A koreai művészet fejlődése egészen a kőfaragványok keletkezésének idejére vezethető vissza. Az első művészek festők voltak, akiknek vásznai a barlangok sziklás aljzatai voltak. A barlangfestményekből egy olyan művészet alakult ki, amely megközelítette Kelet-Ázsia uralkodó művészeti formáit. Az egyértelmű elhatárolás érdekében a koreai művészet a Koreában vagy egy koreai művész által más országban készített műveket csoportosítja. Ez a világos megfogalmazás vonalat húz a japán és a kínai művészeti fejlődéshez, amelyek éppúgy hasonlítanak, mint amennyire különböznek a koreai művészeti fejlődéstől. A koreai művészetben mindkét művészeti iskola szilánkjai jelen vannak, a festészet azonban a társadalmi és vallási hatásoktól függetlenül fejlődött. A japán iskola a mindennapi tárgyak művészetén keresztül van jelen. A kínai művészet a tusfestészetben, a tájképek ábrázolásában és a portréfestészetben nyilvánul meg.
A koreai festészet fontos fogalma a monokróm ábrázolás és a színes mű szigorú elkülönítése. A kalligráfiát ritkán kombinálják az olajfestészettel, ami a két művészeti ágat mutatja. Társadalmi szempontból a művészeti mozgalmak az osztályrendszer struktúrájához köthetők. Az ecsettel és tussal történő monokróm festést a koreai művészetben gyakran a tanult társadalmi rétegnek tulajdonítják. A monokróm festményeket Konfuciusz tanításaira való művészi hivatkozásnak tekintik. A tanult művészek a fekete tinták árnyalatai között is meg tudják különböztetni a színességet. A színátmenetek nem a szem érzékelésén, hanem érzelmi felismerésen alapulnak. Ez az elmélet a színek tényleges használatában a finomság elvesztését és a néző egyéni képzeletének korlátozását látja. Az ősi népi festészet dekorációs célokat szolgál, és különböző hiedelmeket tükröz.
A koreai népművészet a tusrajzolás ellentéte. Színes, rituális utalásokkal vagy temetkezési művészettel díszített alkotások. Minden művészeti ág ki van téve az idegen kultúrák hatásainak. A színes mindennapi művészetet kezdetben a buddhizmus a gazdag thaló és az alapszínek használatával töltötte meg. A korai lenyomatok Indiáig vezethetők vissza. Ez felkelti a buddhista irányultság elvárásait, ami a szobrokban, a szerzetesek ábrázolásaiban és a hegyvidéki tájak nyugodt hangulatában is megmutatkozik. A színeket kiegészítve a koreai alkotások mély szimbolikus nyelvet képviselnek. A tigris a népi festészet legfontosabb szimbóluma. A tigriseket gyakran ábrázolják szeretetreméltónak és kissé együgyűnek. A vad ragadozó eszméjét a művészet nem támasztja alá. A sárkányok és a hegyi szellemek az ország mitikus világából származó szimbólumok közé tartoznak. A bambusz, a fenyő, a daru, a nap és a hegyvidéki táj a hosszú élet jele. A konfuciánus festészet a társadalmi értékekre összpontosít. Az összetartozásban a hűség, a tisztelet és a magas szintű teljesítmény a legfőbb jónak számít. A karriert és a sikert egy sárkánnyá alakuló ponty szimbolizálja.
A koreai művészet fejlődése egészen a kőfaragványok keletkezésének idejére vezethető vissza. Az első művészek festők voltak, akiknek vásznai a barlangok sziklás aljzatai voltak. A barlangfestményekből egy olyan művészet alakult ki, amely megközelítette Kelet-Ázsia uralkodó művészeti formáit. Az egyértelmű elhatárolás érdekében a koreai művészet a Koreában vagy egy koreai művész által más országban készített műveket csoportosítja. Ez a világos megfogalmazás vonalat húz a japán és a kínai művészeti fejlődéshez, amelyek éppúgy hasonlítanak, mint amennyire különböznek a koreai művészeti fejlődéstől. A koreai művészetben mindkét művészeti iskola szilánkjai jelen vannak, a festészet azonban a társadalmi és vallási hatásoktól függetlenül fejlődött. A japán iskola a mindennapi tárgyak művészetén keresztül van jelen. A kínai művészet a tusfestészetben, a tájképek ábrázolásában és a portréfestészetben nyilvánul meg.
A koreai festészet fontos fogalma a monokróm ábrázolás és a színes mű szigorú elkülönítése. A kalligráfiát ritkán kombinálják az olajfestészettel, ami a két művészeti ágat mutatja. Társadalmi szempontból a művészeti mozgalmak az osztályrendszer struktúrájához köthetők. Az ecsettel és tussal történő monokróm festést a koreai művészetben gyakran a tanult társadalmi rétegnek tulajdonítják. A monokróm festményeket Konfuciusz tanításaira való művészi hivatkozásnak tekintik. A tanult művészek a fekete tinták árnyalatai között is meg tudják különböztetni a színességet. A színátmenetek nem a szem érzékelésén, hanem érzelmi felismerésen alapulnak. Ez az elmélet a színek tényleges használatában a finomság elvesztését és a néző egyéni képzeletének korlátozását látja. Az ősi népi festészet dekorációs célokat szolgál, és különböző hiedelmeket tükröz.
A koreai népművészet a tusrajzolás ellentéte. Színes, rituális utalásokkal vagy temetkezési művészettel díszített alkotások. Minden művészeti ág ki van téve az idegen kultúrák hatásainak. A színes mindennapi művészetet kezdetben a buddhizmus a gazdag thaló és az alapszínek használatával töltötte meg. A korai lenyomatok Indiáig vezethetők vissza. Ez felkelti a buddhista irányultság elvárásait, ami a szobrokban, a szerzetesek ábrázolásaiban és a hegyvidéki tájak nyugodt hangulatában is megmutatkozik. A színeket kiegészítve a koreai alkotások mély szimbolikus nyelvet képviselnek. A tigris a népi festészet legfontosabb szimbóluma. A tigriseket gyakran ábrázolják szeretetreméltónak és kissé együgyűnek. A vad ragadozó eszméjét a művészet nem támasztja alá. A sárkányok és a hegyi szellemek az ország mitikus világából származó szimbólumok közé tartoznak. A bambusz, a fenyő, a daru, a nap és a hegyvidéki táj a hosszú élet jele. A konfuciánus festészet a társadalmi értékekre összpontosít. Az összetartozásban a hűség, a tisztelet és a magas szintű teljesítmény a legfőbb jónak számít. A karriert és a sikert egy sárkánnyá alakuló ponty szimbolizálja.
Oldal 1 / 3