A 17. század eleji holland festészet szendergett. A művészek inkább portrékat és zsánerképeket festettek. Az élethű ábrázolás nem állt a művek középpontjában. Sem a művészek, sem a gyűjtők nem tartották a holland tájat vonzónak vagy ideális formában ábrázoltnak. Allart van Everdingen a tájképfestészet útját választotta, amely eleinte kevés perspektívát ígért neki. Everdingen elhagyta az országot és elutazott. Különböző találgatások vannak arról, hogy mi történt az útja során. Allart van Everdingen elhagyta otthonát, és észak felé vette az irányt. Talán Koppenhága volt az úti célja, hogy ott elmélyítse művészeti tanulmányait. A művész a Dániába vezető tengeri utat választotta. A hajó viharba került és megsérült. A sértetlen, de megmenekült művésznek Norvégiában kellett maradnia, amíg a hajó újra tengerjáróvá nem vált, és Everdingen folytatni tudta útját. A művész a messzi északon töltött rövid tartózkodása alatt megtapasztalta Norvégia lenyűgöző természetét. A sűrű erdők és a fjordok zord sziklái megihlették a művészt, és rajzolni kezdett. Ez volt az első találkozása egy holland tájképfestőnek egy ilyen kifejező tájjal. Everdingen folytatta útját, és rövid tartózkodás után visszatért Hollandiába. A műtermében elkezdett dolgozni a vázlatain.
Everdingen kifejező és mesteri festőművészettel vitte vászonra az északi tájról szerzett benyomásait. Sötét fenyőfák, sziklás sziklák és rohanó vízesések olyan jelenetekké alakultak, amelyek nem igényeltek korrekciót az ideálishoz. A gyakran sötét és komor színeket Everdingen a táj természetes fényével világította meg. Everdingent tekintik annak a festőnek, aki bevezette az északi hegyvidéki tájakat a festészetbe. Ugyanakkor nyitott szemet vetett az őshonos tájra, és olyan impulzusokat adott, amelyek alapvetőek voltak a holland tájképfestészet számára.
Az intenzív vizsgálat és ábrázolás, valamint a fenyőerdők, tisztások és bájos faházak részletes ismerete arra utal, hogy a festő egy rövid tartózkodáson túli tanulmányutat tett Norvégiában. Everdingen elkötelezettsége a természet igazsága iránt a festészetben növelte saját környezetének megbecsülését.
A festészet mellett a művész metszeteket is készített. A század elején fejlesztették ki a rézlemezek felhasználásával történő metszési technikát. Egy olyan módszer, amely lehetővé tette a művészek számára, hogy sokszorosítsák és eladják műveiket. A társadalomban lassan kialakult a művészet iránti gyűjtőszenvedély, és a metszetek beszerzése alacsonyabb árszínvonalon történt, mint a megrendelésre készült olajműveké. Everdingen művei nagy népszerűségnek örvendtek, és gyűjtői körökben keresett árucikké váltak. A sikerrel együtt jöttek az utánzók, akik átvették a külföldi tájképek motívumait, és beépítették azokat saját műveikbe.
A 17. század eleji holland festészet szendergett. A művészek inkább portrékat és zsánerképeket festettek. Az élethű ábrázolás nem állt a művek középpontjában. Sem a művészek, sem a gyűjtők nem tartották a holland tájat vonzónak vagy ideális formában ábrázoltnak. Allart van Everdingen a tájképfestészet útját választotta, amely eleinte kevés perspektívát ígért neki. Everdingen elhagyta az országot és elutazott. Különböző találgatások vannak arról, hogy mi történt az útja során. Allart van Everdingen elhagyta otthonát, és észak felé vette az irányt. Talán Koppenhága volt az úti célja, hogy ott elmélyítse művészeti tanulmányait. A művész a Dániába vezető tengeri utat választotta. A hajó viharba került és megsérült. A sértetlen, de megmenekült művésznek Norvégiában kellett maradnia, amíg a hajó újra tengerjáróvá nem vált, és Everdingen folytatni tudta útját. A művész a messzi északon töltött rövid tartózkodása alatt megtapasztalta Norvégia lenyűgöző természetét. A sűrű erdők és a fjordok zord sziklái megihlették a művészt, és rajzolni kezdett. Ez volt az első találkozása egy holland tájképfestőnek egy ilyen kifejező tájjal. Everdingen folytatta útját, és rövid tartózkodás után visszatért Hollandiába. A műtermében elkezdett dolgozni a vázlatain.
Everdingen kifejező és mesteri festőművészettel vitte vászonra az északi tájról szerzett benyomásait. Sötét fenyőfák, sziklás sziklák és rohanó vízesések olyan jelenetekké alakultak, amelyek nem igényeltek korrekciót az ideálishoz. A gyakran sötét és komor színeket Everdingen a táj természetes fényével világította meg. Everdingent tekintik annak a festőnek, aki bevezette az északi hegyvidéki tájakat a festészetbe. Ugyanakkor nyitott szemet vetett az őshonos tájra, és olyan impulzusokat adott, amelyek alapvetőek voltak a holland tájképfestészet számára.
Az intenzív vizsgálat és ábrázolás, valamint a fenyőerdők, tisztások és bájos faházak részletes ismerete arra utal, hogy a festő egy rövid tartózkodáson túli tanulmányutat tett Norvégiában. Everdingen elkötelezettsége a természet igazsága iránt a festészetben növelte saját környezetének megbecsülését.
A festészet mellett a művész metszeteket is készített. A század elején fejlesztették ki a rézlemezek felhasználásával történő metszési technikát. Egy olyan módszer, amely lehetővé tette a művészek számára, hogy sokszorosítsák és eladják műveiket. A társadalomban lassan kialakult a művészet iránti gyűjtőszenvedély, és a metszetek beszerzése alacsonyabb árszínvonalon történt, mint a megrendelésre készült olajműveké. Everdingen művei nagy népszerűségnek örvendtek, és gyűjtői körökben keresett árucikké váltak. A sikerrel együtt jöttek az utánzók, akik átvették a külföldi tájképek motívumait, és beépítették azokat saját műveikbe.
Oldal 1 / 7