Johanne Mathilde Dietrichson műveit nézve az embert azonnal megragadja a nyugodt, tiszta fényhasználat és a színek finom harmóniája. Festményei, amelyeket gyakran bensőséges hangulat jellemez, a mindennapi élet és az emberi kapcsolatok iránti mély érzékenységet tükrözik. Dietrichson visszafogott palettával és precíz ecsetkezeléssel ügyesen ragadja meg témáinak csendes méltóságát. Különösen portréin és zsánerjelenetein mutatkozik meg éles megfigyelőképessége, amely az ábrázolt alakoknak csendes jelenlétet és hitelességet kölcsönöz. A kompozíciók kiegyensúlyozottak, a részletek szeretettel, de soha nem szentimentálisak.

Johanne Mathilde Dietrichson az első hivatásos női festők közé tartozott Norvégiában, és egyike volt azon kevés korabeli nőknek, akik külföldön végeztek hivatalos művészeti képzést. Koppenhágában és Düsseldorfban tanult, és ezek a hatások láthatóak műveinek pontosságán és realizmusán. Témái a portréktól és enteriőröktől a csendéletig terjednek, tükrözve a düsseldorfi festőiskola hatását. Dietrichson műveit csendes intenzitás jellemzi, amely közeli megfigyelésre hív. A 19. században a női művészek előtt álló társadalmi akadályok ellenére sikerült érvényesülnie a norvég és skandináv művészeti életben. Műveit Norvégiában és külföldön is kiállították, és a kritikusok és a közönség egyaránt kedvezően fogadta őket.

Dietrichson művészi fejlődését a kifejezés és a hitelesség állandó keresése alakította. Lorentz Dietrichson művészettörténész felesége volt, így hozzáférhetett az értelmiségi körökhöz, művészi hangja azonban megmaradt sajátosnak. A norvég művészettörténethez való hozzájárulása nemcsak festményeinek minőségében rejlik, hanem abban is, hogy úttörő szerepet játszott a női művészek következő generációi számára. Mathilde Dietrichson továbbra is úttörő marad, akinek művészetét az érzékenység, a technikai mesteri tudás és az élet egyedi szemlélete határozza meg.