Pjotr Fjodorovics Szokolov, ahogy németül írják, 1791-ben született Moszkvában, és már nagyon korán csodagyereknek számíthatott - elvégre 1800-ban, mindössze kilencévesen felvették a szentpétervári Császári Művészeti Akadémiára!
Szokolov kilenc évig maradt az akadémián. Miközben Európa többi részén ágyúgolyók repkedtek, féltucatnyi állam folyton változó koalíciókban harcolt Napóleon ellen, és többször is vereséget szenvedett, Szokolov 1809-ben szállította le vándordarabját az "Andromache gyászolja Hektort" című művével, amelyért megkapta az Akadémia kis aranyérmét. Legfőbb célját, a nagy aranyérmet és az ezzel járó külföldi tanulmányi ösztöndíjat (Szokolov Olaszországba szeretett volna menni) azonban még második próbálkozásra sem sikerült elérnie.
Szokolov tehát az országban maradt és becsületesen táplálkozott: a Napóleon felett aratott végső győzelem után, különösen az 1812-es "hazafias háború" révén, az ifjú Sándor cár birodalma virágzó birodalomnak látta magát, amelynek államalkotó osztályai áradtak az önbizalomtól. Szokolov az elismerés iránti igényüket szolgálta ki portréival - sikerült vászonra vinnie a birodalom gyakorlatilag teljes társadalmi és politikai prominenciáját. Még I. Miklós cár is meghívta az udvarba 1821-ben, hogy az akkor hároméves trónörököst, a későbbi II. cárt, Alekszandr Puskint, korának enfant terrible-jét, ma Oroszország nemzeti költőjét, valamint mentorát és a trónörökös nevelőjét, Vaszilij Zsukovszkijt is megörökítse. Továbbá Elena Pavlovna Bakunina, a főváros kormányzójának lánya és a forradalmár Mihail Bakunyin unokatestvére, aki magát háromszor, életének különböző szakaszaiban - és jóval Szokolov halála után, 1848-ban, a krími háború idején, "Oroszország első ápolónőjeként" szerzett nevet magának - ábrázolta. Nem ő volt az egyetlen ügyfél, akinek a portréját Szokolov több alkalommal is megfestette,
Egyetlen művész ilyen nagyszámú követője végső soron a festészeti stílusával magyarázható: Szokolov végül is az akvarellfestészet úttörője volt Oroszországban; már az Akadémián felfedezte magának a meglehetősen könnyű, emulzióval és emulzió nélkül készült akvarelleket, amelyek portréinak könnyed, lendületes hangot adtak; egyes képei a klasszikus iskola "vastag olajos sonkáihoz" képest szinte mintha finoman belélegezték volna őket.
Amikor Pjotr Szokolov 1848-ban meghalt, nemcsak 500 festményből álló életművet hagyott hátra, hanem három fiút is (Pjotr, Pavel és Alexander), akik festőként és/vagy illusztrátorként váltak híressé.
Pjotr Fjodorovics Szokolov, ahogy németül írják, 1791-ben született Moszkvában, és már nagyon korán csodagyereknek számíthatott - elvégre 1800-ban, mindössze kilencévesen felvették a szentpétervári Császári Művészeti Akadémiára!
Szokolov kilenc évig maradt az akadémián. Miközben Európa többi részén ágyúgolyók repkedtek, féltucatnyi állam folyton változó koalíciókban harcolt Napóleon ellen, és többször is vereséget szenvedett, Szokolov 1809-ben szállította le vándordarabját az "Andromache gyászolja Hektort" című művével, amelyért megkapta az Akadémia kis aranyérmét. Legfőbb célját, a nagy aranyérmet és az ezzel járó külföldi tanulmányi ösztöndíjat (Szokolov Olaszországba szeretett volna menni) azonban még második próbálkozásra sem sikerült elérnie.
Szokolov tehát az országban maradt és becsületesen táplálkozott: a Napóleon felett aratott végső győzelem után, különösen az 1812-es "hazafias háború" révén, az ifjú Sándor cár birodalma virágzó birodalomnak látta magát, amelynek államalkotó osztályai áradtak az önbizalomtól. Szokolov az elismerés iránti igényüket szolgálta ki portréival - sikerült vászonra vinnie a birodalom gyakorlatilag teljes társadalmi és politikai prominenciáját. Még I. Miklós cár is meghívta az udvarba 1821-ben, hogy az akkor hároméves trónörököst, a későbbi II. cárt, Alekszandr Puskint, korának enfant terrible-jét, ma Oroszország nemzeti költőjét, valamint mentorát és a trónörökös nevelőjét, Vaszilij Zsukovszkijt is megörökítse. Továbbá Elena Pavlovna Bakunina, a főváros kormányzójának lánya és a forradalmár Mihail Bakunyin unokatestvére, aki magát háromszor, életének különböző szakaszaiban - és jóval Szokolov halála után, 1848-ban, a krími háború idején, "Oroszország első ápolónőjeként" szerzett nevet magának - ábrázolta. Nem ő volt az egyetlen ügyfél, akinek a portréját Szokolov több alkalommal is megfestette,
Egyetlen művész ilyen nagyszámú követője végső soron a festészeti stílusával magyarázható: Szokolov végül is az akvarellfestészet úttörője volt Oroszországban; már az Akadémián felfedezte magának a meglehetősen könnyű, emulzióval és emulzió nélkül készült akvarelleket, amelyek portréinak könnyed, lendületes hangot adtak; egyes képei a klasszikus iskola "vastag olajos sonkáihoz" képest szinte mintha finoman belélegezték volna őket.
Amikor Pjotr Szokolov 1848-ban meghalt, nemcsak 500 festményből álló életművet hagyott hátra, hanem három fiút is (Pjotr, Pavel és Alexander), akik festőként és/vagy illusztrátorként váltak híressé.
Oldal 1 / 1