A valóság technikai reprodukálhatóságának megjelenésével felmerült a kérdés, hogy lehet-e a másolat művészet. John Jabez Edwin Paisley Mayall az elsők között volt, aki igennel válaszolt erre a kérdésre, és művészként kialakította önképét. Mayall ezzel a technikai médium oldaláról érkezett a dagerrotípiához. Egy textilipari vállalkozó fiaként az ipari forradalom idején, amikor a gépek kezdték uralni a termelést, Mayall először az avantgárd természettudományokkal kezdett foglalkozni. A textíliák és a festés technikája a kémia és a festékek tanulmányozásához vitte. A természettudományok alapos ismerete jól szolgálta fotográfusi munkáját, és kémiai képzettsége lehetővé tette számára, hogy sikeresen vezessen be számos újítást a virágzó dagerrotípia területén. Többek között sikerült a szükséges expozíciós időt kilenc másodpercnél rövidebbre korlátoznia, ezzel jelentős lépést tett a médium gyakorlatiasabbá tétele felé. Emellett különböző anyagokkal kísérletezett, hogy a képélesség új dimenzióját érje el. A kémiától a művészetig vezető útja egy amerikai tartózkodással kezdődött. Miután együtt dolgozott az amerikai dagerrotípia úttörőjével, John Johnsonnal, Mayall saját vállalkozást alapított Philadelphiában, és megkapta első díjait munkájáért, például a Franklin Intézettől. 1846-ban Mayall visszatért Nagy-Britanniába, ahol találkozott William Turnerval, aki vasúti képeivel és a sebesség ábrázolásával új festői utakat tört be. Mayall ebben az időben kísérletezett a dagerrotípiák készítési folyamatának tökéletesítésével, hogy a közös formátumok körét is bővítse. Mayall azt állította, hogy képes a legnagyobb dagerrotípiák készítésére. A 21,6 centiméteres maximális formátum helyett Mayall akár 76 centiméteres formátummal is dolgozott. Így ismételten bizonyította, hogy újító és a technikai korlátok legyőzője.
Mayall az 1851-es londoni világkiállításon élte át az áttörést. A legendás Kristálypalotában külön kiállítást szenteltek a fotográfia médiumának 700 dagerrotípiával, köztük 72 Mayall keze nyomán készült dagerrotípiával. Kitüntetést kapott, és mindenekelőtt technikai újításaiért ünnepelték. Ezzel megnyílt számára a gazdaságilag jövedelmező lehetőség, hogy hírességekről készítsen megrendelésre portrékat. Az 1860-as években számos portrét készített a királyi család számára, amelyeket úgynevezett "carte de visit"-ként adtak ki. Ezek a képek névjegykártya méretűek voltak, és a közönség körében gyűjtői darabokká váltak. Albert herceg halála után egy hét alatt mintegy 70 000 példányban kelt el egy képeslap Albert hercegről. Az évi 500 000 eladott kártya révén Mayall végül évi 12 000 font bevételt tudott elérni. Ezzel végre biztosította a szabadságot a technikai és művészi munkához a médiumon. A "carte de visit" és a színes dagerrotípiák révén Mayall meghódította a fényképezés tömegpiacát, és az érzékelés és a látás új formáját hozta létre.
A valóság technikai reprodukálhatóságának megjelenésével felmerült a kérdés, hogy lehet-e a másolat művészet. John Jabez Edwin Paisley Mayall az elsők között volt, aki igennel válaszolt erre a kérdésre, és művészként kialakította önképét. Mayall ezzel a technikai médium oldaláról érkezett a dagerrotípiához. Egy textilipari vállalkozó fiaként az ipari forradalom idején, amikor a gépek kezdték uralni a termelést, Mayall először az avantgárd természettudományokkal kezdett foglalkozni. A textíliák és a festés technikája a kémia és a festékek tanulmányozásához vitte. A természettudományok alapos ismerete jól szolgálta fotográfusi munkáját, és kémiai képzettsége lehetővé tette számára, hogy sikeresen vezessen be számos újítást a virágzó dagerrotípia területén. Többek között sikerült a szükséges expozíciós időt kilenc másodpercnél rövidebbre korlátoznia, ezzel jelentős lépést tett a médium gyakorlatiasabbá tétele felé. Emellett különböző anyagokkal kísérletezett, hogy a képélesség új dimenzióját érje el. A kémiától a művészetig vezető útja egy amerikai tartózkodással kezdődött. Miután együtt dolgozott az amerikai dagerrotípia úttörőjével, John Johnsonnal, Mayall saját vállalkozást alapított Philadelphiában, és megkapta első díjait munkájáért, például a Franklin Intézettől. 1846-ban Mayall visszatért Nagy-Britanniába, ahol találkozott William Turnerval, aki vasúti képeivel és a sebesség ábrázolásával új festői utakat tört be. Mayall ebben az időben kísérletezett a dagerrotípiák készítési folyamatának tökéletesítésével, hogy a közös formátumok körét is bővítse. Mayall azt állította, hogy képes a legnagyobb dagerrotípiák készítésére. A 21,6 centiméteres maximális formátum helyett Mayall akár 76 centiméteres formátummal is dolgozott. Így ismételten bizonyította, hogy újító és a technikai korlátok legyőzője.
Mayall az 1851-es londoni világkiállításon élte át az áttörést. A legendás Kristálypalotában külön kiállítást szenteltek a fotográfia médiumának 700 dagerrotípiával, köztük 72 Mayall keze nyomán készült dagerrotípiával. Kitüntetést kapott, és mindenekelőtt technikai újításaiért ünnepelték. Ezzel megnyílt számára a gazdaságilag jövedelmező lehetőség, hogy hírességekről készítsen megrendelésre portrékat. Az 1860-as években számos portrét készített a királyi család számára, amelyeket úgynevezett "carte de visit"-ként adtak ki. Ezek a képek névjegykártya méretűek voltak, és a közönség körében gyűjtői darabokká váltak. Albert herceg halála után egy hét alatt mintegy 70 000 példányban kelt el egy képeslap Albert hercegről. Az évi 500 000 eladott kártya révén Mayall végül évi 12 000 font bevételt tudott elérni. Ezzel végre biztosította a szabadságot a technikai és művészi munkához a médiumon. A "carte de visit" és a színes dagerrotípiák révén Mayall meghódította a fényképezés tömegpiacát, és az érzékelés és a látás új formáját hozta létre.
Oldal 1 / 2