Edmund Joseph Sullivantől egészen más karriert várhattunk volna. Bár apja maga is művész volt, és a Hastings School of Arts igazgatója, Edmund kezdetben egy jezsuita internátusban tanult. Művészi képzése kezdetben otthon történt, és csak később apja mellett. Így nem lett volna meglepő, ha más utat választott volna az életben, vagy követte volna apja művészi példáját. De a dolgok másképp alakultak.
Sullivant inkább az akkori trendek, a grafikai tervezés és a könyvillusztráció érdekelte. Első illusztrátori állását a Daily Graphicnál alig két évvel később elvesztette, mert az illusztrációi túl művésziak voltak! Egy szabadúszó időszakot követően a Pall Mall Budget magazinnál találta meg a megfelelő környezetet, ahol egy új szerkesztő elkötelezett, a témára fogékony művészeket gyűjtött maga köré. Ez a munkatársi kör egész életében fontos környezet maradt Sullivan számára, amelyből számos megbízását toborozta. Ebbe a körbe tartozott későbbi felesége, Frances Louise Williams, Aubrey Beardsley, S. Hatrick és Joseph Pennell. Sullivan hamarosan keresett könyvillusztrátor lett.
Sullivan művészi fejlődése nyomon követhető munkásságának mérföldkövein keresztül. Stílusa általában az 1860 óta tartó angol illusztrációs stílus és a szecesszió hatásainak keverékeként jellemezhető, a romantikus hangulatra való hajlammal, amely például kollégája, Beardsley munkáiból hiányzik. Ha a legfontosabb megbízásaiból indulunk ki, akkor kiolvasható belőle a homályos, az erőszakos és a női test iránti preferencia. Így illusztrálta Thomas Carlyle "Sartor Resartus" című művét, a "Történetek az eljövendő napokról" című, 2090-ben H. G. Wells, Tennyson "Szép nők álma" című versválogatásáért, John Bunyan "The Pilgrim's Progress" című, keresztény témákat és északi mitológiát vegyítő művéért, Carlyle "Francia forradalom" című művéért, Fitzgerlad perzsa csillagász és költő Omar Chayyām "Rubā'īyāt" című művének fordításáért, valamint "The Kaiser's Garland" című, az első világháború és II. Az ilyen témák teret adtak az eredetiségnek és a kísérletezésnek. Sullivan kifejező illusztrációkat készített, amelyek erős képzeletről és a szöveg mély megértéséről tanúskodnak, tele szimbolikával és érzésekkel.
Az ilyen fekete-fehér illusztrációk iránt a háború után csökkent a kereslet, és Sullivan lényegében befejezte tanári pályafutását. 1908-tól a Goldsmiths College School of Arts-ban litográfiát és illusztrációt tanított, és különböző intézetekben népszerűsítette a mesterséget. Elméleti értekezéseket hagyott hátra 1921-ben "Az illusztráció művészete" és 1922-ben "Vonal" címmel. 1933. április 17-én londoni otthonában halt meg Sullivan.
Edmund Joseph Sullivantől egészen más karriert várhattunk volna. Bár apja maga is művész volt, és a Hastings School of Arts igazgatója, Edmund kezdetben egy jezsuita internátusban tanult. Művészi képzése kezdetben otthon történt, és csak később apja mellett. Így nem lett volna meglepő, ha más utat választott volna az életben, vagy követte volna apja művészi példáját. De a dolgok másképp alakultak.
Sullivant inkább az akkori trendek, a grafikai tervezés és a könyvillusztráció érdekelte. Első illusztrátori állását a Daily Graphicnál alig két évvel később elvesztette, mert az illusztrációi túl művésziak voltak! Egy szabadúszó időszakot követően a Pall Mall Budget magazinnál találta meg a megfelelő környezetet, ahol egy új szerkesztő elkötelezett, a témára fogékony művészeket gyűjtött maga köré. Ez a munkatársi kör egész életében fontos környezet maradt Sullivan számára, amelyből számos megbízását toborozta. Ebbe a körbe tartozott későbbi felesége, Frances Louise Williams, Aubrey Beardsley, S. Hatrick és Joseph Pennell. Sullivan hamarosan keresett könyvillusztrátor lett.
Sullivan művészi fejlődése nyomon követhető munkásságának mérföldkövein keresztül. Stílusa általában az 1860 óta tartó angol illusztrációs stílus és a szecesszió hatásainak keverékeként jellemezhető, a romantikus hangulatra való hajlammal, amely például kollégája, Beardsley munkáiból hiányzik. Ha a legfontosabb megbízásaiból indulunk ki, akkor kiolvasható belőle a homályos, az erőszakos és a női test iránti preferencia. Így illusztrálta Thomas Carlyle "Sartor Resartus" című művét, a "Történetek az eljövendő napokról" című, 2090-ben H. G. Wells, Tennyson "Szép nők álma" című versválogatásáért, John Bunyan "The Pilgrim's Progress" című, keresztény témákat és északi mitológiát vegyítő művéért, Carlyle "Francia forradalom" című művéért, Fitzgerlad perzsa csillagász és költő Omar Chayyām "Rubā'īyāt" című művének fordításáért, valamint "The Kaiser's Garland" című, az első világháború és II. Az ilyen témák teret adtak az eredetiségnek és a kísérletezésnek. Sullivan kifejező illusztrációkat készített, amelyek erős képzeletről és a szöveg mély megértéséről tanúskodnak, tele szimbolikával és érzésekkel.
Az ilyen fekete-fehér illusztrációk iránt a háború után csökkent a kereslet, és Sullivan lényegében befejezte tanári pályafutását. 1908-tól a Goldsmiths College School of Arts-ban litográfiát és illusztrációt tanított, és különböző intézetekben népszerűsítette a mesterséget. Elméleti értekezéseket hagyott hátra 1921-ben "Az illusztráció művészete" és 1922-ben "Vonal" címmel. 1933. április 17-én londoni otthonában halt meg Sullivan.
Oldal 1 / 2