Gabriel Cornelius Ritter von Max, a neves német festőművész és a történeti festészet professzora útja 1840. augusztus 23-án kezdődött az akkor még az Osztrák Birodalomhoz tartozó Prága történelmi városában. A darwini eszmékbe vetett rendíthetetlen hite és a spiritualizmus iránti érdeklődése gazdag és változatos örökséghez vezetett, amely művészi és tudományos eredményeket egyaránt tartalmaz. A benne fejlődő művészi magot édesapja, Joseph Max szobrászművész táplálta, aki beavatta őt a történeti festészet rejtelmeibe. Gabriel 15 éves korában kezdte meg hároméves tanulmányait a prágai Művészeti Akadémián a Eduard von Engerth irányítása alatt, aki egyengette útját a bécsi akadémiára. Ott művészi érzékenysége olyan neves professzorok szemei alatt csiszolódott, mint a MŰVÉSZTÁRS1, MŰVÉSZTÁRS2, MŰVÉSZTÁRS3 és MŰVÉSZTÁRS4.
Max 1863-ban elhagyta a császári Bécset, és Münchenbe költözött, hogy a Királyi Képzőművészeti Akadémián tanuljon Karl Theodor von Piloty irányítása alatt. A művészek e lenyűgöző közösségében értékes kapcsolatokat alakított ki a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG6 és a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG7 között, és kapcsolatba került a "festők hercegével", a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG8al. Miután Max a művészet iránti szenvedélyét átadta családjának, két fia és Emma Kitzinggel kötött házasságából származó lánya is a festészet útját választotta. 1878-ban Maxot a müncheni akadémia történeti festészetének professzorává nevezték ki, amely címről azonban már 1883-ban lemondott, hogy természettudományos érdeklődésének szentelhesse magát.
Az 1890-es években az impresszionizmus térhódításával a művészi preferenciák eltolódtak, de Max hű maradt hagyományos festészeti stílusához. Válása után új szerelemre lelt Ernestine Harlanderben, hosszú távú élettársában, és a házaspár visszavonult a Starnbergi-tó melletti művészvilla magányába. Max hírneve, amelyet egész életében élvezett, 1900 után gyorsan elhalványult, de az 1990-es évektől kezdve munkássága ismét a nyilvánosság elé került. Gabriel von Max mind a mai napig a művészettörténet lenyűgöző szereplője, akinek munkásságát eredeti művek és műnyomatok egyaránt megörökítik. Cégünk a remekműveiről készült képzőművészeti nyomatok előállításával segít örökségének továbbörökítésében. Ezek a legmagasabb minőségű reprodukciók lehetővé teszik, hogy a részletekre fordított figyelmet és a kompozíciós érzéket megörökítsék és hozzáférhetővé tegyék, így műveit szélesebb közönség is megismerheti. Gabriel von Max öröksége - akár eredeti műalkotások, akár művészi nyomatok formájában - a művészettörténet elbeszélésének nélkülözhetetlen fejezete.
Gabriel Cornelius Ritter von Max, a neves német festőművész és a történeti festészet professzora útja 1840. augusztus 23-án kezdődött az akkor még az Osztrák Birodalomhoz tartozó Prága történelmi városában. A darwini eszmékbe vetett rendíthetetlen hite és a spiritualizmus iránti érdeklődése gazdag és változatos örökséghez vezetett, amely művészi és tudományos eredményeket egyaránt tartalmaz. A benne fejlődő művészi magot édesapja, Joseph Max szobrászművész táplálta, aki beavatta őt a történeti festészet rejtelmeibe. Gabriel 15 éves korában kezdte meg hároméves tanulmányait a prágai Művészeti Akadémián a Eduard von Engerth irányítása alatt, aki egyengette útját a bécsi akadémiára. Ott művészi érzékenysége olyan neves professzorok szemei alatt csiszolódott, mint a MŰVÉSZTÁRS1, MŰVÉSZTÁRS2, MŰVÉSZTÁRS3 és MŰVÉSZTÁRS4.
Max 1863-ban elhagyta a császári Bécset, és Münchenbe költözött, hogy a Királyi Képzőművészeti Akadémián tanuljon Karl Theodor von Piloty irányítása alatt. A művészek e lenyűgöző közösségében értékes kapcsolatokat alakított ki a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG6 és a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG7 között, és kapcsolatba került a "festők hercegével", a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG8al. Miután Max a művészet iránti szenvedélyét átadta családjának, két fia és Emma Kitzinggel kötött házasságából származó lánya is a festészet útját választotta. 1878-ban Maxot a müncheni akadémia történeti festészetének professzorává nevezték ki, amely címről azonban már 1883-ban lemondott, hogy természettudományos érdeklődésének szentelhesse magát.
Az 1890-es években az impresszionizmus térhódításával a művészi preferenciák eltolódtak, de Max hű maradt hagyományos festészeti stílusához. Válása után új szerelemre lelt Ernestine Harlanderben, hosszú távú élettársában, és a házaspár visszavonult a Starnbergi-tó melletti művészvilla magányába. Max hírneve, amelyet egész életében élvezett, 1900 után gyorsan elhalványult, de az 1990-es évektől kezdve munkássága ismét a nyilvánosság elé került. Gabriel von Max mind a mai napig a művészettörténet lenyűgöző szereplője, akinek munkásságát eredeti művek és műnyomatok egyaránt megörökítik. Cégünk a remekműveiről készült képzőművészeti nyomatok előállításával segít örökségének továbbörökítésében. Ezek a legmagasabb minőségű reprodukciók lehetővé teszik, hogy a részletekre fordított figyelmet és a kompozíciós érzéket megörökítsék és hozzáférhetővé tegyék, így műveit szélesebb közönség is megismerheti. Gabriel von Max öröksége - akár eredeti műalkotások, akár művészi nyomatok formájában - a művészettörténet elbeszélésének nélkülözhetetlen fejezete.
Oldal 1 / 1