John Michael Wright a 17. századi angol előkelő társaság egyik sztárportréfestője volt. II. Károly, Thomas Hobbes és korának más kiemelkedő személyiségei ültek nála. Festményeit visszafogott, elegáns realizmus jellemzi. Wright finom színérzékkel, rendkívül tisztán és magabiztosan állította színpadra modelljeit. A barokk képviselőjeként festményein pazar drapériák és klasszikus témákra való utalások is megjelennek. Wrightnak azonban sikerült megőriznie motívumaiban egyfajta természetességet és hitelességet, ami varázslatos mélységet kölcsönöz festményeinek.
Wright pontos származását nem dokumentálták pontosan; néha skótnak, néha angolnak vallotta magát. Ezt tükrözik műveinek aláírásai és úti okmányai is. "Pictor Scotus"-ként és egyúttal "Pictor Anglus"-ként kivételesen kozmopolita kortársnak számított, ami nagy szimpátiát váltott ki belőle az előkelő társasági körökben. Valójában sok időt töltött Európa különböző helyein. Kisfiúként megmagyarázhatatlan okból Skóciába költözött. Ott a már akkor is nagyra becsült skót festő, George Jameson mellett tanult. Ezután Rómába költözött, ahol alig 10 év alatt figyelemre méltó művészként és műértőként szerzett magának hírnevet. Az Academia di San Luca megtisztelő tagságát kapta, és korának néhány vezető művészével érintkezett. Ezek a kapcsolatok lehetővé tették számára, hogy műgyűjteményt gyűjtsön. Ezek között voltak Michelangelo, Raffaello és Tiziano művei.
A Rómában töltött idő után Wright Brüsszelbe utazott, ahol Leopold Wilhelm osztrák főherceg és a spanyol Hollandia kormányzója felfigyelt a szimpatikus emberre és képességeire. A főherceg Wrightot szakértőként alkalmazta régiséggyűjteménye számára. Angliában műtárgyakat vásárolt a nevében, és bővítette jelentős gyűjteményét. A politikai fejlemények azonban azt jelentették, hogy ez a foglalkoztatás nem tartott sokáig. Wrightnak, aki immár állandóan Londonban élt, vallási hovatartozása ellenére sikerült udvari festőként elhelyezkednie. Az, hogy római katolikus keresztényként megfesthette Elizabeth Claypole, a protestáns Oliver Cromwell lányának portréját, akkoriban nem volt magától értetődő. A szolga Nathaniel Waterhouse még ezt a körülményt is úgy ítélte el, mint Wright "szándékos és szégyentelen seggnyalásának" eredményét.
A restauráció és a Stuartok visszaállítása után Wrightnak jobb lapjai voltak felekezetét illetően. A királyt teljes palástban ábrázolta, amint a trónon pózol a királyi díszekkel. De II. Károly, aki láthatóan szerette a nagyképűséget, inkább Wright kollégáját, Peter Lelyt választotta. Bár a király meghagyta Wrightnak a jogot, hogy műveihez a "Pictor Regis" címet fűzze, a királyi udvari festő áhított posztját Lelynek ítélte oda. A dán festészeti stílusa hivalkodóbb, simább, édesebb volt, mint Wrighté. Így találkozott a kor ízlésével. Így találkozott a kor ízlésével. Wright festői kvalitásai azonban semmivel sem maradnak el Lelyétől. Ma korának egyik úttörő brit festőjeként tartják számon jellegzetes realizmusa miatt.
John Michael Wright a 17. századi angol előkelő társaság egyik sztárportréfestője volt. II. Károly, Thomas Hobbes és korának más kiemelkedő személyiségei ültek nála. Festményeit visszafogott, elegáns realizmus jellemzi. Wright finom színérzékkel, rendkívül tisztán és magabiztosan állította színpadra modelljeit. A barokk képviselőjeként festményein pazar drapériák és klasszikus témákra való utalások is megjelennek. Wrightnak azonban sikerült megőriznie motívumaiban egyfajta természetességet és hitelességet, ami varázslatos mélységet kölcsönöz festményeinek.
Wright pontos származását nem dokumentálták pontosan; néha skótnak, néha angolnak vallotta magát. Ezt tükrözik műveinek aláírásai és úti okmányai is. "Pictor Scotus"-ként és egyúttal "Pictor Anglus"-ként kivételesen kozmopolita kortársnak számított, ami nagy szimpátiát váltott ki belőle az előkelő társasági körökben. Valójában sok időt töltött Európa különböző helyein. Kisfiúként megmagyarázhatatlan okból Skóciába költözött. Ott a már akkor is nagyra becsült skót festő, George Jameson mellett tanult. Ezután Rómába költözött, ahol alig 10 év alatt figyelemre méltó művészként és műértőként szerzett magának hírnevet. Az Academia di San Luca megtisztelő tagságát kapta, és korának néhány vezető művészével érintkezett. Ezek a kapcsolatok lehetővé tették számára, hogy műgyűjteményt gyűjtsön. Ezek között voltak Michelangelo, Raffaello és Tiziano művei.
A Rómában töltött idő után Wright Brüsszelbe utazott, ahol Leopold Wilhelm osztrák főherceg és a spanyol Hollandia kormányzója felfigyelt a szimpatikus emberre és képességeire. A főherceg Wrightot szakértőként alkalmazta régiséggyűjteménye számára. Angliában műtárgyakat vásárolt a nevében, és bővítette jelentős gyűjteményét. A politikai fejlemények azonban azt jelentették, hogy ez a foglalkoztatás nem tartott sokáig. Wrightnak, aki immár állandóan Londonban élt, vallási hovatartozása ellenére sikerült udvari festőként elhelyezkednie. Az, hogy római katolikus keresztényként megfesthette Elizabeth Claypole, a protestáns Oliver Cromwell lányának portréját, akkoriban nem volt magától értetődő. A szolga Nathaniel Waterhouse még ezt a körülményt is úgy ítélte el, mint Wright "szándékos és szégyentelen seggnyalásának" eredményét.
A restauráció és a Stuartok visszaállítása után Wrightnak jobb lapjai voltak felekezetét illetően. A királyt teljes palástban ábrázolta, amint a trónon pózol a királyi díszekkel. De II. Károly, aki láthatóan szerette a nagyképűséget, inkább Wright kollégáját, Peter Lelyt választotta. Bár a király meghagyta Wrightnak a jogot, hogy műveihez a "Pictor Regis" címet fűzze, a királyi udvari festő áhított posztját Lelynek ítélte oda. A dán festészeti stílusa hivalkodóbb, simább, édesebb volt, mint Wrighté. Így találkozott a kor ízlésével. Így találkozott a kor ízlésével. Wright festői kvalitásai azonban semmivel sem maradnak el Lelyétől. Ma korának egyik úttörő brit festőjeként tartják számon jellegzetes realizmusa miatt.
Oldal 1 / 1