Henry Dawson brit tájképfestőnek valóban nem volt könnyű gyermekkora. Nyolcévesen, alig másfél éves iskolai tanulmányok után máris pénzt kellett keresnie, hogy eltartsa szüleit. Az apja nagyivó volt. Henry tehát minden nap hosszú órákat dolgozott egy csipkegyártó üzemben. Kevés szabadidejében még mindig sikerült megtanítania magát festeni. Az James Baker Pyne tájképfestőnél eltöltött néhány órától eltekintve Dawson soha nem részesült hivatalos festői képzésben. Ennek eredményeképpen művei eredeti egyéniségükkel tűnnek ki, különösen pályája elején.
Ahogy egy kicsit idősebb lett, és a festészete is érettebbé vált, Henry Dawson kisebb festményeket tudott eladni. Végül a húszas évei elején teljesen felhagyott a gyári munkával, és kizárólag a festészetnek szentelte magát. Ennek során támogatókra és mecénásokra talált szülővárosában, Nottinghamben a művészetkedvelőkben, akik jóindulattal viseltettek iránta. Dawson főként tájképeket festett az angol romantika jellegzetes stílusában: az idealizált, idilli zöld tájból titokzatos kolostorromok emelkednek ki, és a tágas égbolt pasztellszínekkel kontrasztálnak, tehenek legelésznek csendesen a hatalmas fák alatt. Dawson a fénnyel és az atmoszférával játszott, művei a béke és a nyugalom utáni vágyakozást közvetítik, álmodozásra hívnak minket. Festményei William Turner, a romantikus korszak legjelentősebb brit festőjének képeire emlékeztetnek. Turnerhez hasonlóan Henry Dawson 1844-től, Liverpoolba költözése után, a tengeri tájképek megalkotásának szentelte magát: fenséges vitorlások siklanak a hullámzó tengeren, drámaian pufók felhők sodródnak az égen. Amikor William Turner 1851-ben meghalt, egyesek még Henry Dawsont is jogos utódjának tekintették. És bár Dawson most már egyre inkább Turnerhez és az ő stílusához igazodott, de mindig megőrizte saját stílusát.
1849-ben Henry Dawson családjával Londonba költözött, és ott fokozatosan a Royal Academy-n is rendszeresen kiállíthatott, művei most már magasabb árakat értek. Ennek ellenére soha nem sikerült kilépnie Turner árnyékából, és a széles közönség számára gyakorlatilag ismeretlen maradt. Csak 1870-ben lett lassan egyre nagyobb híre, és végül haláláig jól meg tudott élni a művészetéből. Henry Dawson maga is mindig meg volt győződve képességeiről, sőt festményeit "a művészet királyaiként" dicsérte. Tehetségét gyermekeinek is továbbadta: két legidősebb fia, Henry Thomas Dawson és Alfred Dawson szintén festő lett.
Henry Dawson brit tájképfestőnek valóban nem volt könnyű gyermekkora. Nyolcévesen, alig másfél éves iskolai tanulmányok után máris pénzt kellett keresnie, hogy eltartsa szüleit. Az apja nagyivó volt. Henry tehát minden nap hosszú órákat dolgozott egy csipkegyártó üzemben. Kevés szabadidejében még mindig sikerült megtanítania magát festeni. Az James Baker Pyne tájképfestőnél eltöltött néhány órától eltekintve Dawson soha nem részesült hivatalos festői képzésben. Ennek eredményeképpen művei eredeti egyéniségükkel tűnnek ki, különösen pályája elején.
Ahogy egy kicsit idősebb lett, és a festészete is érettebbé vált, Henry Dawson kisebb festményeket tudott eladni. Végül a húszas évei elején teljesen felhagyott a gyári munkával, és kizárólag a festészetnek szentelte magát. Ennek során támogatókra és mecénásokra talált szülővárosában, Nottinghamben a művészetkedvelőkben, akik jóindulattal viseltettek iránta. Dawson főként tájképeket festett az angol romantika jellegzetes stílusában: az idealizált, idilli zöld tájból titokzatos kolostorromok emelkednek ki, és a tágas égbolt pasztellszínekkel kontrasztálnak, tehenek legelésznek csendesen a hatalmas fák alatt. Dawson a fénnyel és az atmoszférával játszott, művei a béke és a nyugalom utáni vágyakozást közvetítik, álmodozásra hívnak minket. Festményei William Turner, a romantikus korszak legjelentősebb brit festőjének képeire emlékeztetnek. Turnerhez hasonlóan Henry Dawson 1844-től, Liverpoolba költözése után, a tengeri tájképek megalkotásának szentelte magát: fenséges vitorlások siklanak a hullámzó tengeren, drámaian pufók felhők sodródnak az égen. Amikor William Turner 1851-ben meghalt, egyesek még Henry Dawsont is jogos utódjának tekintették. És bár Dawson most már egyre inkább Turnerhez és az ő stílusához igazodott, de mindig megőrizte saját stílusát.
1849-ben Henry Dawson családjával Londonba költözött, és ott fokozatosan a Royal Academy-n is rendszeresen kiállíthatott, művei most már magasabb árakat értek. Ennek ellenére soha nem sikerült kilépnie Turner árnyékából, és a széles közönség számára gyakorlatilag ismeretlen maradt. Csak 1870-ben lett lassan egyre nagyobb híre, és végül haláláig jól meg tudott élni a művészetéből. Henry Dawson maga is mindig meg volt győződve képességeiről, sőt festményeit "a művészet királyaiként" dicsérte. Tehetségét gyermekeinek is továbbadta: két legidősebb fia, Henry Thomas Dawson és Alfred Dawson szintén festő lett.
Oldal 1 / 1