Francesco Solimena

Francesco Solimena olasz festőművész 90 éves élete során sok mindent elért. Művészileg a nápolyi barokk meghatározó festőjeként szilárd helyet foglalt el a művészettörténetben. Sok szakértő Francesco Solimenát korának egyik legnagyobb európai festőjének is nevezi. Solimena az önreklámozás mestere is volt. Kereste a kapcsolatot nagy nevekkel és mecénásokkal, akik felismerték tehetségét, és számos megbízást adtak neki.

Ügyfelei között volt XIV. Lajos francia király, aki nagylelkűségéről "Roi-Soleil", azaz "Napkirály" néven volt híres. Francesco Solimena festményei rajta keresztül kerültek a hatalmas versailles-i palotába. Ferenc Eugén, a híres Savoyai-Carignan herceg, aki a Habsburg-monarchia legjelentősebb hadvezérévé emelkedett, szintén számos képet rendelt Solimenától. Élete utolsó éveiben a már igen idős művész gyakori vendége volt III. Károlynak, aki akkoriban Nápoly és Szicília királya volt, később pedig spanyol király lett. Minden mecénás szerette Solimena sajátos festészeti stílusát, amely a nápolyi barokk túláradó művészetét tökéletes kifejezőeszközként használta. Mesterien elsajátította a fény és árnyék különleges hatásának megteremtését festményein, ami egész életművére jellemzővé vált. Szinte valamennyi festménye a nápolyi műtermében készült, amelyet ritkán hagyott el. Festményei azonban bejárták egész Európát. Nemcsak Versailles-ban, hanem a bécsi Belvedere-palotában is lógtak, és a német fejedelemségek számos nemesi palotájának falát díszítették. Művészként nemcsak a vászon vonzotta, számtalan templomi helyiséget látott el díszes freskókkal, és építészként is kitüntette magát a nápolyi San Nicola alla Carità templom homlokzatával.

Tehetsége és szorgalma Francesco Solimenát gazdag emberré tette, aki Nápolyban, a Via San Potito egyik pompás palotájában élt. A reprezentatív épületet maga tervezte és saját kezűleg rendezte be. De Solimena nem csak magára gondolt, hanem erősen elkötelezett volt a fiatal festők nevelése iránt. Ő maga is apja, Angelo műtermében festette első képeit, és ott kiváltságos kiindulópontot kapott pályafutásához. Az általa alapított akadémia a nápolyi művészeti élet egyik központjává vált. Hírneve messze túlmutatott Nápolyon, és számos európai művészeti hallgató találta meg az utat a Földközi-tenger gazdag és lenyűgöző városába. Néhány tanítványa később híres festőművész lett. Különösen Sebastiano Conca és Francesco De Mura értelmezték újra nagyszerű tanáruk szellemét, és csodálatos festményeket alkottak a barokkból a klasszicizmusba való átmenet idején.