Japánban a Tokugawa-korszakban a művészetet nagyra becsülték. Különösen a nemesek és a gazdagok voltak büszkék gyűjteményeikre, és támogatták az általuk különösen tehetségesnek tartott művészeket. Sakai Hōitsu maga is nemesi családból származott. Megfontolt, vallásos, óvatos ember volt, akit a természet szépsége inspirált. Művészként kezdetben nem tudott megállapodni egy stílusban. Ehelyett több különböző tanártól tanult festeni, és különböző műfajokban mutatott tehetséget.
Sakai egész életét a művészetnek szentelte. A festészet iránti elkötelezettsége révén felvételt nyert a kiotói Kanō iskolába, ami a 18. századi Japánban igazi megtiszteltetésnek számított. Csak a legtehetségesebb művészeknek sikerült bekerülniük ezekhez a tekintélyes tanárokhoz. Ennek az iskolának a tanárai mind a Kanō család hosszú családjából származtak. Munkásságuk és intézményük évszázadokon át formálta az ország művészetét, és alig akadt olyan feltörekvő művész, aki elkerülhette volna az itteni képzést. Sakai a jellegzetes Kanō-stílust tanulta, amely többnyire a természetből és a japán mitológiából vett motívumokat ábrázolt érzékeny kompozíciókban. Sakai képzése azonban nem ért véget a neves iskolában. Az ott tanult festészeti stílus, bár összetett és esztétikus volt, egyre inkább régimódinak számított. A Kanō család sokáig uralta a japán művészeti világot, de Sakai idejében változás állt be. Az ország társadalmi struktúrája változott, és vele együtt a művészeti normák is. Az új közép- és felsőbb osztályok, amelyek a kereskedelem révén gazdagodtak meg, művészetre törekedtek, és meg is engedhették maguknak. A japán kultúrában elterjedt egy bizonyos fokú engedékenység és hedonizmus. Ezt a tendenciát ragadta meg az ukiyo-e stílus, amely a kanō stílussal ellentétben inkább az emberi, városi életre összpontosított. Sakai megtanulta ezt a műfajt, de nem sokáig ragaszkodott hozzá. Talán vallásos meggyőződése vagy egyszerű elégedetlensége volt az, ami végül arra késztette, hogy visszatérjen a hagyományosabb motívumokhoz. Még két mesternél tanult, míg végül igazi ihletét követte: A Rinpa-stílus, amely egy ideje már kiment a divatból, de mélyen lenyűgözte Sakai-t.
Sakai élete későbbi éveit buddhista szerzetesként töltötte. Elvonultan élt egy kolostorban, ahol alaposan tanulmányozta a Rinpa-stílust. Különösen a csaknem száz évvel előtte született művész, Ogata Korin művei ragadták meg. Ogatát a Rinpa-iskola legelegánsabb festőjének tartották. Természetábrázolásai egyszerre voltak realisztikusak és absztrakciók is, amelyek tervezőelemekké összeállva gyönyörű kompozíciókat alkottak. Sakai utánozta stílusát, és több másolatot is készített Ogata leghíresebb műveiről. Ezzel sikerült visszahoznia a Rinpa-iskolát a köztudatba, és fiatal művészeket inspirált a követésre.
Japánban a Tokugawa-korszakban a művészetet nagyra becsülték. Különösen a nemesek és a gazdagok voltak büszkék gyűjteményeikre, és támogatták az általuk különösen tehetségesnek tartott művészeket. Sakai Hōitsu maga is nemesi családból származott. Megfontolt, vallásos, óvatos ember volt, akit a természet szépsége inspirált. Művészként kezdetben nem tudott megállapodni egy stílusban. Ehelyett több különböző tanártól tanult festeni, és különböző műfajokban mutatott tehetséget.
Sakai egész életét a művészetnek szentelte. A festészet iránti elkötelezettsége révén felvételt nyert a kiotói Kanō iskolába, ami a 18. századi Japánban igazi megtiszteltetésnek számított. Csak a legtehetségesebb művészeknek sikerült bekerülniük ezekhez a tekintélyes tanárokhoz. Ennek az iskolának a tanárai mind a Kanō család hosszú családjából származtak. Munkásságuk és intézményük évszázadokon át formálta az ország művészetét, és alig akadt olyan feltörekvő művész, aki elkerülhette volna az itteni képzést. Sakai a jellegzetes Kanō-stílust tanulta, amely többnyire a természetből és a japán mitológiából vett motívumokat ábrázolt érzékeny kompozíciókban. Sakai képzése azonban nem ért véget a neves iskolában. Az ott tanult festészeti stílus, bár összetett és esztétikus volt, egyre inkább régimódinak számított. A Kanō család sokáig uralta a japán művészeti világot, de Sakai idejében változás állt be. Az ország társadalmi struktúrája változott, és vele együtt a művészeti normák is. Az új közép- és felsőbb osztályok, amelyek a kereskedelem révén gazdagodtak meg, művészetre törekedtek, és meg is engedhették maguknak. A japán kultúrában elterjedt egy bizonyos fokú engedékenység és hedonizmus. Ezt a tendenciát ragadta meg az ukiyo-e stílus, amely a kanō stílussal ellentétben inkább az emberi, városi életre összpontosított. Sakai megtanulta ezt a műfajt, de nem sokáig ragaszkodott hozzá. Talán vallásos meggyőződése vagy egyszerű elégedetlensége volt az, ami végül arra késztette, hogy visszatérjen a hagyományosabb motívumokhoz. Még két mesternél tanult, míg végül igazi ihletét követte: A Rinpa-stílus, amely egy ideje már kiment a divatból, de mélyen lenyűgözte Sakai-t.
Sakai élete későbbi éveit buddhista szerzetesként töltötte. Elvonultan élt egy kolostorban, ahol alaposan tanulmányozta a Rinpa-stílust. Különösen a csaknem száz évvel előtte született művész, Ogata Korin művei ragadták meg. Ogatát a Rinpa-iskola legelegánsabb festőjének tartották. Természetábrázolásai egyszerre voltak realisztikusak és absztrakciók is, amelyek tervezőelemekké összeállva gyönyörű kompozíciókat alkottak. Sakai utánozta stílusát, és több másolatot is készített Ogata leghíresebb műveiről. Ezzel sikerült visszahoznia a Rinpa-iskolát a köztudatba, és fiatal művészeket inspirált a követésre.
Oldal 1 / 1