Emil Nolde, aki 1867. augusztus 7-én született Hans Emil Hansenként a Schleswig-Holstein tartománybeli Tondern körzetében fekvő Nolde-ban, 1867. augusztus 7-én, olyan magával ragadó személyiség volt, aki szilárdan beírta magát a művészettörténet történelmébe. Életét, amely 1956. április 13-án Seebüllben ért véget, az élénk színek festői ábrázolása és egyedi expresszivitása jellemezte, ami az expresszionizmus egyik vezető festőjévé avatta. A 20. század művészeti világában vitathatatlanul a nagy akvarellfestők közé tartozik, és expresszív színválasztásáról ismert. Műveivel Nolde megragadta a színek lényegét, és magával ragadó kompozíciókban örökítette meg azt. Ám bármennyire is színesek a művei, Nolde életét ellentmondások és ellentmondások jellemezték. Bár "degenerált művésznek" bélyegezték, rasszistaként, antiszemitaként és a nemzetiszocializmus lelkes támogatójaként ragaszkodott meggyőződéséhez.

Nolde öt gyermek közül negyedikként született egy földműves családban, és életét korán meghatározta a szülei gazdaságában végzett kemény munka. A művészettel való korai találkozása azonban megváltoztatta pályáját. Követte apja sürgetését, és a flensburgi művészeti és kézműves iskolában kezdte meg a fafaragó és rajzoló képzést. Drasztikus élmény volt a Brüggemann-oltár restaurálásában való részvétele. Ettől kezdve Nolde folyamatosan tökéletesítette mesterségét, és egyedi stílusa folyamatosan fejlődött. Néhány, különböző bútorgyárakban - többek között Münchenben, Karlsruhéban és Berlinben - eltöltött időszak után St Gallenben vállalt állást az ipari és díszítőrajz tanárai között. Bár az állás 1898-ban megszűnt, Nolde megragadta az alkalmat, hogy bővítse készségeit, és tájképakvarelleken és hegyi gazdákról készült rajzokon dolgozott. Idővel Nolde hírnevet szerzett a svájci hegyekről készített színes rajzairól. Szabadúszó művészként való életének finanszírozására ezekről a művekről művészi nyomatokat készíttetett, amelyeket képeslapként nyomtatott ki. Művészi útját Münchenben folytatta, és az Akadémia kezdeti elutasítása ellenére a dachaui Adolf Hölzels magánfestőiskolában tanult, majd végül beiratkozott a párizsi Académie Julianra.

A döntő fordulópontot Nolde pályáján az jelentette, amikor szülőfaluja, az észak-schleswigi Schleswig után nevet változtatott, és "lírai" tájképek eleven sorozatát festette. Az ezt követő tagsága a Schleswig-Holstein Művészeti Szövetkezetben és számos kiállításon való részvétele, köztük a híres "berlini szecesszióban", hozzájárult ahhoz, hogy Nolde tehetséges és innovatív művész hírnevét megszilárdítsa. 1905-ben Nolde tagja lett a "Die Brücke" művészcsoportnak, amely a Németországban kialakulóban lévő expresszionista mozgalom egyik vezető erejévé vált. Ez a tagság formálta művészi stílusát, és élénk, erőteljes színei és szenvedélyes témái művészetének védjegyévé váltak.

Növekvő művészi sikere ellenére azonban Nolde a "degenerált művészet" elleni náci propaganda célpontjává vált. 1937-ben több mint ezer művét távolították el a németországi közgyűjteményekből, néhányat pedig a hírhedt müncheni "Degenerált művészet" kiállításon is bemutattak. Ironikus módon Nolde támogatta a nemzetiszocialistákat, és tagja volt az NSDAP-nak, mégsem tudta igazán túltenni magát az általa támogatott rezsim elutasításán. Emil Nolde lenyűgöző életművet hagyott hátra, amely különleges helyet biztosít számára a művészettörténetben. Az életét övező viták ellenére művei az expresszionizmus ikonikus példái maradtak, és a világ számos jelentős múzeumában és galériájában láthatók. Színeinek intenzitása és érzelmeinek mélysége ma is inspirációt jelent a művészek és a művészetkedvelők számára.