Victor Vignont ma már a francia impresszionizmus egyik visszafogott, mégis maradandó hangjaként tartják számon, akinek munkásságát a fény és a hangulat iránti finom érzékenység jellemzi. Tájképei, amelyek gyakran az Île-de-France szelíd dombjait és erdőit ábrázolják, csendes költészetet árasztanak, amely a szemlélődő nyugalom világába vonzza a nézőt. Vignon mellőzte a drámai hatásokat, helyette a visszafogott palettát részesítette előnyben, amely megőrzi a táj természetes jellegét. Festészeti stílusát a laza ecsetkezelés jellemzi, amely a pillanat múlandóságát ragadja meg anélkül, hogy a tisztaságot feláldozná. Vizuális nyelvezetében nyilvánvaló az olyan művészek hatása, mint Camille Pissarro és Paul Cézanne, Vignon azonban sajátos megközelítést alakított ki, amelyet a struktúra és a hangulat harmonikus egyensúlya jellemez.

A művészettörténészek különösen nagyra értékelik Vignon képességét, hogy képes volt értékelni a nem látványos dolgokat, és a hétköznapoknak csendes nagyságot kölcsönözni. Művei kevésbé a forradalmi gesztusokról, mint inkább a természettel való mély kapcsolatról szólnak. Egy olyan korszakban, amikor az impresszionizmust gyakran nagy nevekkel és látványos újításokkal hozzák összefüggésbe, Vignon a mozgalom egy másik, szinte meditatív oldalát képviseli. Festményei megállásra és a fény és a táj finom tónusainak felfedezésére invitálják a nézőt. Műveit ma nagy múzeumok és gyűjtemények értékelik, és egyre inkább elismerik hozzájárulását az impresszionizmus fejlődéséhez. Vignon olyan életművet hagyott hátra, amely csendes erejével és költői mélységével ragadja meg a nézőket, és továbbra is elvarázsolja őket.