Thomas Lawrence karrierje mindössze 6 éves korában kezdődött. Apja csodagyerekként mutatta be őt az angliai Devizesben található "Fekete Medve" fogadójában, ahol az ifjú Thomas ceruzával rajzolta a vendégek portréit. Nem sokkal később elkezdett pasztellel festeni. A rajzkészségét nagyrészt magának tanította. Amikor tízéves lett, a család Bathba költözött, és Lawrence William Hoare-nál kezdett tanonckodni. Fiatalabb korában előkelő emberekről készített krétaportréival járult hozzá a család fenntartásához. A Királyi Művészeti Akadémián folytatott tanulmányai során elnyerte a Society of Arts ezüst palettáját egy Raffaello "Átváltoztatás" című műve után készült krétarajzért. Kipróbálta magát a történelmi festészetben, és elkezdett olajjal is festeni. Legnagyobb tehetsége azonban a portrék maradtak.
Ekkor már Londonban élt, és 20 évesen Windsorba került, ahol megfestette Charlotte királynő portréját, amely nagyon híres lett. Nemcsak kivételes tehetsége, hanem jó megjelenése és sármja is hozzájárult ahhoz, hogy már korán hírnevet szerezzen magának. Hírneve olyan gyorsan nőtt, hogy 24 évesen a Királyi Akadémia tagja lett. Karrierje korának legnépszerűbb portréfestőjeként indult be. Amikor Sir Joshua Reynolds meghalt, Lawrence III. György király udvari festőjeként kapott állást. Legbőkezűbb pártfogója IV. György régensherceg volt, aki lovaggá ütötte és külföldre küldte, többek között Aachenbe és Bécsbe, ahol a windsori Waterloo Kamara számára elkészítette a Napóleon legyőzésének összes fontos személyiségéről készült portréit. Munkája egyedülálló történelmi dokumentum lett. Angliába visszatérve a Királyi Akadémia elnökévé választották, és ezt a tisztséget haláláig betöltötte.
Lawrence soha nem volt házas. Úgy tartják, hogy hosszan tartó viszonyt folytatott Brunswicki Karolinával, aki az egyik kedvenc alattvalója volt. Más szerelmi kapcsolatai, amelyekről több könyv is született, szintén nem végződtek boldogan. Bár festményeivel sok pénzt keresett, Lawrence sosem lett gazdag. Szenvedélyes műgyűjtő volt, sok pénzt fektetett rajzgyűjteményébe, amely a valaha összeállított egyik legjobb gyűjtemény. Volt egy görög szoborgyűjteménye is, amelyet Elgin Marbles néven ismertek. Közreműködött a Nemzeti Galéria megalapításában, amely ma az ő műveit birtokolja. Portréinak metszeteken és metszeteken való sokszorosítása széles körben elterjedt. Lawrence klasszikus stílusú művei, mint például az egykor ünnepelt "Sátán", mára szinte feledésbe merültek. Életművének többi részét is sok kritikával szemlélik ma. Felszínességgel és puhánysággal vádolják. Ráadásul nem volt eléggé sokszínű. Ennek ellenére a 18. és 19. század legjelentősebb portréfestőjeként továbbra is megmaradt a hírneve. Lawrence 60 éves korában, alkotói ereje teljében halt meg.
Thomas Lawrence karrierje mindössze 6 éves korában kezdődött. Apja csodagyerekként mutatta be őt az angliai Devizesben található "Fekete Medve" fogadójában, ahol az ifjú Thomas ceruzával rajzolta a vendégek portréit. Nem sokkal később elkezdett pasztellel festeni. A rajzkészségét nagyrészt magának tanította. Amikor tízéves lett, a család Bathba költözött, és Lawrence William Hoare-nál kezdett tanonckodni. Fiatalabb korában előkelő emberekről készített krétaportréival járult hozzá a család fenntartásához. A Királyi Művészeti Akadémián folytatott tanulmányai során elnyerte a Society of Arts ezüst palettáját egy Raffaello "Átváltoztatás" című műve után készült krétarajzért. Kipróbálta magát a történelmi festészetben, és elkezdett olajjal is festeni. Legnagyobb tehetsége azonban a portrék maradtak.
Ekkor már Londonban élt, és 20 évesen Windsorba került, ahol megfestette Charlotte királynő portréját, amely nagyon híres lett. Nemcsak kivételes tehetsége, hanem jó megjelenése és sármja is hozzájárult ahhoz, hogy már korán hírnevet szerezzen magának. Hírneve olyan gyorsan nőtt, hogy 24 évesen a Királyi Akadémia tagja lett. Karrierje korának legnépszerűbb portréfestőjeként indult be. Amikor Sir Joshua Reynolds meghalt, Lawrence III. György király udvari festőjeként kapott állást. Legbőkezűbb pártfogója IV. György régensherceg volt, aki lovaggá ütötte és külföldre küldte, többek között Aachenbe és Bécsbe, ahol a windsori Waterloo Kamara számára elkészítette a Napóleon legyőzésének összes fontos személyiségéről készült portréit. Munkája egyedülálló történelmi dokumentum lett. Angliába visszatérve a Királyi Akadémia elnökévé választották, és ezt a tisztséget haláláig betöltötte.
Lawrence soha nem volt házas. Úgy tartják, hogy hosszan tartó viszonyt folytatott Brunswicki Karolinával, aki az egyik kedvenc alattvalója volt. Más szerelmi kapcsolatai, amelyekről több könyv is született, szintén nem végződtek boldogan. Bár festményeivel sok pénzt keresett, Lawrence sosem lett gazdag. Szenvedélyes műgyűjtő volt, sok pénzt fektetett rajzgyűjteményébe, amely a valaha összeállított egyik legjobb gyűjtemény. Volt egy görög szoborgyűjteménye is, amelyet Elgin Marbles néven ismertek. Közreműködött a Nemzeti Galéria megalapításában, amely ma az ő műveit birtokolja. Portréinak metszeteken és metszeteken való sokszorosítása széles körben elterjedt. Lawrence klasszikus stílusú művei, mint például az egykor ünnepelt "Sátán", mára szinte feledésbe merültek. Életművének többi részét is sok kritikával szemlélik ma. Felszínességgel és puhánysággal vádolják. Ráadásul nem volt eléggé sokszínű. Ennek ellenére a 18. és 19. század legjelentősebb portréfestőjeként továbbra is megmaradt a hírneve. Lawrence 60 éves korában, alkotói ereje teljében halt meg.
Oldal 1 / 6