A tájképfestészet semmiképpen sem tévesztendő össze a természet puszta látványával, és az ókortól napjainkig folyamatosan változott. Edmund John Niemann festőművész, aki e művészethez vonzódott, 1813-tól 1876-ig élt, és ennek következtében több művészeti korszakot élt meg, amelyeknek hol jobban, hol kevésbé szentelte magát. A londoni Islingtonban született tájképfestő évjáratából adódóan a klasszicizmus és a romantika elhalványuló korszakát és az új korszakokat egyaránt megtapasztalta: Biedermeier, realizmus és impresszionizmus. E. J. Niemann a különböző témák széles választékával bizonyítja, hogy a tájképet nem lehet csupán természeti jelenségekre redukálni. Ha a Temze és a yorkshire-i Richmond melletti Swale folyami tájai is a kedvenc motívumai közé tartoznak, a városi, vidéki és természetközeli képi központok széleskörű festői repertoárja elárulja festészetének sokszínűségét.
Apja, John Diedrich Niemann, a Lloyds tagja, aki Minden Vesztfáliából származott, miatt Edmund kezdetben szintén banki tisztviselő volt a londoni Cityben. Alig néhány hónappal később a még mindig fiatal művészetkedvelő kihúzta magát, és ettől kezdve a művészetnek szentelte magát. A tájképfestő 1839-ben a Buckinghamshire-i High Wycombe-ban telepedett le, és ettől kezdve a szabadban festett. 1844-re első műveit elismerték és E. J. Niemann első munkáját "A Temzén - Great Marlow közelében, Bucks" címmel állította ki a Királyi Akadémián. Számos rangos galériában való megjelenés, mint például a már említett, valamint a British Institution, a Royal Scottish Academy, a Royal Institute és a Párizsi Szalon, hogy csak néhányat említsünk, bizonyítja a néhai művész klasszisát. Ez utóbbi 1848-ban saját kiállítást is alapított, az úgynevezett "Szabad Kiállítást", amely később "Nemzeti Intézmény"-re változtatta nevét. Bár a jóval több mint 500 festményből és szoborból álló kiállítás rövid életű volt, annál nagyobb sikert aratott.
E. J. Niemann festményei a saját nyelvükön beszélnek, nem rejtve véka alá a festészeti stílusokat, amelyekhez a művész vonzódott. Így William Turner vagy Caspar David Friedrich romantikus témái éppúgy vonzóak, mint a realista realizmus. Ez utóbbi a színek nagyon realisztikus használatában nyilvánul meg, amelyet a művész többféleképpen tudott megközelíteni. A tekintetet a távolba engedni, és mégis transzcendentális kapcsolatot teremteni álom és valóság között, ez a festészetének középpontjában is áll. Így a "Fekete vár", a "Whitby látképe", valamint az "Este a francia tengerparton" és más festészeti tanulmányok című festményeken felismerhető a képi varázslat romantikus álma. Itt mindenekelőtt olyan érzelmi folyamatokat kell stimulálni a néző és a kép között, amelyek valami sokkal nagyobb, izgalmasabb dolgot tárnak fel a természet mögött. A képek színintenzitása így a fény térbeli hatását egészen egyedülálló módon mutatja be. Így Edmund John Niemann egyes képei a valósághoz való közelségük ellenére is álmodozásra valók.
A tájképfestészet semmiképpen sem tévesztendő össze a természet puszta látványával, és az ókortól napjainkig folyamatosan változott. Edmund John Niemann festőművész, aki e művészethez vonzódott, 1813-tól 1876-ig élt, és ennek következtében több művészeti korszakot élt meg, amelyeknek hol jobban, hol kevésbé szentelte magát. A londoni Islingtonban született tájképfestő évjáratából adódóan a klasszicizmus és a romantika elhalványuló korszakát és az új korszakokat egyaránt megtapasztalta: Biedermeier, realizmus és impresszionizmus. E. J. Niemann a különböző témák széles választékával bizonyítja, hogy a tájképet nem lehet csupán természeti jelenségekre redukálni. Ha a Temze és a yorkshire-i Richmond melletti Swale folyami tájai is a kedvenc motívumai közé tartoznak, a városi, vidéki és természetközeli képi központok széleskörű festői repertoárja elárulja festészetének sokszínűségét.
Apja, John Diedrich Niemann, a Lloyds tagja, aki Minden Vesztfáliából származott, miatt Edmund kezdetben szintén banki tisztviselő volt a londoni Cityben. Alig néhány hónappal később a még mindig fiatal művészetkedvelő kihúzta magát, és ettől kezdve a művészetnek szentelte magát. A tájképfestő 1839-ben a Buckinghamshire-i High Wycombe-ban telepedett le, és ettől kezdve a szabadban festett. 1844-re első műveit elismerték és E. J. Niemann első munkáját "A Temzén - Great Marlow közelében, Bucks" címmel állította ki a Királyi Akadémián. Számos rangos galériában való megjelenés, mint például a már említett, valamint a British Institution, a Royal Scottish Academy, a Royal Institute és a Párizsi Szalon, hogy csak néhányat említsünk, bizonyítja a néhai művész klasszisát. Ez utóbbi 1848-ban saját kiállítást is alapított, az úgynevezett "Szabad Kiállítást", amely később "Nemzeti Intézmény"-re változtatta nevét. Bár a jóval több mint 500 festményből és szoborból álló kiállítás rövid életű volt, annál nagyobb sikert aratott.
E. J. Niemann festményei a saját nyelvükön beszélnek, nem rejtve véka alá a festészeti stílusokat, amelyekhez a művész vonzódott. Így William Turner vagy Caspar David Friedrich romantikus témái éppúgy vonzóak, mint a realista realizmus. Ez utóbbi a színek nagyon realisztikus használatában nyilvánul meg, amelyet a művész többféleképpen tudott megközelíteni. A tekintetet a távolba engedni, és mégis transzcendentális kapcsolatot teremteni álom és valóság között, ez a festészetének középpontjában is áll. Így a "Fekete vár", a "Whitby látképe", valamint az "Este a francia tengerparton" és más festészeti tanulmányok című festményeken felismerhető a képi varázslat romantikus álma. Itt mindenekelőtt olyan érzelmi folyamatokat kell stimulálni a néző és a kép között, amelyek valami sokkal nagyobb, izgalmasabb dolgot tárnak fel a természet mögött. A képek színintenzitása így a fény térbeli hatását egészen egyedülálló módon mutatja be. Így Edmund John Niemann egyes képei a valósághoz való közelségük ellenére is álmodozásra valók.
Oldal 1 / 1