Paul Delaroche, más néven Hippolyte, a Delaroche család második fia volt. Testvére, Jules szintén festő volt, de Paul Delaroche-hoz képest nem tudott nevet szerezni magának. Édesapja művészi háttere hatására festői pályafutása korán elkezdődött. Pályája kezdetén tájképfestészettel foglalkozott. Louis Étienne Watelet festőművésznél részesült megfelelő képzésben. A diploma megszerzése után négy évig dolgozott a híres francia művész Antoine-Jean Gros irányítása alatt. Ezután a romantika iránti érdeklődése megnőtt, és festményei drámai színezetet öltöttek. Különös figyelmet fordított az ábrázolt emberek részleteire. Első kiállításán, 1822-ben találkozott az egykorú Eugène Delacroix és Théodore Géricault festőkkel. Együtt a kor leghíresebb történeti festői közé tartoztak. 1833-ban professzorként dolgozott Párizsban, és feleségül vette Horace Vernet festőművész lányát. Delaroche számos kortársát, például Remust, Guitoz-t és másokat ábrázolt. Utolsó festményein bibliai motívumok láthatók.
Az Vincent van Gogh-hoz hasonlóan Delaroche is gúnyolódások és megvetések sorát kapta ismerőseitől és kollégáitól. Delacroix azt állította, hogy nem volt szeme a színekhez, és azt mondták, hogy nincs ízlése. A történelmi festészetre és az olyan témákra, mint a főnemesek kivégzése, való további összpontosítás csúnya ítéletet jelentett. Nemcsak a művészek - más jelentős személyiségek is kritizálták a művészt. Heinrich Heine banálisnak nevezte festményeit.
Az 1853-ban még Olaszország egyik legjelentősebb festőjeként számon tartott művész a 20. században a feledés homályába merült. Csak néhány évtizeddel ezelőtt jelent meg az új érdeklődés és az ezzel járó elismerés. A művészeti szakértők dicsérték pontos munkáját, a szereplők kifejezően töltött tekintetét, valamint kifejezésmódját és mozgását. Delaroche aprólékosan dolgozott - viaszmodelleken többször ellenőrizte, hogyan esik az árnyék, és pontosan elkapta azt. Nem a történelmi korrektséggel foglalkozott, hanem korának érzelmeivel.
Paul Delaroche, más néven Hippolyte, a Delaroche család második fia volt. Testvére, Jules szintén festő volt, de Paul Delaroche-hoz képest nem tudott nevet szerezni magának. Édesapja művészi háttere hatására festői pályafutása korán elkezdődött. Pályája kezdetén tájképfestészettel foglalkozott. Louis Étienne Watelet festőművésznél részesült megfelelő képzésben. A diploma megszerzése után négy évig dolgozott a híres francia művész Antoine-Jean Gros irányítása alatt. Ezután a romantika iránti érdeklődése megnőtt, és festményei drámai színezetet öltöttek. Különös figyelmet fordított az ábrázolt emberek részleteire. Első kiállításán, 1822-ben találkozott az egykorú Eugène Delacroix és Théodore Géricault festőkkel. Együtt a kor leghíresebb történeti festői közé tartoztak. 1833-ban professzorként dolgozott Párizsban, és feleségül vette Horace Vernet festőművész lányát. Delaroche számos kortársát, például Remust, Guitoz-t és másokat ábrázolt. Utolsó festményein bibliai motívumok láthatók.
Az Vincent van Gogh-hoz hasonlóan Delaroche is gúnyolódások és megvetések sorát kapta ismerőseitől és kollégáitól. Delacroix azt állította, hogy nem volt szeme a színekhez, és azt mondták, hogy nincs ízlése. A történelmi festészetre és az olyan témákra, mint a főnemesek kivégzése, való további összpontosítás csúnya ítéletet jelentett. Nemcsak a művészek - más jelentős személyiségek is kritizálták a művészt. Heinrich Heine banálisnak nevezte festményeit.
Az 1853-ban még Olaszország egyik legjelentősebb festőjeként számon tartott művész a 20. században a feledés homályába merült. Csak néhány évtizeddel ezelőtt jelent meg az új érdeklődés és az ezzel járó elismerés. A művészeti szakértők dicsérték pontos munkáját, a szereplők kifejezően töltött tekintetét, valamint kifejezésmódját és mozgását. Delaroche aprólékosan dolgozott - viaszmodelleken többször ellenőrizte, hogyan esik az árnyék, és pontosan elkapta azt. Nem a történelmi korrektséggel foglalkozott, hanem korának érzelmeivel.
Oldal 1 / 2