A 19. századi brit tájképfestészetet sajátos módon két nagy név alakította. A Joseph Mallord William Turner és a John Constable megváltoztatta a tájképfestést. Megragadták a fényt, és felnyitották a szemet hazájuk festői szépségére. Sok műkritikus hajlamos az őket követő tájképfestő generációkban keresni a hatásukat. William Mellor festőművész esetében ez a keresés hiábavalónak tűnik. Művei a természet olyan egyedi látásmódjáról és a kivitelezés olyan aprólékosságáról árulkodnak, amely kevés párhuzamot enged más művészekkel. A festő olyan utat járt be, amely a természet szemlélésének és a klasszikus festészetnek a nagy ajándékáról tanúskodik.
William Mellor Yorkshire-ben született. Iskolai pályafutása befejezése után William szövőszéki tanoncnak tanul, és egy ideig ebben a szakmában dolgozik. William apja hivatásos festő, és valószínűleg ő adja fiának az első művészeti leckéket. A stílus és a témák, amelyeket William Mellor az ábrázolásaihoz választ, apja hatására utalnak. William abbahagyja a szövést, és teljesen a festészetnek szenteli magát. A művész utazni kezd. Úti céljai a Brit-szigetek egyedülálló tájai. A festő a Lake Districtben, valamint Wales és Yorkshire északi régióiban talál ihletet. A dombos tájak, amelyek a természetben a szelíd rétek és a zord sziklák kontrasztja, William Mellor festményein harmonikus egységgé válnak. A vízfelületek az ég kékjének és a gazdag partvonalaknak a tükrévé válnak. A figurák narratív elemet adnak a jelenetekhez.
William Mellor munkásságának egyik különleges aspektusa a nyári és őszi tájakra való összpontosítás. Ennek okai valószínűleg elég hétköznapiak. A 19. században a hideg téli hónapokban nem volt öröm utazni, és Mellor inkább otthon maradt feleségével és gyermekeivel ezekben a hónapokban. Amikor jó idő volt, a művész a költői tájak színpompájában gyönyörködött. Amikor a napfény játszott a lombokkal, William megörökítette a jelenet egészét. A finom lombozat, az égbolt ragyogó kékje és a víz fényes csillogása. Ezek a jelenetek nyugalmat sugároznak és békésnek tűnnek. William Mellornak különleges érzéke volt a természetes fényhez, és mestere volt a tájképei megvilágításának. A festő a vásznak hátoldalán feljegyezte, hogy hol festette a képet. A festmények még e kiegészítő jelölés nélkül is nagy felismerési értékkel bírnak. William Mellor soha nem állított ki Londonban. Műveinek vásárlói az utazásai során felfedezett tájak gazdag lakói voltak.
A 19. századi brit tájképfestészetet sajátos módon két nagy név alakította. A Joseph Mallord William Turner és a John Constable megváltoztatta a tájképfestést. Megragadták a fényt, és felnyitották a szemet hazájuk festői szépségére. Sok műkritikus hajlamos az őket követő tájképfestő generációkban keresni a hatásukat. William Mellor festőművész esetében ez a keresés hiábavalónak tűnik. Művei a természet olyan egyedi látásmódjáról és a kivitelezés olyan aprólékosságáról árulkodnak, amely kevés párhuzamot enged más művészekkel. A festő olyan utat járt be, amely a természet szemlélésének és a klasszikus festészetnek a nagy ajándékáról tanúskodik.
William Mellor Yorkshire-ben született. Iskolai pályafutása befejezése után William szövőszéki tanoncnak tanul, és egy ideig ebben a szakmában dolgozik. William apja hivatásos festő, és valószínűleg ő adja fiának az első művészeti leckéket. A stílus és a témák, amelyeket William Mellor az ábrázolásaihoz választ, apja hatására utalnak. William abbahagyja a szövést, és teljesen a festészetnek szenteli magát. A művész utazni kezd. Úti céljai a Brit-szigetek egyedülálló tájai. A festő a Lake Districtben, valamint Wales és Yorkshire északi régióiban talál ihletet. A dombos tájak, amelyek a természetben a szelíd rétek és a zord sziklák kontrasztja, William Mellor festményein harmonikus egységgé válnak. A vízfelületek az ég kékjének és a gazdag partvonalaknak a tükrévé válnak. A figurák narratív elemet adnak a jelenetekhez.
William Mellor munkásságának egyik különleges aspektusa a nyári és őszi tájakra való összpontosítás. Ennek okai valószínűleg elég hétköznapiak. A 19. században a hideg téli hónapokban nem volt öröm utazni, és Mellor inkább otthon maradt feleségével és gyermekeivel ezekben a hónapokban. Amikor jó idő volt, a művész a költői tájak színpompájában gyönyörködött. Amikor a napfény játszott a lombokkal, William megörökítette a jelenet egészét. A finom lombozat, az égbolt ragyogó kékje és a víz fényes csillogása. Ezek a jelenetek nyugalmat sugároznak és békésnek tűnnek. William Mellornak különleges érzéke volt a természetes fényhez, és mestere volt a tájképei megvilágításának. A festő a vásznak hátoldalán feljegyezte, hogy hol festette a képet. A festmények még e kiegészítő jelölés nélkül is nagy felismerési értékkel bírnak. William Mellor soha nem állított ki Londonban. Műveinek vásárlói az utazásai során felfedezett tájak gazdag lakói voltak.
Oldal 1 / 1