Gustav Bauernfeind életében nemcsak a legismertebb, hanem a legnépszerűbb keletfestő is volt Németországban. Az embereket lenyűgözte a muzulmán, a zsidó és a keresztény kultúra összefonódása, amelyet a művész műveiben megörökített. Mindezt úgy tette, hogy a nézőnek az az érzése támadt, hogy nem egy festmény előtt áll, hanem a bazár közepén vagy a Siratófalnál.
Miután 1904-ben a távoli Jeruzsálemben meghalt, Bauerfeind és munkássága gyorsan a feledés homályába merült. Csak az 1980-as években kezdték fokozatosan újra felfedezni és értékelni a művészt. Köszönet érte Hugo Schmidnek, a művész szülővárosának, Sulz am Neckar városának polgárának. Schmid felkutatta Bauerfeind hagyatékát és számos festményét. Az általa írt életrajz visszahozta a festőt a művészeti szakma figyelmébe, és visszahelyezte őt az őt megillető helyre a művészettörténetben. Ez többek között az emelkedő akcióárakból is látszik: Bauernfeind "Siratófal, Jeruzsálem" című olajfestménye, amely 1992-ben a Christie's londoni aukciósház árverésén 326 ezer eurónak megfelelő összeget hozott, 15 évvel később a Sotheby's árverésén már 4,5 millió eurót ért. Tízszeres növekedés!
Ez a posztumusz elismerés minden bizonnyal büszkeséggel töltötte volna el Gustav Bauernfeindet, bár kortársai inkább nagyon szerény festőnek ismerték, akit mindig is gyötörtek a tehetségével kapcsolatos kétségek. Egy gyógyszerész kilenc gyermeke közül hatodikként született, és a művészethez vezető útja nem volt természetes. Először építészetet tanult a stuttgarti Műszaki Főiskolán, és egy ideig építészként is dolgozott. Ez a szakma azonban nem tette boldoggá, csak a vele járó rajzolás tetszett neki. Ezért jelentkezett az Engelhorn stuttgarti művészeti kiadóhoz. Ügyfele számára Svájcba és Olaszországba utazott, hogy történelmi helyszínek illusztrációit készítse el. De hosszú távon még ez sem elégítette ki. Münchenben igyekezett csatlakozni a helyi művészközösséghez. Sajnos hamar rájött, hogy művészként nem veszik komolyan. Illusztrátori munkájáért pedig keveset fizettek. Az elismerés hiánya és a bizonytalan anyagi helyzet felerősítette depressziós tendenciáit. Gustav Bauernfeind, hogy lelkileg helyreálljon, 1880-ban elutazott első keleti útjára. Bejrút volt a kézenfekvő célpont, mivel a nővére, Emilie ott élt. A művészt azonnal rabul ejtették az egzotikus témák, az intenzív színek és a csillogó fény, amelyek elé tárultak. Így négy évvel később egy második keleti útra indult, ahol Jaffában találkozott későbbi feleségével, Elise Bertsch-sel. Egy évtizeddel később Bauernfeind a Közel-Keleten telepedett le vele. Az ország és az emberek iránti szeretetén kívül ennek valószínűleg anyagi okai is voltak. A festő el tudott adni néhány képet Angliába és az Egyesült Államokba, de ezek elszigetelt pénzügyi sikerek maradtak.
Gustav Bauernfeind életében nemcsak a legismertebb, hanem a legnépszerűbb keletfestő is volt Németországban. Az embereket lenyűgözte a muzulmán, a zsidó és a keresztény kultúra összefonódása, amelyet a művész műveiben megörökített. Mindezt úgy tette, hogy a nézőnek az az érzése támadt, hogy nem egy festmény előtt áll, hanem a bazár közepén vagy a Siratófalnál.
Miután 1904-ben a távoli Jeruzsálemben meghalt, Bauerfeind és munkássága gyorsan a feledés homályába merült. Csak az 1980-as években kezdték fokozatosan újra felfedezni és értékelni a művészt. Köszönet érte Hugo Schmidnek, a művész szülővárosának, Sulz am Neckar városának polgárának. Schmid felkutatta Bauerfeind hagyatékát és számos festményét. Az általa írt életrajz visszahozta a festőt a művészeti szakma figyelmébe, és visszahelyezte őt az őt megillető helyre a művészettörténetben. Ez többek között az emelkedő akcióárakból is látszik: Bauernfeind "Siratófal, Jeruzsálem" című olajfestménye, amely 1992-ben a Christie's londoni aukciósház árverésén 326 ezer eurónak megfelelő összeget hozott, 15 évvel később a Sotheby's árverésén már 4,5 millió eurót ért. Tízszeres növekedés!
Ez a posztumusz elismerés minden bizonnyal büszkeséggel töltötte volna el Gustav Bauernfeindet, bár kortársai inkább nagyon szerény festőnek ismerték, akit mindig is gyötörtek a tehetségével kapcsolatos kétségek. Egy gyógyszerész kilenc gyermeke közül hatodikként született, és a művészethez vezető útja nem volt természetes. Először építészetet tanult a stuttgarti Műszaki Főiskolán, és egy ideig építészként is dolgozott. Ez a szakma azonban nem tette boldoggá, csak a vele járó rajzolás tetszett neki. Ezért jelentkezett az Engelhorn stuttgarti művészeti kiadóhoz. Ügyfele számára Svájcba és Olaszországba utazott, hogy történelmi helyszínek illusztrációit készítse el. De hosszú távon még ez sem elégítette ki. Münchenben igyekezett csatlakozni a helyi művészközösséghez. Sajnos hamar rájött, hogy művészként nem veszik komolyan. Illusztrátori munkájáért pedig keveset fizettek. Az elismerés hiánya és a bizonytalan anyagi helyzet felerősítette depressziós tendenciáit. Gustav Bauernfeind, hogy lelkileg helyreálljon, 1880-ban elutazott első keleti útjára. Bejrút volt a kézenfekvő célpont, mivel a nővére, Emilie ott élt. A művészt azonnal rabul ejtették az egzotikus témák, az intenzív színek és a csillogó fény, amelyek elé tárultak. Így négy évvel később egy második keleti útra indult, ahol Jaffában találkozott későbbi feleségével, Elise Bertsch-sel. Egy évtizeddel később Bauernfeind a Közel-Keleten telepedett le vele. Az ország és az emberek iránti szeretetén kívül ennek valószínűleg anyagi okai is voltak. A festő el tudott adni néhány képet Angliába és az Egyesült Államokba, de ezek elszigetelt pénzügyi sikerek maradtak.
Oldal 1 / 1