel. Caravaggio 1602-ben festette a képet. A világ-árnyék játéka a korai barokk meghatározó képi eszközei közé tartozik, de itt nem csupán a drámaiságot szolgálja - hanem a történetet is strukturálja. Engem meggyőz, hogy milyen kevésre van ehhez szüksége: két alak, egy sötét szoba, ennyi az egész. Éppen ez a korlátozottság teszi a találkozást olyan közvetlenné. A keskeny, álló formátum ráadásul még jobban fokozza a közelséget az író és mennyei beszélgetőtársa között.
A 30 x 47 centiméteres reprodukció kompaktan lóg a világos falon, mégis meglepő magassággal rendelkezik. A kompozíció a tekintetet az alsó kőperemtől Mátén át az angyalig vonzza, oldalra alig marad hely. Ezáltal a jelenet szűkebbnek és sürgetőbbnek tűnik, mint amennyire egy szélesebb formátum képes lenne. Még néhány lépés távolságból is jól kivehető a vörös palást és a felette álló világos alak. Közelebb a falhoz feltűnik, milyen zártnak tűnik a mű: A képfelület passepartout nélkül egészen a keskeny arany szegélyig ér, amely szűk kontúrt ad, és vizuálisan alig növeli a mű méretét. Ez így jó. Egy széles keret túl nagy súlyt adna a sötét felületnek, holott a függőleges mozgás áll az előtérben. A feszítőkeretre feszített vászon enyhe mélységet kölcsönöz a képnek a falhoz képest - oldalról nézve ezért inkább egy kis, háromdimenziós tárgyként hat, nem pedig lapos lapként. A tükröződő oldalak szépen eltűnnek a keret mögött, és üveg nélkül a tekintet közvetlenül a nyomtatott felületen marad. A döntő tényező egyébként is a rajz: az ujjak, a toll, az arcvonások és a ruha redői egyértelműen elkülönülnek egymástól. Ami igazán megragad, az a fény finom árnyalatai, amelyekkel Matthäus kiemeli a sötétből, és így a megvilágosodást látható folyamatként érthetővé teszi.