A huszadik század elején, egy olyan korszakban, amikor a művészet a realizmus határait és az élet benyomásait feszegette, egy ember, Wilhelm Lehmbruck, élen járt ebben a mozgalomban. 1881. január 4-én született a Duisburg melletti Meiderichben, életútját egy egyszerű bányászcsalád sorsa határozta meg, akik negyedik gyermekükként fogadták be. Az elkerülhetetlen azonban nem kerülte el őt: apja 1899-ben bekövetkezett halála megváltoztatta életét, és a művészet útjára terelte. Tanára ajánlására Lehmbruck belépett a düsseldorfi iparművészeti iskolába, ahol tudományos könyvek és dekorációs munkák illusztrálásával kereste a kenyerét, majd Karl Janssen vezetésével a düsseldorfi művészeti akadémián tanult.
Tanulmányai befejezése után 1906-ban Lehmbruck gyorsan hírnévre és elismerésre tett szert. Csatlakozott a Düsseldorfi Művészek Egyesületéhez és a párizsi Société nationale des beaux-arts-hoz, és 1907-től részt vett a Grand Palais-ban rendezett éves kiállításon. 1908-ban megkongatták a házassági harangokat Anita Kaufmannal, és egy évvel később megszületett első fia, Gustav Wilhelm. A düsseldorfi műgyűjtő, Carl Nolden támogatásával 1910-ben állandó lakhelyét Párizsba tette át, és először vett részt a progresszív Salon d'Automne-on. A Párizsban kialakított kapcsolatai olyan művészekkel, mint Alexander Archipenko és ARTISTREPLEPLACE0, valamint Ludwig Mies van der Rohe építész és Julius Meier-Graefe műkritikus, az alkotói tevékenység gyümölcsöző szakaszához vezettek, és műveinek bemutatásához rangos kiállításokon Berlinben, Kölnben, Münchenben, Düsseldorfban, sőt az 1913-as New York-i Armory Show-n is. Ebben az időszakban Lehmbruck és családja a közelgő első világháború közepette visszaköltözött Németországba, ami miatt néhány műve Párizsban maradt, és végül a háború során elveszett.
A háború gyötrelmeivel és saját belső sötétségével küszködő Lehmbruck a leghíresebb és legkifejezőbb művei közül néhányat alkotott. Szobrai, amelyek főként az emberi test körül forognak, szenvedést és nyomorúságot fejeznek ki, és gyakran anonimizálták, hogy az egyes arcvonások felismerhetetlenné váljanak. Kiváló példa erre a "The Fallen One" című, túl hosszúra nyúlt és erősen absztrahált figura. A háborús zűrzavar és konfliktusok nagyon megterhelték Lehmbruckot, és végül 1919. március 25-én Berlin-Friedenau-ban tragikus halált halt. A művészeti világra gyakorolt hatása azonban tovább él műveiben, amelyeket művészi nyomatként kínálunk. Ezek a művek ragyogó példái annak, hogy a művészet képes az emberi szenvedést és érzelmeket úgy ábrázolni, hogy közben magas szintű technikai bravúrt és művészi érzékenységet mutat. Művei ma már nemcsak a világ múzeumaiban és galériáiban láthatók, hanem kiváló minőségű nyomatok formájában is elérhetőek, amelyek művészetének szellemét és művészi zsenialitásának örökségét az elkövetkező generációk számára is életben tartják.
A huszadik század elején, egy olyan korszakban, amikor a művészet a realizmus határait és az élet benyomásait feszegette, egy ember, Wilhelm Lehmbruck, élen járt ebben a mozgalomban. 1881. január 4-én született a Duisburg melletti Meiderichben, életútját egy egyszerű bányászcsalád sorsa határozta meg, akik negyedik gyermekükként fogadták be. Az elkerülhetetlen azonban nem kerülte el őt: apja 1899-ben bekövetkezett halála megváltoztatta életét, és a művészet útjára terelte. Tanára ajánlására Lehmbruck belépett a düsseldorfi iparművészeti iskolába, ahol tudományos könyvek és dekorációs munkák illusztrálásával kereste a kenyerét, majd Karl Janssen vezetésével a düsseldorfi művészeti akadémián tanult.
Tanulmányai befejezése után 1906-ban Lehmbruck gyorsan hírnévre és elismerésre tett szert. Csatlakozott a Düsseldorfi Művészek Egyesületéhez és a párizsi Société nationale des beaux-arts-hoz, és 1907-től részt vett a Grand Palais-ban rendezett éves kiállításon. 1908-ban megkongatták a házassági harangokat Anita Kaufmannal, és egy évvel később megszületett első fia, Gustav Wilhelm. A düsseldorfi műgyűjtő, Carl Nolden támogatásával 1910-ben állandó lakhelyét Párizsba tette át, és először vett részt a progresszív Salon d'Automne-on. A Párizsban kialakított kapcsolatai olyan művészekkel, mint Alexander Archipenko és ARTISTREPLEPLACE0, valamint Ludwig Mies van der Rohe építész és Julius Meier-Graefe műkritikus, az alkotói tevékenység gyümölcsöző szakaszához vezettek, és műveinek bemutatásához rangos kiállításokon Berlinben, Kölnben, Münchenben, Düsseldorfban, sőt az 1913-as New York-i Armory Show-n is. Ebben az időszakban Lehmbruck és családja a közelgő első világháború közepette visszaköltözött Németországba, ami miatt néhány műve Párizsban maradt, és végül a háború során elveszett.
A háború gyötrelmeivel és saját belső sötétségével küszködő Lehmbruck a leghíresebb és legkifejezőbb művei közül néhányat alkotott. Szobrai, amelyek főként az emberi test körül forognak, szenvedést és nyomorúságot fejeznek ki, és gyakran anonimizálták, hogy az egyes arcvonások felismerhetetlenné váljanak. Kiváló példa erre a "The Fallen One" című, túl hosszúra nyúlt és erősen absztrahált figura. A háborús zűrzavar és konfliktusok nagyon megterhelték Lehmbruckot, és végül 1919. március 25-én Berlin-Friedenau-ban tragikus halált halt. A művészeti világra gyakorolt hatása azonban tovább él műveiben, amelyeket művészi nyomatként kínálunk. Ezek a művek ragyogó példái annak, hogy a művészet képes az emberi szenvedést és érzelmeket úgy ábrázolni, hogy közben magas szintű technikai bravúrt és művészi érzékenységet mutat. Művei ma már nemcsak a világ múzeumaiban és galériáiban láthatók, hanem kiváló minőségű nyomatok formájában is elérhetőek, amelyek művészetének szellemét és művészi zsenialitásának örökségét az elkövetkező generációk számára is életben tartják.
Oldal 1 / 1