| Született | 1804 (London) |
| Elhunyt | 1888 (London) |
| Nemzetiség | Egyesült Királyság |
| Korszakok | Realizmus |
| Foglalkozás | festőművész, formatervező, művészettörténész |
| Család | Gyermeke: Frances Margaret Redgrave, Gilbert Richard Redgrave, Evelyn Leslie Redgrave Testvére: Elizabeth ° Redgrave, Samuel Redgrave |
| Tagságok | Royal Academy of Arts |
| Ismert művek | A nevelőnő, 1844 (1844), Vázlat „A kitaszított” című műhöz, 1851 (1851), The Thames from Millbank (1836), Cinderella About to Try On the Glass Slipper (1842), Ophelia Weaving Her Garlands (from William Shakespeare's 'Hamlet') (1842) |
A 19. század elején Londonban született Richard Redgrave már fiatalabb korában érezte a vágyat, hogy művész legyen. Ebben az időben apja drótkerítésgyárában dolgozott, ahol szimpátiát érzett a szegény és elnyomott munkásosztály iránt. Redgrave csak 22 éves korában valósíthatta meg művészi álmát, amikor felvételt nyert a tekintélyes londoni Királyi Művészeti Akadémiára.
Míg pályája kezdetén főként az angol irodalomból vett anekdotikus jeleneteket festett, a későbbi években egyre inkább a társadalmilag hátrányos helyzetű rétegek kortárs életének motívumai kezdték érdekelni. Célja az volt, hogy a festészet segítségével felhívja a figyelmet a társadalom leggyengébb tagjainak kihívásaira és szenvedéseire. Ezért a legnépszerűbb témái közé tartoztak a szegény, dolgozó nők portréi, mint például a "The Sempstress" című festmény, amely egy fiatal varrónő életének valóságába enged bepillantást. Ezt és Redgrave más műveit a Royal Academy, a British Institution és a Society of British Artists kiállításain mutatták be, és ezzel festőként is nagyobb hírnévre tett szert. Művészi pályája végén azonban Redgrave felhagyott a zsánerfestészettel, és a tájképfestészet témái felé fordult. Hangulatos tájképei így stilárisan a preraffaeliták és a romantika képviselőinek festői alkotásaihoz kapcsolódtak. Közben Richard Redgrave nemcsak festőként tevékenykedett, hanem a képző- és iparművészet területén is dolgozott. Ötlet- és formagazdagságáról tanúskodnak azok a vázák, kancsók és egyéb használati tárgyak, amelyeket tervezői alkotói korszakában készített, és amelyek ma is léteznek. Emellett adminisztratív tehetségének köszönhetően a kormányzati tervezőiskola vezetésével is megbízták, ahol oktatóként is dolgozott. Itt vált Anglia művészeti oktatásának egyik legismertebb reformerévé. Redgrave megszervezte az angol művészeti osztály megjelenését az 1855-ös párizsi világkiállításon és az 1866-os londoni világkiállításon is, és az ott szerzett hírneve előkészítette az utat ahhoz, hogy Viktória királynő művészeti gyűjteményének vezetője legyen. Néhány év múlva azonban lemondott erről a posztról, amikor bátyjával, Samuel Redgrave-vel közösen megírta az "A Century of British Painters" című művészettörténeti munkát. A testvérpár a könyvben leírt művészeti személyiségek közül sokat személyesen ismert, így a könyv jelentős forrás a 18. és 19. századi angol művészek tanulmányozásához.
Élete utolsó szakaszában Redgrave egyre inkább elvesztette látását, és 1888-ban öregségében meghalt. Kortársai megítélése szerint azonban sokoldalúan tehetséges művész maradt, aki nagy szolgálatot tett államának.
Oldal 1 / 1
| Született | 1804 (London) |
| Elhunyt | 1888 (London) |
| Nemzetiség | Egyesült Királyság |
| Korszakok | Realizmus |
| Foglalkozás | festőművész, formatervező, művészettörténész |
| Család | Gyermeke: Frances Margaret Redgrave, Gilbert Richard Redgrave, Evelyn Leslie Redgrave Testvére: Elizabeth ° Redgrave, Samuel Redgrave |
| Tagságok | Royal Academy of Arts |
| Ismert művek | A nevelőnő, 1844 (1844), Vázlat „A kitaszított” című műhöz, 1851 (1851), The Thames from Millbank (1836), Cinderella About to Try On the Glass Slipper (1842), Ophelia Weaving Her Garlands (from William Shakespeare's 'Hamlet') (1842) |
A 19. század elején Londonban született Richard Redgrave már fiatalabb korában érezte a vágyat, hogy művész legyen. Ebben az időben apja drótkerítésgyárában dolgozott, ahol szimpátiát érzett a szegény és elnyomott munkásosztály iránt. Redgrave csak 22 éves korában valósíthatta meg művészi álmát, amikor felvételt nyert a tekintélyes londoni Királyi Művészeti Akadémiára.
Míg pályája kezdetén főként az angol irodalomból vett anekdotikus jeleneteket festett, a későbbi években egyre inkább a társadalmilag hátrányos helyzetű rétegek kortárs életének motívumai kezdték érdekelni. Célja az volt, hogy a festészet segítségével felhívja a figyelmet a társadalom leggyengébb tagjainak kihívásaira és szenvedéseire. Ezért a legnépszerűbb témái közé tartoztak a szegény, dolgozó nők portréi, mint például a "The Sempstress" című festmény, amely egy fiatal varrónő életének valóságába enged bepillantást. Ezt és Redgrave más műveit a Royal Academy, a British Institution és a Society of British Artists kiállításain mutatták be, és ezzel festőként is nagyobb hírnévre tett szert. Művészi pályája végén azonban Redgrave felhagyott a zsánerfestészettel, és a tájképfestészet témái felé fordult. Hangulatos tájképei így stilárisan a preraffaeliták és a romantika képviselőinek festői alkotásaihoz kapcsolódtak. Közben Richard Redgrave nemcsak festőként tevékenykedett, hanem a képző- és iparművészet területén is dolgozott. Ötlet- és formagazdagságáról tanúskodnak azok a vázák, kancsók és egyéb használati tárgyak, amelyeket tervezői alkotói korszakában készített, és amelyek ma is léteznek. Emellett adminisztratív tehetségének köszönhetően a kormányzati tervezőiskola vezetésével is megbízták, ahol oktatóként is dolgozott. Itt vált Anglia művészeti oktatásának egyik legismertebb reformerévé. Redgrave megszervezte az angol művészeti osztály megjelenését az 1855-ös párizsi világkiállításon és az 1866-os londoni világkiállításon is, és az ott szerzett hírneve előkészítette az utat ahhoz, hogy Viktória királynő művészeti gyűjteményének vezetője legyen. Néhány év múlva azonban lemondott erről a posztról, amikor bátyjával, Samuel Redgrave-vel közösen megírta az "A Century of British Painters" című művészettörténeti munkát. A testvérpár a könyvben leírt művészeti személyiségek közül sokat személyesen ismert, így a könyv jelentős forrás a 18. és 19. századi angol művészek tanulmányozásához.
Élete utolsó szakaszában Redgrave egyre inkább elvesztette látását, és 1888-ban öregségében meghalt. Kortársai megítélése szerint azonban sokoldalúan tehetséges művész maradt, aki nagy szolgálatot tett államának.