Nicolas Lancret

Nicolas Lancret (1690 - 1743) egykori tanítványával és barátjával, Jean-Antoine Watteau-val együtt a francia rokokó egyik legjelentősebb festője volt. Lancret annyira csodálta Watteau-t, hogy 1712-ben, mintegy négy év tanonckodás után otthagyta első mesterét, Pierre d'Ulin-t, hogy Watteau tanítójához, az Claude Gillot-hez csatlakozzon. Gillot, a rokokó egyik alapítója nagy hatással volt a fiatal Lancret későbbi munkásságára. A másik fontos szerepet a hat évvel idősebb Watteau játszotta. A két festőt nagyon szoros barátság kötötte össze. Ez a kötelék azonban megszakadt, amikor Lancret két művét bemutatta a Place Dauphine-on megrendezett Exposition de la Jeunesse kiállításon. A festmények kedvező fogadtatásra találtak, és megalapozták későbbi hírnevét. De mivel ezek a képek zavaróan hasonlítottak Watteau stílusára, sokan tévesen neki gratuláltak Lancret helyett.

Lancretnek később is gyakran kellett szembesülnie a Watteau-val való összehasonlítással. Számos művében ugyanis Watteau-hoz hasonlóan a rokokóra jellemző Fêtes Galantes műfajával foglalkozott. A központi téma gyakran ünnepi jelenetek, például bálok, falusi esküvők vagy vásárok voltak. Lancret ebben a műfajban nagy elismerésre talált, és 1718-ban felvették a Francia Akadémiára. Watteau életében azonban soha nem sikerült őt felülmúlnia az úgynevezett "Watteau-műfajban". Lancret csak Watteau 1721-ben bekövetkezett halála után emelkedhetett a vezető mesterek közé, Jean-Baptiste Pater-vel együtt. Ezt tükrözi, hogy 1735-ben az Akadémia tanácsosává nevezték ki. Nagy Frigyes állítólag nagy csodálója volt Lancret munkásságának.

Lancret számos festménye ma a világ különböző múzeumaiban látható. Közülük a legnagyobb népszerűségnek a munkásságának utolsó éveiből származó művek örvendenek, mint például a "Tél" vagy a "Mademoiselle Camargo a táncban". Sokan egyik utolsó művét, a "Család a kertben a kávéházban" (1742) címűt tartják mesterművének. Lancret maga élete nagy részében nőtlen maradt, és csak 1741-ben vette feleségül az író Boursault 18 éves unokáját. Ebben a házasságot állítólag kevésbé szerelemből kötötték, mint inkább azért, hogy a fiatal lányt és haldokló édesanyját kisegítsék szorult helyzetükből. Lancret csak két évvel később halt meg tüdőgyulladásban.