Salvatore Tonci olasz festő volt, akinek pályája a 19. század fordulóján összekötötte az olasz és az orosz művészeti világot. Művei, amelyeket kifinomult neoklasszikus stílus jellemez, az Európán átívelő élénk kulturális csere korszakát tükrözik. Az eredetileg római származású Tonci az Olaszországban töltött évei után Moszkvában telepedett le, és az orosz művészeti élet központi alakjává vált. Nemcsak keresett portréfestő volt, hanem az olasz művészek egyik legfontosabb támogatója is Oroszországban, elősegítve a két kultúra közötti dinamikus párbeszédet.

Tonci festményei a neoklasszicizmus eszményei iránti mély elkötelezettségről árulkodnak, ami a kiegyensúlyozott kompozíciókban, a formák tisztaságában és az ábrázolt személyek méltóságteljes jelenlétében nyilvánul meg. Portréit finom pszichológiai éleslátás jellemzi, amely sok kortársától megkülönbözteti. Tonci anélkül ragadta meg alanyai egyéniségét, hogy feláldozta volna a korszakát meghatározó klasszikus visszafogottságot. Más portréfestőkhöz, például Anton Graffhoz vagy Orest Kiprenskyhez képest Tonci megközelítése visszafogottabbnak és elgondolkodtatóbbnak tűnik. Művei kevésbé drámaiak, ehelyett csendes, meditatív hangulatot árasztanak, amely a nézőt az önvizsgálat világába invitálja.

Tonci jelentős hatással volt az orosz portréfestészetre, mivel bevezette az olasz művészeti hagyományokat Moszkva kulturális életébe. Pályafutása jól példázza a 19. századi művészet nemzetközi összefonódását. Míg más olasz művészek, mint például Giovanni Battista Lampi, hasonló utat jártak be, Tonci egyedülálló hozzájárulása közvetítő szerepében és rendíthetetlen művészi integritásában rejlik. Festményei ma a legnagyobb orosz múzeumokban találhatók, és maradandó tanúi annak a korszaknak, amikor a művészet valóban egyetemes nyelv volt.