| Született | 1789. július 19. (Haydon Bridge) |
| Elhunyt | 1854. február 17. (Douglas) 64 éves korában |
| Nemzetiség | Egyesült Királyság |
| Korszakok | Romantika |
| Műfaj | tájkép, szakrális művészet |
| Foglalkozás | festőművész, vésnök, illusztrátor, grafikusművész, rézkarckészítő, akvarellista, tájképfestő, történelmi festő, író, építész |
| Család | Testvére: William Martin, Jonathan Martin |
| Ismert művek | Szodoma és Gomorra pusztulása (1852), Der große Tag des göttlichen Zorns (1851), Belshazzar’s Feast (John Martin) (1820), Sadak a felejtés vizei nyomában (1812), Pandemonium (1841) |
| Múzeumok | Yale Center for British Art, Art Institute of Chicago, National Gallery of Art, Cleveland Museum of Art, Saint Louis Art Museum |
Apokaliptikus események melodramatikus jelenetei, bibliai és fantasztikus témák jellemzik John Martin, a XIX. századi angol metsző, illusztrátor és művész munkáit. Hívő keresztény volt, de védelmezte a deizmust, és a természetes vallás híve volt. Az olyan művek, mint "Az utolsó ítélet", "Az Ő haragjának nagy napja" és "A mennyei síkságok" tükrözik a művész személyiségét ebben a tekintetben. Műveit főként apró alakok jellemzik hatalmas építészeti és tájképi környezetben, amelyeket drámai megvilágítás, képzelet és a részletekre való odafigyelés tesz tökéletessé. Különösen a tájmotívum, amelyben nagyrészt a northumberlandi természet ihlette, a romantika nagy képviselőjévé tette. A komor, nyomasztó, ugyanakkor felkavaró karaktere különböztette meg őt versenytársaitól.
Mesterével, az olasz Bonifacio Mussóval Londonba költözött, ahol tizenkilenc évesen megnősült. John Martin a festményei eladása mellett rajzórákból, valamint üveg- és porcelánfestésből kereste a pénzt. 1812-től kezdett nagyobb figyelmet kapni művei miatt; a közvélemény azonban csak akkor ismerte meg igazán, amikor bátyja, Jonathan Martin, akit "Mad Martin" néven is ismertek, felgyújtotta a York-i minisztert. Bár a közönség lelkesedésébe ütközött, vágya - hogy a Királyi Akadémia tagja legyen - beteljesületlen maradt, mivel a kritikusok, például John Ruskin, vulgárisnak minősítették munkáit. Ehelyett 1824 és 1838 között csatlakozott a Brit Művészek Társaságához. Leopold szász-coburgi herceg hivatalos történeti festője is lett, és festményeiért megkapta a Leopold-rendet. A festészet mellett John Martin élénken érdeklődött az építészet iránt, ezért részt vett London vízellátásával, csatornarendszerével és vasúti rendszerével kapcsolatos tervek elkészítésében.
Bár a művész egyre inkább veszített hírnevéből, 1854-ben bekövetkezett halála után is nyomot hagyott: művei különösen az amerikai Thomas Cole művészt inspirálták a Hudson River School megalapítására. A preraffaelitákat is inspirálta, különösen a brit festőt és költőt Dante Gabriel Charles Rossetti. Martin néhány festménye, például a "Szodoma és Gomorra pusztulása", a "Clytie" és a "The Bard", ma a Newcastle-i Laing Art Galleryben látható.
Oldal 1 / 3
| Született | 1789. július 19. (Haydon Bridge) |
| Elhunyt | 1854. február 17. (Douglas) 64 éves korában |
| Nemzetiség | Egyesült Királyság |
| Korszakok | Romantika |
| Műfaj | tájkép, szakrális művészet |
| Foglalkozás | festőművész, vésnök, illusztrátor, grafikusművész, rézkarckészítő, akvarellista, tájképfestő, történelmi festő, író, építész |
| Család | Testvére: William Martin, Jonathan Martin |
| Ismert művek | Szodoma és Gomorra pusztulása (1852), Der große Tag des göttlichen Zorns (1851), Belshazzar’s Feast (John Martin) (1820), Sadak a felejtés vizei nyomában (1812), Pandemonium (1841) |
| Múzeumok | Yale Center for British Art, Art Institute of Chicago, National Gallery of Art, Cleveland Museum of Art, Saint Louis Art Museum |
Apokaliptikus események melodramatikus jelenetei, bibliai és fantasztikus témák jellemzik John Martin, a XIX. századi angol metsző, illusztrátor és művész munkáit. Hívő keresztény volt, de védelmezte a deizmust, és a természetes vallás híve volt. Az olyan művek, mint "Az utolsó ítélet", "Az Ő haragjának nagy napja" és "A mennyei síkságok" tükrözik a művész személyiségét ebben a tekintetben. Műveit főként apró alakok jellemzik hatalmas építészeti és tájképi környezetben, amelyeket drámai megvilágítás, képzelet és a részletekre való odafigyelés tesz tökéletessé. Különösen a tájmotívum, amelyben nagyrészt a northumberlandi természet ihlette, a romantika nagy képviselőjévé tette. A komor, nyomasztó, ugyanakkor felkavaró karaktere különböztette meg őt versenytársaitól.
Mesterével, az olasz Bonifacio Mussóval Londonba költözött, ahol tizenkilenc évesen megnősült. John Martin a festményei eladása mellett rajzórákból, valamint üveg- és porcelánfestésből kereste a pénzt. 1812-től kezdett nagyobb figyelmet kapni művei miatt; a közvélemény azonban csak akkor ismerte meg igazán, amikor bátyja, Jonathan Martin, akit "Mad Martin" néven is ismertek, felgyújtotta a York-i minisztert. Bár a közönség lelkesedésébe ütközött, vágya - hogy a Királyi Akadémia tagja legyen - beteljesületlen maradt, mivel a kritikusok, például John Ruskin, vulgárisnak minősítették munkáit. Ehelyett 1824 és 1838 között csatlakozott a Brit Művészek Társaságához. Leopold szász-coburgi herceg hivatalos történeti festője is lett, és festményeiért megkapta a Leopold-rendet. A festészet mellett John Martin élénken érdeklődött az építészet iránt, ezért részt vett London vízellátásával, csatornarendszerével és vasúti rendszerével kapcsolatos tervek elkészítésében.
Bár a művész egyre inkább veszített hírnevéből, 1854-ben bekövetkezett halála után is nyomot hagyott: művei különösen az amerikai Thomas Cole művészt inspirálták a Hudson River School megalapítására. A preraffaelitákat is inspirálta, különösen a brit festőt és költőt Dante Gabriel Charles Rossetti. Martin néhány festménye, például a "Szodoma és Gomorra pusztulása", a "Clytie" és a "The Bard", ma a Newcastle-i Laing Art Galleryben látható.