A 19. század közepére az ipari forradalom már annyira jelen volt és előrehaladott volt sok helyen Európában általában és különösen Angliában, mint a "kapitalizmus anyaországában", hogy sok kortárs, akit elnyomott az új és gyorsabb tempó, beleértve a hangos, zajos vasutakat és gőzgépeket, visszavágyott korábbi, talán csak feltételezhetően jobb, mert egyszerű, csendes és békés korszakokba. Ez a nosztalgia nemcsak a politikában, a társadalomban és a gazdaságban talált gyakran kifejezést vagy akár erőszakos kitörést a "gépvihar" vagy a "luddizmus" formájában, hanem a művészetben is sok festő idézte fel akkoriban azt a romantikus és részben erősen misztifikált természet felé irányuló törekvést, amely szerintük a középkorban még általános, megszokott és elterjedt volt. Az ilyen alkotói törekvések példaképének ma mindenekelőtt az 1844 körül Nagy-Britanniában kialakult preraffaeliták művészcsoportját és stílusirányzatát tekintik, akik elutasították az általuk túl sterilnek tartott akadémiai festészetet, és helyette a 14. századi olaszországi kora reneszánsz freskófestészethez igazodtak.
1848-ban a brit festőművész William Holman Hunt kezdeményezésére végül Londonban megalakult a kezdetben héttagú Pre-Raffaelita Testvériség, amelynek mintájául a 19. század eleji római és bécsi "nazarénusok" romantikus-vallásos művészeti mozgalmát választották, amelynek történetfestészetét utánozták. A preraffaeliták elutasították azt a mechanisztikus szemléletet, amelyet a manierista művészek a MŰVÉSZET1 és a MŰVÉSZET2 nyomán először követtek, és alapvető reformmozgalomnak tekintették magukat, amely a természet minél pontosabb utánzását tartotta szem előtt, mint a művészet igazi és központi célját. A csoport legismertebb képviselői közé tartozott John Everett Millais és James Collinson , valamint Frederic George Stephens és Thomas Woolner és a két testvér, Dante Gabriel és William Michael Rossetti. Olasz gyökereik predesztinálták őket arra, hogy a preraffaeliták mozgatórugói és ötletgazdái legyenek. Különösen az idősebb és az előbb említett, aki élete vége felé, 1882-ben meglehetősen excentrikus különcnek számított, hírhedt és igen befolyásos volt a korabeli londoni művészkörökben.
Dante Gabriel Rossetti hosszú éveken át közeli barátja, valamint pártfogója és időnként társa is volt az akvarell-, építészeti és tájképfestő George Price Boyce , aki 1826-ban jött a világra a londoni Bloomsbury kerületben, a szintén a preraffaelitákhoz tartozó Joanna Mary Boyce festőnő és fiatalabb testvérének idősebb testvéreként. A párizsi Sorbonne-on töltött idő után, 1849-ben a híres londoni Királyi Művészeti Akadémián folytatott tanulmányai során megismerkedett Thomas Brandon Seddonnal, valamint Dante Gabriel Rossettivel, és hamarosan egyre nagyobb hatással volt rá a "preraffaelita testvériség" stílusa. Boyce nemcsak a művészet nagy szeretetében osztozott Rosettivel, hanem a londoni szobalány és modell, Fanny Cornforth iránti szerelmi vonzalomban is, ami láthatóan nem befolyásolta különösebben barátságukat, hiszen 1862-től mindketten szinte egymás szomszédságában laktak Chelsea előkelő lakónegyedében. George Price Boyce a mai művészettörténészek körében a "Hogarth Club" nevű exkluzív művészcsoport tagjaként és terjedelmes naplóiról is ismert, amelyek fontos forrást jelentenek Rosetti és a többi preraffaelita munkásságának kutatásához.
A 19. század közepére az ipari forradalom már annyira jelen volt és előrehaladott volt sok helyen Európában általában és különösen Angliában, mint a "kapitalizmus anyaországában", hogy sok kortárs, akit elnyomott az új és gyorsabb tempó, beleértve a hangos, zajos vasutakat és gőzgépeket, visszavágyott korábbi, talán csak feltételezhetően jobb, mert egyszerű, csendes és békés korszakokba. Ez a nosztalgia nemcsak a politikában, a társadalomban és a gazdaságban talált gyakran kifejezést vagy akár erőszakos kitörést a "gépvihar" vagy a "luddizmus" formájában, hanem a művészetben is sok festő idézte fel akkoriban azt a romantikus és részben erősen misztifikált természet felé irányuló törekvést, amely szerintük a középkorban még általános, megszokott és elterjedt volt. Az ilyen alkotói törekvések példaképének ma mindenekelőtt az 1844 körül Nagy-Britanniában kialakult preraffaeliták művészcsoportját és stílusirányzatát tekintik, akik elutasították az általuk túl sterilnek tartott akadémiai festészetet, és helyette a 14. századi olaszországi kora reneszánsz freskófestészethez igazodtak.
1848-ban a brit festőművész William Holman Hunt kezdeményezésére végül Londonban megalakult a kezdetben héttagú Pre-Raffaelita Testvériség, amelynek mintájául a 19. század eleji római és bécsi "nazarénusok" romantikus-vallásos művészeti mozgalmát választották, amelynek történetfestészetét utánozták. A preraffaeliták elutasították azt a mechanisztikus szemléletet, amelyet a manierista művészek a MŰVÉSZET1 és a MŰVÉSZET2 nyomán először követtek, és alapvető reformmozgalomnak tekintették magukat, amely a természet minél pontosabb utánzását tartotta szem előtt, mint a művészet igazi és központi célját. A csoport legismertebb képviselői közé tartozott John Everett Millais és James Collinson , valamint Frederic George Stephens és Thomas Woolner és a két testvér, Dante Gabriel és William Michael Rossetti. Olasz gyökereik predesztinálták őket arra, hogy a preraffaeliták mozgatórugói és ötletgazdái legyenek. Különösen az idősebb és az előbb említett, aki élete vége felé, 1882-ben meglehetősen excentrikus különcnek számított, hírhedt és igen befolyásos volt a korabeli londoni művészkörökben.
Dante Gabriel Rossetti hosszú éveken át közeli barátja, valamint pártfogója és időnként társa is volt az akvarell-, építészeti és tájképfestő George Price Boyce , aki 1826-ban jött a világra a londoni Bloomsbury kerületben, a szintén a preraffaelitákhoz tartozó Joanna Mary Boyce festőnő és fiatalabb testvérének idősebb testvéreként. A párizsi Sorbonne-on töltött idő után, 1849-ben a híres londoni Királyi Művészeti Akadémián folytatott tanulmányai során megismerkedett Thomas Brandon Seddonnal, valamint Dante Gabriel Rossettivel, és hamarosan egyre nagyobb hatással volt rá a "preraffaelita testvériség" stílusa. Boyce nemcsak a művészet nagy szeretetében osztozott Rosettivel, hanem a londoni szobalány és modell, Fanny Cornforth iránti szerelmi vonzalomban is, ami láthatóan nem befolyásolta különösebben barátságukat, hiszen 1862-től mindketten szinte egymás szomszédságában laktak Chelsea előkelő lakónegyedében. George Price Boyce a mai művészettörténészek körében a "Hogarth Club" nevű exkluzív művészcsoport tagjaként és terjedelmes naplóiról is ismert, amelyek fontos forrást jelentenek Rosetti és a többi preraffaelita munkásságának kutatásához.
Oldal 1 / 1